A vesével csak a baj van

2013. szeptember 25.-én kellett volna befeküdjek a Szegedi Klinikára, de előtte két nappal kiderült, hogy módosult 27.-re, mert a Professzor elutazott, így nem is tud azon a héten megoperálni. Így 27.-én, pénteken útnak indultunk. Felvettek az osztályra ( persze előtte sok papírt alá kellett írjak ) , majd megkaptam a 14-es szobát, ami szemben volt a nővérpulttal. Mondanom sem kell, hogy az a pult égig ért, senki nem látszódott ki mögüle és Te se láttál mögé... Ilyet sem láttam még egy kórházban sem, pedig jártam már pár helyen. VIP szobát kaptunk, amiért napi 6 ezer forintot kellett volna fizessünk, de ezt később elengedték... ez volt az ára, hogy anyu ott lehetett velem. Igazából annyiból különbözött a nem VIP szobától, hogy a szekrényeket belehetett zárni, meg volt egy kis beépített hűtő.. Nem mondom, hogy olyan rossz szoba volt, mert szerencsére volt külön fürdőszoba is, de azért ez nem volt VIP szobának mondható. Egy luxus cikknek számító dolog sem volt, annyi pénzért. Na és a higiéniáról ne is beszéljünk. Lehet csak én éltem most ezt úgy meg mintha börtönbe lennék, de a további soraimból majd megértitek, miért éreztem ezt. Na de kanyarodjunk vissza az elejére. Szóval elfoglaltam a szobámat, majd közölték, hogy meg kell várni az altatóorvost és ha ő is meg  a kezelő orvosom megengedi hétvégére hazamehetek, de vasárnap vissza kell menjek. Az altatóorvos nagyon aranyos volt, Idának hívták. Mindent rendben talált,majd azt mondta, hogy megfigyelés céljából az intenzív osztályon kell majd töltsek egy-két napot. De ez majd hétfő reggel derül ki, hogy lesz-e szabad ágy. Tehát addig egészen kérdőjeles volt a műtétem.(Sőt még a műtét napján sem volt biztos!) Na de a lényeg, hogy a kezelő orvosom sem volt aznap, így az ügyeletes doktor nő engedett a hétvégére haza, azzal a feltétellel, hogy vasárnap 9 órára ott kell legyek. Örültem, mert így két éjszakát még otthon tölthettem... Vasárnap vissza is mentünk, aznap vettek vért, meg felkészítettek a műtétre. Ebédet még ehettem, de utána semmit, csak éjfélig ihattam. Poór Peti és a barátnője Dóri is meglátogatott aznap, kaptam tőlük sok finom csokit, amit persze akkor nem is ehettem meg. De jó érzés volt velük is újra találkozni. :) Este meg kaptam egy kis nyugtató bogyót amitől még másnap délelőtt is tiszta kába voltam.

A vesekő

10:45-kor jött értem a beteghordó, aki egy csupa szív ember volt, megkaptam a fenékbe a szurit majd úti cél a műtő volt. A műtőben mint mindenki tudja elég hideg van, így kaptam egy vastagabb takarót amíg várakoztunk. Majd szóltak, hogy mehetünk és beljebb toltak, ott pedig át tettek a műtőasztalra. Különböző tapaszokat tettek a mellkasomra (EKG), vérnyomásmérőt a karomra, majd branült szúrtak a bal kezembe. Oda kaptam fájdalomcsillapítót, meg valami kábító cuccot. Egy kicsit bele is szédültem. Majd végül nem Ida altatott, hanem Kamilla doktornő ha jól emlékszem, egy kedves szőke hölgy. :) Felém tartotta az oxigénmaszkot én pedig mély "álomba" zuhantam.  Amikor felébredtem az a mondat fogadott, hogy "ébredj Lilla, nem vették ki a vesédet, csak egy követ vettek ki". Nem emlékszem rá, hogy válaszoltam volna a következő emlékem, hogy már az intenzív osztályon vagyok. Nagyon aranyos ott mindenki, az orvosok és a nővérek/ápolók is. Mindenkinek van saját nővére/ápolója aki figyel rá. Na jó valamikor két, három emberre figyelnek, de akkor is maximálisan.

Egy éjszakát töltöttem ott, másnap délután visszakerülhettem a szobámba. Mikor visszavittek a beteghordók, természetesen miért is ne beakadtunk egy másik ágyba. Így meghúzódott az a drén cső, ami a jobb oldalamból volt kivezetve. Ez vezeti a váladékot így tisztul ott belül minden. Nekem már az intenzíven semmi nem folyt a zacskóba, a szobámba pedig elkezdett. Senki nem értette miért. Egyre több váladék folyt.  Közben a hányingerrel küzdöttem. (Minden műtétnél ez van) Ultrahangot is csináltak egy jó párszor, ahol kiderült, hogy a bal vesém tökéletes, de a jobb még tele van kővel. De ezek állítólag jó helyen vannak nem okoznak gondot.  Szerdán apukám és a testvérem is eljött meglátogatni. Na meg Poór Peti barátom is benézett egy pár percre, akitől kaptam egy képet ami még Csernus előadáson készült a kis csapatunkról, meg egy kis műanyag párducot hozott nekem, de sokáig abban a hitben élt, hogy az egy leopárd. ( meséltem neki egy állatkertes sztorit, ahol a leopárddal jó élményem volt, ezért kaptam volna. :D ). A legjobb barátnőm Bogi is benézett aznap délután, de én még akkor is a hányingerrel küzdöttem.

