Nem életem videója, viszont teljesen szívből jött. :)
2020. január 21., kedd
Amiért véget ért a történetünk.
Nem életem videója, viszont teljesen szívből jött. :)
2016. október 3., hétfő
Guruló Angyalok & a testi hibáink
Úgy gondoltam, hogy itt is megosztom azt a bejegyzésünket amit a Guruló Angyalos facebook oldalunkra írtunk, hátha így több emberhez eljut. :)
Úgy döntöttünk, hogy ma a testünk elfogadásáról írunk. Az ötlet Mosolykától (Hozleiter Fanny) jött. Ő augusztus 15.-én feltöltött magáról egy képet a facebook oldalára, ahol nyíltan felvállalt a testéről egy képet. Egyébként ő elkezdett egy Anamé programot ezzel szeretne javítani a gerincferdülésén és nem utolsósorban az életminőségén is. Láttuk a két képet Fanny és gratulálunk a javuláshoz! Csak így tovább. :) Valahogy mindig bebizonyítod, hogy nincs lehetetlen. :)
Na de térjünk is vissza a témához. Először is szeretnénk leszögezni, hogy nem szeretnénk ezzel Fannyt utánozni, de úgy gondoljuk , hogyha minél többen felvállaljuk a kis „tökéletlen” testünket akkor mások is, hisz senkinek sincs szégyellni valója.
Lilla: Emlékszem mikor óvodás voltam a csoportunkban két Lilla volt. Én voltam a kis Lilla, a másik lány a nagy Lilla. Emiatt nagyon sokáig utáltam a nevem, igaz ma már nem cserélném le. :) Azért én voltam a „kis” mert hát mindig is alacsonyabb voltam, mint a társaim. Legelőször ezt kellett elfogadjam magamon. Lehet, hogy az alapbetegségem miatt sem lettem óriás… de az is lehet ha két lábon járó lennék, akkor is hordanom kéne azokat a magassarkúkat, hisz apukám se olyan magas és a családban is vannak alacsony növésűek. Viszont felesleges találgassak, mert ezt nem tudhatom mi lett volna ha… Később ugye elkezdett görbülni a hátam…a sok ülés miatt és az izomgyengeségem következtében gerincferdülésem lett. Ami 12 éves koromra nagyon csúnya volt. Igazából akkor még annyira nem is zavart. Majd 2006.novemberében meg operálták a gerincem. Ami nem úgy alakult ahogy terveztük. Azt hittem befekszek a műtőasztalra és tökéletesen egyenes háttal fogok kijönni… hát nem így lett. Igaz szebb lett a hátam, mint volt, de fél évente műtétekre kellett járjak ami azt jelentette, hogy mindig ugyanott „vágtak fel”. Itt már nem csak azzal kellett megküzdenem, hogy elfogadjam, hogy még mindig nem tökéletes a hátam… hanem azzal, hogy van egy óriási heg a hátamon, amit minél többször műtöttek annál vastagabb heg takarta. Na és arról ne is beszéljünk, hogy emellett fűzőt is kellett hordjak. Divatos ruhák pápá.. Persze közben a Professzor azt ígérte, hogy felállít engem, ezért a láb kontraktúráimat is megműtötte. Szóval a csípőimnél is van két szép hegem, a térdeim alatt is. Bár így utólag visszanézve felesleges volt a műtét, mert akkor se lett szintén tökéletes egyenes a lábam ( viszont akkor a remény nagy Úr volt), de most is hasonló, mint akkor volt. Pár évvel ezelőtt ugye bevállaltam még egy komoly és veszélyes gerincműtétet, valamilyen szinten abban a reményben, hogy most már tényleg totálisan szép hátam lesz, persze legfőképp azért, mert sokat köhögtem már váladékosan hisz a gerincem nyomta a tüdőmet. Nem okozok meglepetést ha azt írom, hogy ez a műtét se lett olyan, mint amilyenre számítottam. Természetesen látható a változás, és a köhögés is elmúlt, tehát egyáltalán nem volt felesleges kör. Ezeket már úgy érzem teljesen sikerült elfogadjam sőt igazából ezek a hegeim sohasem zavartak. Ugyanúgy felvettem olyan felsőket aminek kivágott háta volt. Talán amit még mai napig se nagyon fogadok el, az a veseműtétem hege. Akkor is kétszer vágták fel a hasam. Egyrészt vastag is, másrészt a heg mellette kijött egy hasi sérv. Természetesen legalább a sérvet szerettem volna, ha nincs ott. Meg is tettem hozzá a szükséges lépéseket, de a helyi kórház a műtét napján mégse vállalta el a műtétem, mert