Azon a héten pénteken, délelőtt egyszer csak jött a beteghordó, hogy visz egy vizsgálatra, ahol lehúzzák, húgycsőn keresztül azt a sínt ami most a húgycső és a vesét köti össze vagy valami ilyesmi volt. Oké... én egészen eddig a pillanatig azt sem tudtam, hogy olyan is van most bennem. Egy orvos sem magyarázta el mit csináltak velem. A vizitek általában sugdolózással teltek és fél percig sem tartottak. A kezelő orvosom végezte ezt a "sín lehúzást". Nem mondom, hogy kellemes volt, de nem is fájt. Még szerencse, hogy nem vagyok szégyenlős, mert sokszor szét kellet tegyem itt a lábam. :DDD Elvileg ez a sín elgörbült vagy megtört és azt hitték ezért nem csinálja jól a dolgát a vesém. Még aznap ez  a doki bejött, hogy fogadnék-e hallgatókat, feltennének nekem pár kérdést és nekem csak válaszolni kellene rájuk. Oké.. szívesen válaszoltam volna azokra a kérdésekre, csak éppen még én sem tudtam mit csináltak velem, mert valahogy elfelejtették közölni. Így természetesen nem akartam beégetni magam, egyszóval nemet mondtam erre a "felkérésre".

 Aznap délután meg a szerelmem lepett meg. Képes volt Dabasról eljönni csak azért, hogy lásson és itt is mellettem legyen. Még szállást is vett ki így szombaton is velem volt. Ha ezt olvassa köszönöm neki. <3 :) Sokat jelentett, hogy ott volt velem!

A zsák az oldalamon... 

Hétfőtől újból a csodát várták ami nem akart megérkezni sőt... A Prof. kitalálta, hogy kijjebb kell húzni az oldalamból a drén csőt, hátha az okozza a bajt. Meg cseréljenek vastagabb katéterre a 16os helyett, 22re... Azért van különbség a kettő között. A kezelő orvosom ezt a csövet kijjebb is húzta. Ez a drén cső alapból oda van öltve a bőrhöz , ezt el kellett vágni, de valahogy elkötötte, hogy ne csússzon ki az oldalamból. Hát amilyen szerencsés voltam másnap ez a cső láttuk, hogy kezd kijjebb csúszni. Egyből szóltunk a nővérnek... jó mindjárt szól valakinek, de addig ne nagyon mozogjak. Egy órán keresztül feküdtem mozdulatlanul mire jött valaki... Akkor jött Csiszi aki mindennap átkötötte a sebemet. Egyből szólt egy orvosnak, a kezelőorvosomnak ( szándékosan nem írok neveket. :D ), de mire a doki oda ért addigra magától kicsúszott a cső. És ugyanúgy folyt a "váladék" ami később kiderült, hogy az is vizelet volt.. Majd egy ilyen kis leeresztő zsákot ragasztottak az oldalamra, így tudták elvezetni a testemből áramló folyadékot. Ilyen "zsákocskát" a sztómások használnak, ha jól tudom.

Aztán két napig semmi nem folyt, már úgy volt, hogy pénteken (október 11.-én) hazamehetek. Csütörtökön le is vették rólam ezt a zsákot. Leragasztották azt a kis lyukat is. Egy óra sem telt el amikor átázott a kötés, szóltunk Csiszinek aki egyből jött és átkötötte, azt mondta ez előszokott fordulni. Akkor még nem is aggódtunk de estére elkezdett folyni a váladék megint, a nővér is átkötötte már. Estére olyannyira elkezdett folyni, hogy újból ilyen zsák került az oldalamra, mert amúgy fél óránként lehetett volna kötést cserélni. Kezdetekben váladék, majd véres váladék, a végén pedig megint vizelet folyt. Így természetesen nem mehettem haza...