szerintük, nem bírtak volna leszedni a lélegeztetőről… Ezzel nem igazán értek egyet, hisz tudom milyen hatalmas akaraterőm van, másrészt vagy 13 sokkal nagyobb műtét után felébredtem és semmi gond nem volt. Na de ennek is oka van. :) Nagyon sokáig hasonlítgattam magam más csinos lányok testéhez. Mindig reménykedtem, hogy egyszer én is olyan leszek. Ma már nem reménykedek, hisz a fenti sorok is azt bizonyítják, hogy valami miatt nekem már így kell leéljem az életem. Ma már nem bánom, ma már elfogadtam magam úgy ahogy vagyok. Ma már nem élek álomvilágban, nem reménykedek. Elfogadtam, hogy sohasem leszek 170 centi, egyeneshátú, hegektől mentes lapos hasú csaj… ( Bizony a másik, hogy sohasem volt lapos hasam, és hát most sincs az utóbbi hetekben plusz 3-4kg feljött rám :) )
Én így vagyok tökéletlenül tökéletes a hegeimmel. :)
Azt még hozzá kell tegyem, hogy a saját kis mumusunk az aki a tökéletes testre vágyik. Azokat az embereket akik szeretnek minket, sohasem úgy látnak minket ahogyan mi magunkat. Sőt a pasik is ha vonzódnak hozzátok egyáltalán nem fogja őket zavarni a hibáitok. Én is mindig rettegtem ha le kellett vetkőzni egy pasi előtt vajon, hogy fog reagálni és ez is bizonyítja, hogy őket egyáltalán nem érdekelte csak én stresszeltem túl a dolgot. Úgyhogy hajrá fiúk/lányok tessék elfogadni önmagatokat, hisz csakis egyszer élünk ebben a testben hát akkor hozzuk ki belőle a legjobbat. ;)
Gina: Nekem az óvodában még nem volt külsőleg észrevehető a betegség, ugyanúgy játszottam a társaimmal, mentem sétálni, másztam mászókára. Majd idővel egyre nehezebben mentem fel lépcsőn, emlékszem mindig itthon gyakoroltuk anyával a fellépéseket, mintha lépcső lenne csinált nekem lépcsőfokokat. Majd egyre nehezebben álltam fel, a kezemmel kellett támaszkodnom térdeimre és úgy feltolni magam. Általános iskolában aztán már sétálni is keveset tudtam, mert hamar elfáradtam, gerincem is már nagyon ferde volt, nehéz volt megtartani magam állva. Aztán 2007-2008-ban volt kettő gerincműtétem, az egyik a nyaki rész volt, mivel nem tudtam megtartani a fejem és hátraesett. ( biztos a sok észtől ) A műtét előtt persze hetekig nyújtották a gerincem, hogy minél egyenesebben tudják majd rögzíteni. Ez iszonyú fájdalmas volt, főleg hogy a koponyámban 4 csavar volt vagyis egy korona szerű szerkezet a fejemen,(ezeknek a csavaroknak látszik a homlokomon kétoldalt a helye) ami mozdulatlanul tartotta fejem, hogy a nyaki részen a csont jól forrjon össze műtét után. Nah erre a korona szerkezetre akasztottak súlyokat ami felfele húzott, a csípőmön meg lábamon meg lefele húztak a súlyok. Ez persze hanyatt fekve történt. Ez volt a nyújtás, amit minél tovább kellett bírnom. Nem kell mondanom, hogy a szobatársaim alig bírták nézni is. Visszagondolva elég morbid. Majd amikor már elég egyenes voltam gerincem is megműtötték. A jobb lábszárcsontomból vettek csontot amit a gerincembe vagy nyakamba raktak már nem emlékszem. A műtét után nem a gerincem fájt jobban, hanem a lábam a csont visszanövés miatt. A gerincműtét után sokat kellett feküdnöm meg előtte is, ezért műtétek után kerekesszékkel tudtam/tudok közlekedni. A műtétek után egy ideig még „szép” volt a hátam, de aztán elkezdett visszagörbülni. Persze életmentő volt a műtét mert megfulladtam volna egy idő után a nyakam miatt, de jobbra számítottunk mi is, mint Lilláék. Aztán jött 2014-ben az újraélesztésem, aminek a vége egy légcsőkanül lett, ami nem engedi, hogy megfulladjak, ugyanis összeesne a légcsövem. Ezt volt a legnehezebb elfogadnom, hogy egy csővel a nyakamba kell élnem. Akkor azt gondoltam nekem már sosem lesz barátom, nem fog senki elfogadni, de persze ez az elképzelésem sem jött be. Teljesen elfogadják ezt a dolgot és inkább csak nekem kell leküzdenem a gátlásokat, amit még elég nehéz, de idővel biztos menni fog.
Régebben eléggé zavartak a hegek, a hátamon, lábamon, mindig csak sötétben mertem levetkőzni fiúk előtt, hogy minél kevesebb látszódjon a testemből, a hibáimból. Azt hiszem ezek a „sebek” csak minket zavartak, csak nekünk voltak gátlásaink miatta, de mára már tudom, hogy ezektől a hibáktól még ugyanúgy szeretnek és vonzódhatnak hozzánk, mint bárki máshoz.
Nem hittük volna, hogy valaha erről a témáról írni fogunk, de szeretnénk erőt adni sorstársainknak és a nem sorstársainknak is, hogy nem kell szégyelljétek a testi hibáitokat hisz nem vagytok egyedül.
Úgy döntöttünk, hogy ma a testünk elfogadásáról írunk. Az ötlet Mosolykától (Hozleiter Fanny) jött. Ő augusztus 15.-én feltöltött magáról egy képet a facebook oldalára, ahol nyíltan felvállalt a testéről egy képet. Egyébként ő elkezdett egy Anamé programot ezzel szeretne javítani a gerincferdülésén és nem utolsósorban az életminőségén is. Láttuk a két képet Fanny és gratulálunk a javuláshoz! Csak így tovább. :) Valahogy mindig bebizonyítod, hogy nincs lehetetlen. :)
Na de térjünk is vissza a témához. Először is szeretnénk leszögezni, hogy nem szeretnénk ezzel Fannyt utánozni, de úgy gondoljuk , hogyha minél többen felvállaljuk a kis „tökéletlen” testünket akkor mások is, hisz senkinek sincs szégyellni valója.
Lilla: Emlékszem mikor óvodás voltam a csoportunkban két Lilla volt. Én voltam a kis Lilla, a másik lány a nagy Lilla. Emiatt nagyon sokáig utáltam a nevem, igaz ma már nem cserélném le. :) Azért én voltam a „kis” mert hát mindig is alacsonyabb voltam, mint a társaim. Legelőször ezt kellett elfogadjam magamon. Lehet, hogy az alapbetegségem miatt sem lettem óriás… de az is lehet ha két lábon járó lennék, akkor is hordanom kéne azokat a magassarkúkat, hisz apukám se olyan magas és a családban is vannak alacsony növésűek. Viszont felesleges találgassak, mert ezt nem tudhatom mi lett volna ha… Később ugye elkezdett görbülni a hátam…a sok ülés miatt és az izomgyengeségem következtében gerincferdülésem lett. Ami 12 éves koromra nagyon csúnya volt. Igazából akkor még annyira nem is zavart. Majd 2006.novemberében meg operálták a gerincem. Ami nem úgy alakult ahogy terveztük. Azt hittem befekszek a műtőasztalra és tökéletesen egyenes háttal fogok kijönni… hát nem így lett. Igaz szebb lett a hátam, mint volt, de fél évente műtétekre kellett járjak ami azt jelentette, hogy mindig ugyanott „vágtak fel”. Itt már nem csak azzal kellett megküzdenem, hogy elfogadjam, hogy még mindig nem tökéletes a hátam… hanem azzal, hogy van egy óriási heg a hátamon, amit minél többször műtöttek annál vastagabb heg takarta. Na és arról ne is beszéljünk, hogy emellett fűzőt is kellett hordjak. Divatos ruhák pápá.. Persze közben a Professzor azt ígérte, hogy felállít engem, ezért a láb kontraktúráimat is megműtötte. Szóval a csípőimnél is van két szép hegem, a térdeim alatt is. Bár így utólag visszanézve felesleges volt a műtét, mert akkor se lett szintén tökéletes egyenes a lábam ( viszont akkor a remény nagy Úr volt), de most is hasonló, mint akkor volt. Pár évvel ezelőtt ugye bevállaltam még egy komoly és veszélyes gerincműtétet, valamilyen szinten abban a reményben, hogy most már tényleg totálisan szép hátam lesz, persze legfőképp azért, mert