Így a péntek délutánom úgy telt, hogy hajat mostunk anyuval amit friss vágással, négy kerékkel egy művészet megoldani de megoldottuk. :D Természetesen műtét óta nem először mostam hajat, előtte hétvégén is volt erre példa csak akkor ott volt Peti és a segítő kezei. :D Csodálkoztam, hogy aznap nem kapok vacsorát, csak azt kérdezték meg, hogy kérek-e Teát? De aznap pont nem kértem. Majd este hat órakor, nővérátadáskor közölték a tényeket, hogy ugye tudom, hogy nem ehetek ma már, csak éjfélig ihatok. Ugyan honnan tudnám? Megint elfelejtettek szólni. Közölték, hogy holnap műtenek ( szombati napon! ) fel helyeznek újból egy olyan sínt, amit már egyszer eltávolítottak. Király- gondoltam- még egy műtét. Az ügyeletes doktornőtől kérdeztem meg, hogy ez most mi, meg hogy altatásban végzik-e. Mondta, hogy igen és, hogy reggel 9-re jön a főorvos úr aki ezt elvégzi rajtam. Molnár doktor urat kaptam, előtte este pont azt mondtam, bárcsak őt kapnám. Ő volt a legszimpatikusabb. Jól jártam vele, tőle több infót megtudtam fél perc alatt, mint bárki mástól.  :)

 Szombat reggel még a nővérke próbálkozott a branül szúrással, persze, már ennyi idő után szinte épp vénám sem volt. Mindennap vérvétel, branülök. A kezeimen zöld és lila foltok. Még a mai napig vannak, persze már halványodnak. Első szúrási próbálkozása sikertelen volt, második úgyszintén ( még jó, hogy bírom a tűt, na meg a fájdalmat, mert nem volt kellemes ) majd észrevette, hogy a csuklómon látszódnak az erek. Megpróbálhatja ott? Bár nagyon fájni fog. Felőlem csinálja.. -mondtam. A szúrás nem is fájt, de később már igen. Mozgatni nem tudtam a bal kezemet. 9 körül pedig, jött a beteghordó, ismerős terepre mentem, így nem féltem. :) Ez másik beteghordó volt, ő Lilla helyett Lilinek szólított. Kicsit várni kellett a műtőre, megint kaptam takarót, hogy ne fázzak. Eközben a doki is megérkezett, köszönt és megsimogatta a kezem, majd a műtő fele vette az irányt. Majd később feltett a műtő asztalra. Most másik altató orvost kaptam, de ő is aranyos volt. (Mielőtt elaltatott alá kellett írjak, hogy beleegyezek a műtétbe..) Meg a műtős segédnő, vagy nem tudom őket minek hívják. Kérdezte is azt a branült mikor szúrták? Mondom ma reggel. És miért szúrták, nem szokták az osztályon?! Hát mondom ezt a parancsot kapta a nővér. Majd megkérdezte miért pont ide szúrták, itt fáj a legjobban.. Mondom én azt nem tudom, de a fájdalmat már érzem. Megígérte még alszok keresnek jobb helyet a branülnek ehelyett. Az altatás részt, nem írom le, mert ugyanaz volt, mint az előzőnél. :) 11-kor már ki is toltak és a szobámba kerültem vissza. Ott már teljesen ébren voltam és a branül is át volt szúrva egy jobb helyre. A csuklómból nem vették ki, de az ápoló sráccal kivetettem. Nem fájt ez a kisebb műtét féle , csak éreztem, hogy oda lent azért motoszkáltak, olyan égető érzés volt.

Az orvos azt mondta a hétvége a döntő, ha továbbra is folyik a zsákba a vizelet akkor ki kell venni a vesét. Mert ő látja, hogy nem működik jól, be van gyulladva. Meg van egy kis rés a vesén, mivel nem forrt még jól össze... és megtalálta a könnyebb utat a vizelet, úgy fogalmazott a doki hülye lenne ott folyni ahol mi akarjuk ( a sínen keresztül ), ha van egy egyszerűbb útja.. Végülis érthető, de nem természetes, hogy az oldalamból is pisi folyik.. Én itt már éreztem, hogy elkerülhetetlen az újabb műtét, hisz ugyanannyi vizelet folyt a katéteres zacskóba, mint a másikba...

Lelkileg már teljesen ki voltam. Nem bírtam a bezártságot, a várakozást, meg a különböző herce-hurcákat. Egyszerűen csak haza akartam menni, túl akartam lenni ezen az egészen, de nem láttam a végét. Hogy is láthattam volna? Hisz október 16.-án kezdtem előröl az egészet. Persze hét elején még a Prof. hitt benne, hogy meggyógyul a jobb vese, elmondása szerint látott már ennél rosszabb vesét ami meggyógyult. Én ekkor már minden áron csak megakartam szabadulni tőle, csak a gondot okozta nekem.

Kedden már a  másnapi műtét listára voltam írva, természetesen kérdőjelesen... Készítettek volna már megint fel a műtétre, mire közölték, hogy nem műtenek holnap. Ekkor már teljesen ki voltam. Csodás, hogy ugyanazt eljátsszák velem mint Pesten, hogy lesz műtét aztán mégsem. Azt mondták azért marad el, mert az intenzív osztályon nincs hely, pedig nekem az operáció után oda kell menjek megint megfigyelésre. Nem értettem miért nem szereztek egy helyet nekem, mikor már múlt héten sejtették, hogy valami nincs rendben. Az esti viziten már azt mondták, hogy egyetlenegy szabad ágy van az ITO-n és hogyha azt az ágyat reggel 8-ig nem foglalja be senki, akkor megműtenek engem is. Szuper, majd reggel eldől a sorsom. Aznap kértem anyutól egy negyed szem nyugtatót, hogy legalább egy kicsit tompítson és tudjak aludni. Reggel már az a hír fogadott, hogy lesz műtét. Hülyén hangzik, de örültem neki. De egyben mérges is voltam, hogy legelőször miért nem ezt a beavatkozást végezték el rajtam, pedig erre jöttem. Tudom, hogy a jót akart az orvosom is, de kevesebb fájdalmam estem volna keresztül és hamarabb elfelejthettem volna ezt az egészet.