sokat köhögtem már váladékosan hisz a gerincem nyomta a tüdőmet. Nem okozok meglepetést ha azt írom, hogy ez a műtét se lett olyan, mint amilyenre számítottam. Természetesen látható a változás, és a köhögés is elmúlt, tehát egyáltalán nem volt felesleges kör. Ezeket már úgy érzem teljesen sikerült elfogadjam sőt igazából ezek a hegeim sohasem zavartak. Ugyanúgy felvettem olyan felsőket aminek kivágott háta volt. Talán amit még mai napig se nagyon fogadok el, az a veseműtétem hege. Akkor is kétszer vágták fel a hasam. Egyrészt vastag is, másrészt a heg mellette kijött egy hasi sérv. Természetesen legalább a sérvet szerettem volna, ha nincs ott. Meg is tettem hozzá a szükséges lépéseket, de a helyi kórház a műtét napján mégse vállalta el a műtétem, mert szerintük, nem bírtak volna leszedni a lélegeztetőről… Ezzel nem igazán értek egyet, hisz tudom milyen hatalmas akaraterőm van, másrészt vagy 13 sokkal nagyobb műtét után felébredtem és semmi gond nem volt. Na de ennek is oka van. :) Nagyon sokáig hasonlítgattam magam más csinos lányok testéhez. Mindig reménykedtem, hogy egyszer én is olyan leszek. Ma már nem reménykedek, hisz a fenti sorok is azt bizonyítják, hogy valami miatt nekem már így kell leéljem az életem. Ma már nem bánom, ma már elfogadtam magam úgy ahogy vagyok. Ma már nem élek álomvilágban, nem reménykedek. Elfogadtam, hogy sohasem leszek 170 centi, egyeneshátú, hegektől mentes lapos hasú csaj… ( Bizony a másik, hogy sohasem volt lapos hasam, és hát most sincs az utóbbi hetekben plusz 3-4kg feljött rám :) )
Én így vagyok tökéletlenül tökéletes a hegeimmel. :)
Azt még hozzá kell tegyem, hogy a saját kis mumusunk az aki a tökéletes testre vágyik. Azokat az embereket akik szeretnek minket, sohasem úgy látnak minket ahogyan mi magunkat. Sőt a pasik is ha vonzódnak hozzátok egyáltalán nem fogja őket zavarni a hibáitok. Én is mindig rettegtem ha le kellett vetkőzni egy pasi előtt vajon, hogy fog reagálni és ez is bizonyítja, hogy őket egyáltalán nem érdekelte csak én stresszeltem túl a dolgot. Úgyhogy hajrá fiúk/lányok tessék elfogadni önmagatokat, hisz csakis egyszer élünk ebben a testben hát akkor hozzuk ki belőle a legjobbat. ;)
Gina: Nekem az óvodában még nem volt külsőleg észrevehető a betegség, ugyanúgy játszottam a társaimmal, mentem sétálni, másztam mászókára. Majd idővel egyre nehezebben mentem fel lépcsőn, emlékszem mindig itthon gyakoroltuk anyával a fellépéseket, mintha lépcső lenne csinált nekem lépcsőfokokat. Majd egyre nehezebben álltam fel, a kezemmel kellett támaszkodnom térdeimre és úgy feltolni magam. Általános iskolában aztán már sétálni is keveset tudtam, mert hamar elfáradtam, gerincem is már nagyon ferde volt, nehéz volt megtartani magam állva. Aztán 2007-2008-ban volt kettő gerincműtétem, az egyik a nyaki rész volt, mivel nem tudtam megtartani a fejem és hátraesett. ( biztos a sok észtől ) A műtét előtt persze hetekig nyújtották a gerincem, hogy minél egyenesebben tudják majd rögzíteni. Ez iszonyú fájdalmas volt, főleg hogy a koponyámban 4 csavar volt vagyis egy korona szerű szerkezet a fejemen,(ezeknek a csavaroknak látszik a homlokomon kétoldalt a helye) ami mozdulatlanul tartotta fejem, hogy a nyaki részen a csont jól forrjon össze műtét után. Nah erre a korona szerkezetre akasztottak súlyokat ami felfele húzott, a csípőmön meg lábamon meg lefele húztak a súlyok. Ez persze hanyatt fekve történt. Ez volt a nyújtás, amit minél tovább kellett bírnom. Nem kell mondanom, hogy a szobatársaim alig bírták nézni is. Visszagondolva elég morbid. Majd amikor már elég egyenes voltam gerincem is megműtötték. A jobb lábszárcsontomból vettek csontot amit a gerincembe vagy nyakamba raktak már nem emlékszem. A műtét után nem a gerincem fájt jobban, hanem a lábam a csont visszanövés miatt. A gerincműtét után sokat kellett feküdnöm meg előtte is, ezért műtétek után kerekesszékkel tudtam/tudok közlekedni. A műtétek után egy ideig még „szép” volt a hátam, de aztán elkezdett visszagörbülni. Persze életmentő volt a műtét mert megfulladtam volna egy idő után a nyakam miatt, de jobbra számítottunk mi is, mint Lilláék. Aztán jött 2014-ben az újraélesztésem, aminek a vége egy légcsőkanül lett, ami nem engedi, hogy megfulladjak, ugyanis összeesne a légcsövem. Ezt volt a legnehezebb elfogadnom, hogy egy csővel a nyakamba kell élnem. Akkor azt gondoltam nekem már sosem lesz barátom, nem fog senki elfogadni, de persze ez az elképzelésem sem jött be. Teljesen elfogadják ezt a dolgot és inkább csak nekem kell leküzdenem a gátlásokat, amit még elég nehéz, de idővel biztos menni fog.
Régebben eléggé zavartak a hegek, a hátamon, lábamon, mindig csak sötétben mertem levetkőzni fiúk előtt, hogy minél kevesebb látszódjon a testemből, a hibáimból. Azt hiszem ezek a „sebek” csak minket zavartak, csak nekünk voltak gátlásaink miatta, de mára már tudom, hogy ezektől a hibáktól még ugyanúgy szeretnek és vonzódhatnak hozzánk, mint bárki máshoz.
Nem hittük volna, hogy valaha erről a témáról írni fogunk, de szeretnénk erőt adni sorstársainknak és a nem sorstársainknak is, hogy nem kell szégyelljétek a testi hibáitokat hisz nem vagytok egyedül.
2016. szeptember 13., kedd
Sérült és egészséges párkapcsolata tényleg lehetetlen??
Itt ülök a laptop előtt és valamilyen eszméletlen módon nosztalgikus hangulatba kerültem. Bele olvastam a blogomba és bevallom őszintén elszomorodtam... Annyira imádtam írni ezt a blogot és most évente kétszer ha írok bele. Lelkiismeret furdalásom is lett. Viszont nem ígérgetek most ilyesmit, hogy igyekszek minden héten írni... mert lássuk be eddig sem igazán tartottam be. :D Szóval egyezzünk meg abban, hogy ha valamilyen fontos dolog történik az életemben... vagy ha eszembe jut egy olyan téma amiről szívesen írnék akkor azonnal jelentkezem. Nem szeretem az erőltetni a dolgokat. Nem akarok olyan blogíró lenni, hogy mindennap írjak a semmiről csak, hogy rákattintsanak az oldalamra. Benne van a pakliban, hogy ezt az oldalt se sokan olvassátok már, de én nem arra megyek, hogy minél több követőm legyen... Hanem inkább arra, hogy azt a pár embert aki olvassa valamilyen szinten motiváljam vagy akár empatikusabbá tegyem, ez témafüggő.
Az elmúlt napokban az ismert közösségi oldalon a betegségem egy csoportjában az egyik komment nagyon szemet szúrt. Azóta késztetést érzek, hogy erről egy kicsit írjak. Mivel nem szeretném senki személyiségi jogát megsérteni ezért név nélkül másolom be és a hozzászólásban elhangzó nevet is megváltoztattam.