11:53-kor jöttek értem. Megint popsiba injekció és ugyanaz a procedúra, mint az első műtétemnél. Csak aznap többet kellett várni, még fél 1-kor nem aludtam, mikor az órára néztem.  15:23-kor hoztak ki, innentől már egy vesével élek. Lekerültem az ITO-ra, itt két éjszakát töltöttem,( mindkét nap a szokásos hányinger volt az ellenségem) Mint már említettem itt figyelnek az emberre és törődnek is vele. Csodálkoztak az ott dolgozók, hogy visszakerültem, ők már azt hitték rég otthon vagyok. Pénteken már vissza is kerültem a szobámba és aznap már megint mellettem volt Peti egészen vasárnapig, sok erőt adott. Sőt pénteken Ricsi is meglátogatott, ő is adott nekem vért a gerincműtétemnél. Most végre személyesen is megismerhettem.Köszönöm neki is és a csokit is. :) Kedden pedig végre haza is mehettem.Igaz katéterrel, meg varratokkal a hasamba de végre a saját ágyikómba aludhattam. A katétertől már megszabadultam, a varratoktól még nem, hisz kétszer vágták fel a hasam ugyanott így nehezebben gyógyul. Majd jövőhéten ha minden jól megy kiveszik.

Röviden ennyi a szegedi sztorim. Megviselt, de túléltem és összeszedem magam és pár hét múlva elfogom felejteni ezt a kemény időszakot. Vissza gondolva már nem is lesz olyan kemény. De mosolyogni fogok elvégre én győztem. ;)

És végül köszönöm anyucikámnak, hogy végig szenvedte velem ezt a közel egy hónapot. Szeretlek!

U.i.: Bocsi a sok szó ismétlésért. :D

A kórházban töltött napok

Erőt veszek magamon és leírom, azt ami az elmúlt hónapokban történt velem.

A kezdetek.

2013.június. 21
Egy átlagos péntek délután volt, amikor anya hazaért a munkából. Bejön a szobámba láttam meglepődött arcát kérdem mi a baj? Majd közli, hogy most hívtak Pestről, hétfőn be kell feküdjek a kórházba, mert csütörtökön műtét. Néztem nagy szemekkel, szívverésem felgyorsult és csak annyit mondtam, hogy jövőhéten? Amire a válasz egy bólintás volt.
Egyszerre örültem a hírnek, de ugyanakkor egyszerre sújtott le. Én azt gondoltam, hogy előtte pár héttel szólnak, hogy lelkiekben is felkészüljek. Most hirtelen pörögni kezdtek az események. Kezem-lábam remegett a hírtől, de próbáltam lenyugtatni magam. Hisz már több, mint egy éve szerettem volna túl esni rajta, de én mindig júliusra koncentráltam, hogy akkor fognak operálni. A péntek délutánt Bogi barátnőmmel töltöttem. Utolsó találkozónk volt, mert ő egy hónapra Szicíliába ment, én meg készültem a Pesti kis kalandomra...
2013. június. 22
Bevásárlás, fodrász, pakolás. Röviden ez jellemezte a napomat, amikor már nyugodtabb voltam. Estefele meg Rita barátnőm jött át. Ráadásul ekkor volt nagy vihar, ami áramszünetet produkált és valami éjfél körül jött vissza. Úgyhogy gyertyafénynél beszélgettünk, ettünk, vacsoráztunk. Majd mikor Ritus erőt vett magán, hogy Ő csak hazaindul a sötétségben. Én miután elment gyertyafényes fürdőt vettem.  :) Később visszatért az áram, így világosban folytathattam a teendőimet.
A másnap legfőképpen készülődéssel telt, pakolás, hajfestés ilyesmik. ( innentől már csak a lényegesebb napokhoz írok dátumot, mert ezt még anno írtam meg, de így utólag nehéz vissza emlékezni minden egyes napra... hát igen ha a lustaság fájna... :D )

Hétfőn délután fele érkeztem meg a "lakosztályomba". Váratlanul ért, hisz a szoba abszolút nem egy kórházi szobára hasonlított. Volt benne minden, hűtő , tv, ventilátor, széf, zárható szekrény. Sőt még az ajtót is belehetett zárni ha elhagytad a szobát. Persze a kulcsot a nővérpultnál le kellett adni. Külön fürdőszoba vagyis ez közös volt a szomszéd szobával. A kórházi ágyon kívül semmi sem emlékeztetett arra, hogy kórházban vagyok. Kellett pár nap mire a Pesti zajt megszoktam hisz felénk nem jár villamos sem annyi autó, mint ott.  Mivel hirtelen jött ez az egész és gondoskodni kellett vérről a műtéthez. Így nem volt más megoldás, mint facebookon kértem segítséget. Nagyon sokan megosztották a kérésemet, és nagyon sokan segítettek is. Itt is nagyon szépen köszönöm azt a sok biztató levelet és legfőképp azt, hogy sokan még úgy is elmentek nekem vért adni, hogy félnek a tűtől. :) Mindenkinek nagyon hálás vagyok!

Ezt azért ide írtam és nem a végére, mert kapcsolódik a sztorihoz. Pár nap alatt lett híre ennek az egésznek.. :) Szóval már a kórházi dolgozók is már csak ennyit mondtak: " láttalak a neten, megosztottalak. " Az első nap már látogatóim is voltak, első személyes találkozás volt. Ezt most nem ebbe a bejegyzésbe részletezném. De ez a nap sok mindent megváltoztatott az unalmas kis életemben. :)))

Légzőtorna 

Másnap már mennem kellett légzőtornára, naponta háromszor fél órát. Mielőtt betanítottak elmondták, hogy műtét után mi vár rám az intenzíven. Mivel az intenzív osztályon volt ez a torna így mindennapos vendég lettem ott. Erre azért volt szükség, hogy erősödjön a tüdőm és jobban viseljem a műtétet,  valamint a műtét utáni napokat.
Legelőször úgy volt, hogy június 27.én lesz a műtétem. De előtte nap este közölték, hogy behoztak egy lányt akit ha nem operálnak meg azonnal le is bénulhat. Így az én műtétemet át tolták aztán hét szerdára. Azt mondta az orvosom, hogy nem is bánja, mert így legalább többet megyek fújni és jobban fog erősödni a tüdőm. Valamilyen szinten megkönnyebbülés volt, hogy nem lesz másnap műtét, de azért szerettem volna már túl lenni rajta és hát ez plusz egy hetet jelentett ami meghosszabbította a kórházban való tartózkodásom.
Később összebarátkoztunk ezzel a lánnyal aki miatt halasztódott a műtétem: Biankával és az anyukájával. Valamint a másik leányzóval Anettel és az anyukájával. Miattuk nem voltak unalmasak a napok. Sokszor jártunk át egymáshoz pletykálni ilyenkor garantált volt a nevetés. :) Amikor ők nem kelhettek fel én jártam át hozzájuk, később ők jöttek hozzám az intenzívre is, majd a szobámba.
Igazából az aztán hét szerdai műtét is elmaradt de ott csak másnapra tolták át, mivel szerdán nem lett volna szabad műtő. Így a nagy nap július 4.-e volt. Emlékszem szerda este még éjfélkor valaki nagyon zajongott a motorjával oda kint. A szomszéd szobában lévő lánnyal facebookon tárgyaltuk meg az eseményeket, hogy mi okozhatja vajon a zajt. Majd később sikeresen eltudtunk aludni. Emlékezéseim szerint reggel 6 körül keltem fel. Előtte nap az éjszakás nővérke már behozta azt a fertőtlenítőt amivel le kellett fürödjek. Meg a köpenyt is oda adta amit fel kellett venni. Így megkezdtem a reggeli tusolást. Az egyik műanyag pohárkába lévő cuccal kellett teljesen lezuhanyozni, a másikkal csak a hátamat. Majd fogat kellett mosni és a szájöblítővel a számat kellett öblögetni. Majd mikor ezzel végeztem felvettem azt a szexi, zöld, átlátszó rucit. Később jött is a nővér, hogy befáslizza a lábam, és adott egy tablettát amire azt mondta 7kor vegyem be. Azonban 7 óra előtt 10 perccel jött a beteghordó, hogy nem sokára jön és visz a műtőbe, így gyors bekaptam azt a tablettát és hát onnantól végem volt semmire sem emlékszem. Valószínű annyira elkábított vagy én nem tudom mi történhetett, pedig anyu szerint fent voltam még akkor is amikor betoltak.. Reggel negyed 8 kor toltak be és este 8 előtt 5 percel hoztak ki. A tervezett 10 órás műtét egy pár órával több lett. Sok vért vesztettem és nehezen akart elállni ezért is tartott ilyen sokáig.  Még a bordáimmal akartak valamit csinálni, de azt elhalasztották mondván vagy kibírom vagy nem, ha mégis akkor két hétig lélegeztető gépen leszek. Így nem mertek kockáztatni. Aznap én szerintem fel sem keltem, mert nem rémlik.
A másnapból is csak annyi, hogy intubálva voltam, nem vettek le egyből a lélegeztetőgépről ezért egy cső volt lenyomva a torkomon. Amitől beszélni sem tudtam. De amikor ki nyítottam a szemem ott volt mellettem anyukám meg a gyógytornász. Tornázgattak egy kicsit. Próbáltam volna elmagyarázni nekik, hogy segítsenek a kezeimnek meg a lábaimnak, mert teljesen elzsibbadtak. De hát nem értették úgyhogy feladtam az activityt. Később jött az altatóorvosom és megszabadított attól a csőtől. Emlékszem, hogy be is csuktam a szemem csak, hogy ne lássam mit csinálnak. Rosszabbra számítottam, de nem is volt olyan kellemetlen. És végre tudtam beszélni is. Innestől kezdődött meg a kemény munka, felköhögni a válladékot.. plusz a légzőtorna. Itt szigorúan betartották a napi hármat, én őszintén bevallom mikor le kellett járni, néha egyet elkummantottam, de csak azért mert nem akartam este 11kor is zavarni őket. Nem olyan sok mindenre emlékszem ezekből a napokból a morfium miatt sokat aludtam. Ha ébren voltam pedig rettenetes hányinger gyötört így folyamatosan kértem a hányás csillapító inekciót. Rossz drogos lennék, mert a morfiummal mindig harcolok. :D Mivel nehezen akart kitisztulni a tüdőm így a 3 nap helyett 6 napot töltöttem azon az osztályon, így is alkudoztam az altatóorvossal, hogy visszamehessek a saját szobámba. Az intenzív osztályon ültem fel elsőnek, azt hittem sose fogom megtudni tartani magam. A műtét is legyengített, plusz az új testhelyzet is. Rá egy-két napra már az ágyban megtudtam ülni a kedvenc pózomban, törökülésben. Akkor már tudtam, hogy lesz ez még jobb is. Na de a lényeg, hogy felkerültem de így is le kellett volna járjak fújni. Próbálkoztam egy két napig ezt be is tartani. De már abba elfáradtam, hogy a második emeletről lejussak az elsőre.  Mire a lift oda ért stb. Így megint alkudozni kényszerültem. :D Szerencsére megengedték, hogy nem kell tornára járjak, azzal a feltétellel, hogyha sokat ülök és azt a kicsi váladékot még megpróbálom felköhögni. Mindennap járt a kötözős néni, aki a hátamat átkötötte. A vágásomon alul egy helyen váladékozott valószínű ezért sem akarta hazaengedni plusz még jött egy olyan dolog amire senki nem számított. De erről most nem szeretnék írni, de mindennap azzal küzdöttem hátha jobb lesz.. mai napig még nem javult a helyzet. De hiszem, hogy hamarosan fog! :) Talán egy másik bejegyzésben elmesélem. Július 23.án saját felelősséggel hazajöttem. Itthon gyorsan gyógyultam. Szerencsére már az ülés és minden sokkal jobb, de még nem az igazi, de mindenhez idő kell. Na meg kezdem visszahízni az ott hagyott kilókát... hát igen csak anyu főztje meg a sok nasi. :D