"Aladár is beleun előbb vagy utóbb. Egy kicsit jobban belegondolva: egészséges férfi, sérült lány?!"
Nem szeretném leírni azt, hogy kikről van szó. Viszont a szitu adott. Van egy kerekesszékes nő ( bizony nő, hisz a sérült lányok is egyszer felnőnek és ugyanolyan nők lesznek ,mint az egészségesek, csak szokás lekicsinyíteni a hátránnyal élőket) és egy egészséges férfi akik évek óta boldog párkapcsolatban élnek.
Most először én is írok az én kapcsolatomról, eddig még sehol sem tettem. Egy rádió riportunk volt már a párommal, ahol elmeséltük a megismerkedésünk történetét. Meg természetesen kaptunk "furcsa" kérdéseket is. Ötleteket is merítek az akkori válaszunkból, mert úgy érzem talán kicsit segít a bejegyzés megírásában.
Na akkor kezdjük a legelején.
Először is arra akarom rávilágítani az olyan olvasóimat akik hasonlóképpen gondolkoznak, mint a fentebb említett kommentelő. Aki legyen Kriszta. ( Még mindig nem így hívják, de ha már Aladárra írtam a fentebbi akkor legyen ez egy Mézga családos bejegyzés. :D ) Valószínű sokan úgy gondolják, hogy biztos a sérült lány nyomul az egészséges fiúra, az megsajnálja és sajnálatból összejön vele, majd együtt is maradnak, mert nem akarja a fiú megbántani a lányt. Csak megsúgom ez nem a valóság.
Egy társkereső oldalon ismertük meg egymást. Én igazság szerint nem párt találni regisztráltam fel. Sőt többször töröltem magam, majd újra regisztráltam. Megismertem fontos embereket az életemben, vannak akik mai napig az életem részei, mint barátok, ismerősök. Persze randiztam az oldalról fiúkkal kár lenne ezt is letagadni. Kapcsolataim is voltak onnan, de ez már egy másik sztori lenne. Egyik éjszaka unatkoztam, mivel már akkor is kis éjszakai bagoly voltam. Nézelődtem, megnéztem az új tagokat. Láttam, hogy az újak közül senkinek sem volt 'lávolójuk" így egy pár pasit belávoltam... de nem azért, mert tetszettek csak gondoltam legyen egy kis pozitív élményük is így friss tagként. Majd lefeküdtem aludni. Másnap mikor beléptem az oldalra megnéztem az üzeneteim és fogtam a fejem, mert az egyik fiú a belávolók közül írt... Mivel nem sok infó volt fent róla, se egy normális kép, nekem elsőre nem is tetszett, sokáig gondolkoztam válaszoljak-e. Végül válaszoltam, mert nem akartam bunkó lenni. Azt tudni kell, hogy sose szégyelltem ott sem az állapotom, olyan képeim voltak fent amiken székben is ülök, a bemutatkozásomba is le volt írva, hisz nem akartam senkit hülyíteni. Körülbelül a harmadik levélnél lett szimpatikus a srác. Később kiderült, az első kettőnél nem ő írt, hanem egy lánybarátja aki titokban felregisztrálta az oldalra. Persze ezt kb a 10. levél után tudtam meg, de így legalább össze állt a kép. Nagyon sokat leveleztünk. Egy hónapon át nap, mint nap beszéltünk. Én nem tekintettem ezt olyan komolynak, én simán meséltem a randijaimról, mert én persze közben randiztam fiúkkal. Majd ott lett gyanús a dolog, amikor "próbált" lebeszélni az adott pasiról. Itt kezdem sejteni, hogy tetszek neki. A levelek egyre hosszabbak lettek átmentek flörtölésbe és azon kaptuk magunkat, hogy várjuk egymás sorait. Majd megbeszéltük, hogy egy vasárnapi napon találkozunk. Mivel messze laktunk egymástól ő Pest megyében, én Békés megyében ő jött volna ide hozzám, hisz nekem nem olyan könnyű az utazás. Viszont a sors közbe szólt, a hétvége előtti pénteken, jött a telefon, hogy