Az első varrat szedés után

Műtét előtt és után 7 héttel

Műtét előtt is műtét után, itt már a "lakosztályomban" :)

Ez még műtét előtti kép belülről... :)

Most valami ilyesmi belülről... :)

A műtétre az Országos Gerincgyógyászati Központban került sor és az operációt dr Fazekas Béla végezte. Köszönöm neki is az újabb csodás munkáját. :)

A nyáron sokat lázasodtam be és nem tudtuk mitől. Voltak olyan napok amikor nagyon jól voltam, és volt amikor ki voltam nyúlva. Később rájöttünk, hogy valószínű a vesém miatt. ( Begyulladt, fájt, tele van kövekkel.) Hisz tudtuk már egy jó ideje, hogy a jobb nem működik és azt is, hogy elfog jönni ez a nap amikor végleg beadja a kulcsot. Így most egy újabb operáció előtt állok. Kiveszik Szegeden a jobb vesém. Napot nem szeretnék most közölni, de hamarosan... :) Több kárt okoz, hogy bennem van mintha nem lenne. És reméljük, hogy megoldja a fentebb említett problémát is. A pozitív energiákra most is igényt tartok. :) Na hát ennyi röviden és tömören az elmúlt hónapok történései.

Köszönöm mindenkinek aki ezalatt az idő alatt mellettem állt és támogatott valamint azoknak akik még a kórházba is bejöttek engem meglátogatni. Nélkülük már rég rég feladtam volna! :) Különösen köszönöm annak a 23.-ai látogatónak akivel azóta már egy párt alkotunk. Na de talán egyszer Love sztory-t is majd egy másik bejegyzésben elmesélem, de annak még nem jött el az ideje. ; )

A műtéti előkészületek...

Megint réges rég írtam a blogba. Bűntudatom is van miatta, pedig annyi de annyi minden történt körülöttem...

De először is aki még nem lájkolta az új facebook oldalamat, az itt megteheti: http://www.facebook.com/SimonfiLilla?fref=ts

Itt próbáltam többet írni, mint ebbe a blogba. Valószínű onnan fogok kimásolni dolgokat, hisz akkor pontosan megfogalmaztam mik voltak. :)

És most jön a másolgatós rész :P

február 26:
Szombaton Pesten voltam, leírom, hogy miért. Egy nagyon jó gerincspecialistához mentem, Dr. Jeszenszky Dezsőhöz. Voltam már nála júniusban, akkor kért tőlem egy CT vizsgálatot amit most elvittem neki és megmutattam. Természetesen friss röntgent is vittem neki. ( De ezeket a dolgokat a blog bejegyzésemben a múltkor leírtam, aki lemaradt róla, ajánlom olvassa vissza. ) Megnézték Fazekas doktor úrral együtt a leleteimet, majd ott is csináltattak velem egy röntgent, majd újra beszélgetnem kellett velük. Jeszenszky doktor úr azt mondta, hogy ez nem maradhat így, mert a medencém 30°-os. Azt mondta nem nehéz műtét csak izgalmas, mivel alapból volt már gerincműtétem és kivan merevítve a hátam. Amit ugyebár szétkel majd szedni, tehát jóval nagyobb műtét lesz, mint az eddigiek. Erről az orvosról azt kell tudni, hogy ő csak Svájcban operál súlyos eseteket. Az enyém nem olyan súlyos, valószínű majd Pesten fognak műteni, és Fazekas Béla lesz a kezelőorvosom. Egyenlőre annyi a teendőm, hogy egy szívultrahangot kell csináltassak, meg egy légzésfunkciót. Majd 8.-án újra Budapestre utazok az aneszteziológushoz, hogy vállalja-e az intézmény az altatásomat. Utána többet fogok tudni én is. Ma voltam szívultrahangon, minden rendben, pénteken meg a légzésfunkciót csináltatom meg. Reméljük ott is csupa jót mondanak. 

Március 9: 
Ugye a múltkor voltam Fazekas doktor úrnál és elvileg ő fog műteni. Elküldött szívultrahangra, légzésfunkcióra. Aztán most mentem vissza az altatóorvoshoz. Nagyon cuki volt az altatóorvos, eleinte nem mosolygott mert én sem, de utána rámosolyogtam azt mindig vigyorgott. azt mondta, hogy a görbületem miatt 47%-os a légzésfunkció és hogy ez nem gond, mert a műtét által sokat fog majd javulni. Elmondta hogy mettől meddig hogy csinálják meg a hátam, milyen csavarokkal stb. Meg hogy hosszú műtétem lesz 7-8 órás, de lehet 10 is. Jóval nagyobb műtét lesz, mint a többi műtétem. Meg hogy a légzés miatt kockázatos, már mint előszokott fordulni, hogy valakit nem bírnak azonnal levenni a lélegeztetőgépről, így van aki két hétig azon van... De végül is kockázatnak ezt mondta, meg hogy nagy lehet a vérveszteség ( szereznem kell majd embereket, akik adnak nekem vért, kapásból van 3 de még kell, akinek azonos a vércsoportja velem ). Aztán most majd mennem kell alapos kivizsgálásokra. Egy csomó beutalót kaptam. Április 9.-én megyek megint, de akkor megyek Fazekas doktor úrhoz, altatóorvoshoz is meg pszichológushoz. Ez történt velem tegnap. 



Ezután megkezdődtek a kivizsgálások... És április 9.-én újra a fővárosba utaztam. Minden részletre már nem emlékszem. A pszichológiai vizsgálattal kezdtem. Nagyon aranyos volt a férfi aki úgymond kifaggatott. :) Meg a végén csinált velem egy tesztet.( Rorschach-teszt köznyelven "tintapaca-teszt"): Érdekes volt, mert sokszor még én magam sem tudtam mit látok a képeken, de végülis mindig mondtam valamit. A teszt eredményéről még semmit sem tudok. Körülbelül egy óráig tartott a "randink", majd a végén anyuval is elbeszélgetett egy kicsit. Utána kijöttek és a kezembe nyomott egy több oldalból álló tesztet amit a kivizsgálások között ki kellett töltsek, majd visszajuttatni hozzá az irodájába. Mondhatom voltak érdekes kérdések, de kitöltöttem és visszajuttattam. :) Majd mentem az ultrahang vizsgálatra, na én ott azt hittem a hasamat megultrahangozzák és annyi.. Na persze a lábam is csatlakozott ehhez a kivizsgáláshoz, meg a felső testem is. Nem tudom miért kellett de így egy kicsit késtem az altatóorvostól, mert így is később hívtak be az időpontokat meg 10 percenként kaptam. Viszont itt is aranyos doki vizsgált, és még nyomtatta a papírokat, mondta, hogy drukkol nekem meg megkérdezte ki csinálja a hajam? :) Miután itt végeztem várt az altatóorvos. Megnézte a papírokat mondta, hogy minden rendben. Szerencsére ugyanaz volt akinél márciusban voltam. Elmondta ugyanazokat a dolgokat. Hozzátette a betegségem miatt kemény időszak vár rám, hisz nem olyan gyors a felépülés. Ez sem tántorított el... kihívás elfogadva! :))) Majd végül Fazekas doktor úrhoz mentem. Igaz műtéti időpontot nem tudott adni, mert a súlyos eseteket veszik előre. Az én esetem ahogy fogalmazott "szerencsére nem súlyos, maximum csak kényelmetlen". Persze megértem, hogy vannak olyanok akik az életükért küzdenek, mert ha nem operálják meg őket rossz vége is lehet. Úgyhogy nincs más dolgom, mint kivárni a sorom... :) Június végéig tuti nem lesz műtét, de elméletileg fél éven belül meg kell legyen hisz addig érvényesek az eredményeim és így csak egy-kettőt kell megismételni. :) De én vonzom, hogy minél hamarabb túl legyek rajta, a legjobb az lenne, ha júliusba túl lennék ezen az egészen. Hisz amint felépülök, terveim között szerepel Peking és az őssejt kezelés... :P És legkésőbb októberbe ki kell menjek erre a kezelésre... :) A következő bejegyzésbe leírom, hogy miért!!! :P Addig legyen meglepetés. Köszönöm aki szánt arra időt, hogy ezt a bejegyzésem is elolvasta! :) Hatalmas puszi jár érte! :*