hétfőn be kell feküdjek Budapestre a kórházba, mert Csütörtökön megtörténik a gerincműtétem. Így a tali elmaradt hisz készülődtem, lelkileg is a műtétre. Hétfőn szépen befeküdtem a kórházba, amikor délután írt, hogy elfoglaltam-e már a szobám, mert ő megy harmadik műszakba dolgozni. Én mondtam, hogy igen itt vagyok már a szobámban. Aztán egyszer csak egy fiatal lány beállított egy nagy plüss macival meg egy kis doboz málnával, mondván, hogy ezt egy fiatal ember küldi majd kiment a szobámból. Akkor már tudtam, hogy kiküldi, hisz egyetlen egy fiúnak meséltem erről a dologról és az a jelenlegi párom. :) Még a levelezésünk előtt feljött valahogy témának, és elejtettem egy olyan mondatot, hogy "Nekem az lesz az igazi aki ha megtudja, hogy a málna a kedvenc gyümölcsöm akkor az első randinkra málnával lep meg." :) (Akkor ugye még nem volt semmi olyanról szó, hogy mi valaha is találkozni fogunk.) Később ő is bekopogtatott, nem harmadik műszakba ment, hanem hozzám, előtte meg véradóba volt nekem vért adni, mert a műtétemhez szükséges volt. :) Soha nem gondoltam volna, hogy az első randim egy fiúval egy kórházi szobába lesz. Megtörtént az első csók is aznap. Majd az elkövetkezendő egy hónapba amit ott töltöttem, hetente 3-4x bejött hozzám, mellettem volt mind a szép pillanatokban, mint a nehéz időszakokban. Azóta eltelt több, mint 3 év... Legyőzte szerelmünk a távolságot, 2 éve már egymás mellett alszunk el. :)
Szóval a valóságban így van. A lány nem is gondolja, hogy esélye lehet egy egészséges fiúnál. Viszont a fiúnak olyan szép a lelke, hogy úgy szereti a lányt ahogy van. Szokták mondani a szerelem nem válogat.... és tényleg nem. ;)
A mi történetünk is példa arra, hogy nem a sérült nyomul az egészségesre, persze biztosan van olyan is, de egy kapcsolathoz két ember kell. Ugyanúgy, mint az egészségeseknél, te sem jössz össze olyannal aki nem tetszik hiába egészséges, hisz nem ez a fontos, hogy ne legyen beteg. Hanem az, hogy szeresd a testét, lelkét, hogy jól érezd magad vele. Egy magas érzelmi intelligenciával rendelkező férfinak/nőnek teljesen mindegy, hogy a partnere székben van vagy sem. Fogyatékkal él vagy sem.
Csak megsúgom, mi fogyatékkal élő ( utálom ezt a szót, de ha így van a köztudatban akkor így írom le...) emberek is pont ugyanolyanok vagyunk, mint TI egészségesek. Hisz szellemileg épek vagyunk, csak a testünk "selejt". :D Egy kérdés... na jó kettő: Tinédzser korotokba mire vágytatok? Felnőtt korotokba mire? Valószínűleg bulizást mondanátok, első szerelmet ilyesmit. Felnőtt korotokban karrier, család. Egy sérült is ugyanezekre vágyik. BOLDOGSÁGRA, mint mindenki más.
Ezért szúrt szemet ez a hozzászólás is. Beleun... Igen biztosan bele lehet unni, de nem feltétlen azért mert sérült az egyik fél. Akkor az egészséges emberek között mért van szakítás, elválás? Én úgy gondolom, hogy nem attól fog megromlani egy ilyen pár kapcsolata sem, mert segítségre szorul az egyik fél. Egyszerűen lehet elmúlik a szerelem jön a sok veszekedés, ugyanúgy, mint minden párkapcsolatban. Hisz ha teher lenne a segítségnyújtás akkor nem évek múlva jönne rá erre a másik hanem hónapokon belül.
Nekem is volt olyan hát kapcsolatnak mondtuk akkor, ma már nem mondanám annak, hogy a fiú apukája ellenezte ezt az egészet nagyon.
Volt egy ilyen mondata: "Mozgássérült járjon mozgássérülttel, egészséges egészségessel."