újabb akadályok

Furcsa, hogy lassan minden bejegyzésemet azzal kezdem, hogy elnézést kérek, hogy rég írtam. Igazából az események mindig pörögtek, de sohasem jutottam odáig, hogy megfogalmazzam és le is írjam. Ezért döntöttem úgy, hogy most nagyjából leírom.

2012.június.1-én voltam Budapesten, egy Svájcban élő/dolgozó orvosnál, aki egy nagyon jó gerinc specialista. Ha valaki betudja bizonyítani, hogy létezik csoda az Ő. Dr. Jeszenszky Dezső. Számtalan ferde gerincből, egyeneset varázsolt. Mivel nekem még mindig van gerincferdülésem ezért úgy döntöttem belevágok, megérdeklődöm, hogy az én hátamból lehet-e szebbet varázsolni. Hiába volt öt gerincműtétem még mégsem az igazi. Tehát elmentem hozzá, megnézett észrevette, hogy az előző orvosom a medencémhez abszolút nem is nyúlt, ezért van az a látszólagos görbületem, ami egyébként egészségi problémát nem okoz, de engem igen is zavar. Bevallom utálok tükörbe nézni felső nélkül, zavar a heg, zavar a görbület. Lányból vagyok szeretnék csinos lenni, de ez egy kicsit nehezít ezen. Azért van hosszú hajam és azért van általában mindig leengedve, hogy takarjam. A doktor úr azt mondta, minden lehetséges amit csak akarok, de nagyon nagy műtét lenne, mert szét kellene szedni azt ami benne van, de operálható. Úgy döntöttem belevágok, mert tudom, hogy a végeredmény megéri. Úgy váltunk el, hogy készítenem kell egy CT-t a gerincemről és eljuttatni hozzá, de jártam már úgy, hogy eltűntek az ilyen dolgaim vagy csak szimplán nem reagáltak rá. Így arra jutottam, hogy megvárom még újra Magyarországra látogat és személyesen nyomom a kezébe és mutatom meg. Úgyhogy február 22 vagy 23.-án kell menjek, akkor dől el, hogy mit mond, vállalja a műtétet vagy sem. Bízom benne, hogy igen, mert az egy dolog, hogy engem esztétikailag zavar, de szerintem ebből még később problémám adódhatna. Például én is szeretnék anya lenni és nagyon sok nő bebizonyította már azt, hogy így is lehet gyermeket nevelni én is befogom, de szerintem nem tenne jót a babának ha az anyukájának a háta nem lenne teljesen egyenes, komplikációt meg nem szeretnék.

A CT eredmény alapján meg kiderült, hogy van két problémám amikről eddig nem is tudtam. Az egyik, hogy petefészek cisztáim vannak a másik pedig, hogy a jobb vesém nem működik. Persze akkor még a CT alapján csak vesekőre tippeltek, utána a kivizsgálások kimutatták, hogy nem működik. Szerencse, hogy kettő van belőle.. :D Az urológiára is lassan el kell látogassak, mert letelt a fél év. Szóval majd arról is beszámolok, mi volt és mit mondtak. A ciszták miatt meg sűrűn látogatom a nőgyógyászatot, mert gyógyszeres kezelés alatt állok vagyis jelenleg nem, most szüneteltetés van. De a napokban majd nőgyógyászati ultrahangra is el kell látogassak.. Úgyhogy majd arról is írok beszámolót.

Igazából a sok rossz ellenére sem volt kedvem blogot írni. Akkor ezeket nem tudtam volna így leírni, mára már feldolgoztam, hogy ez a helyzet, de ez sem fog ki rajtam. A végén úgyis én győzök! :)

Ezen a képen látszik a hátam állapota.. Na ezen szeretnék változtatni!