Akkoriban ez nagyon szíven ütött, és nagyon sokáig úgy gondoltam, hogy talán igaza is van. Persze működhet az olyan kapcsolat is, főleg úgy, hogyha önállóan eltudják magukat látni. Na ez az ami nekem nem megy, az izomsorvadás miatt sok mindenben segítségre szorulok ez nem titok. Próbálkoztam ismerkedni olyan fiúkkal akik szintén kerekesszékesek, de aztán mindketten rájöttünk, hiába jövünk be egymásnak, nem működne pont a fenti okok miatt, hisz mind ketten segítségre szorulunk. Viszont utána jöttek olyan emberek az életemben akik igenis gyúrtak egy kicsit az önbizalmamon is elhittem, hogy szerethető vagyok, egy dögös kis csaj. Bevallom törtem össze szíveket, gondolom ez sokaknak most meglepő....és persze az enyémet is törték össze.
A jelenlegi kapcsolatomból is nem egyszer akartam kilépni. Nem azért, mert nem szeretem, hanem azért , mert mai napig úgy érzem jobbat érdemel, mint én. El akartam engedni... Akárhányszor feljött ez témának, nem engedte. Azt mondta, hagy döntse el ő kit szeret és ő neki én vagyok az igazi, senki más nem kell neki és számára ugyanolyan vagyok, mint bármelyik nő. :)
Sokszor rottyon vagyok amiért támadják a kapcsolatunkat akár a környezetünkben élők, akár vad idegenek. Viszont ő mindig azt mondja, hogy ne foglalkozzak ezzel úgyis rácáfolunk mindenre. Ma már elhiszem ezeket neki, és tudom, hogy kitartunk egymás mellett továbbra is. Mondhat bárki bármit. Talán most jutottam el arra a pontra, hogy nem érdekel.
Viszont ezeket muszáj volt leírjam, hogy sokan kicsit belássanak, hogy miképpen működik egy ilyen kapcsolat. Akik ellenzik ezt, hátha kicsit átgondolják és elfogadják ezt az egészet. Hisz mi nekünk is ugyanannyi jogunk van boldognak lenni, mint nektek! :) Beállhatunk gondolom apácának is, bár én még kerekesszékes apácát sem láttam. :D
És lenne még egy üzenetem az olyan szülőknek akik sérült gyermeket nevelnek. ( A kommentelő is egy ilyen szülő volt.) Hogy igenis a Ti gyermeketek se kevesebb és egyszer ők is felnőnek és szerelmesek lesznek. Ne tiltsátok őket az egészséges fiúktól/lányoktól sem. Örüljetek, hogy elfogadják őket úgy ahogy vannak. Hisz ti is ugyanúgy szeretitek a beteg gyermeketeket, mint az egészségeset is.. nem de? :) Lehet, hogy ti furcsáljátok, ezt az egészet, mert ti nem tudjátok elképzelni magatokat egy ilyen helyzetben. Viszont aki benne van ebben, ne nehezítsétek meg még jobban. Hisz mindenki megérdemli a boldogságot! :)
És ti nektek sorstársaim akik még szinglin élnek, soha ne adjátok fel. Fogadjátok el önmagatokat és jönni fog az akit neked szánt az ég. :)
Remélem nem lett nagyon kusza és sikerült rávilágítsak arra amire szerettem volna. :)
Szívesen várok véleményeket és kérdéseket is ezzel a témával kapcsolatban , amikre a következő bejegyzésben válaszolok! :)
Az elmúlt napokban az ismert közösségi oldalon a betegségem egy csoportjában az egyik komment nagyon szemet szúrt. Azóta késztetést érzek, hogy erről egy kicsit írjak. Mivel nem szeretném senki személyiségi jogát megsérteni ezért név nélkül másolom be és a hozzászólásban elhangzó nevet is megváltoztattam.
"Aladár is beleun előbb vagy utóbb. Egy kicsit jobban belegondolva: egészséges férfi, sérült lány?!"
Nem szeretném leírni azt, hogy kikről van szó. Viszont a szitu adott. Van egy kerekesszékes nő ( bizony nő, hisz a sérült lányok is egyszer felnőnek és ugyanolyan nők lesznek ,mint az egészségesek, csak szokás lekicsinyíteni a hátránnyal élőket) és egy egészséges férfi akik évek óta boldog párkapcsolatban élnek.
Most először én is írok az én kapcsolatomról, eddig még sehol sem tettem. Egy rádió riportunk volt már a párommal, ahol elmeséltük a megismerkedésünk történetét. Meg természetesen kaptunk "furcsa" kérdéseket is. Ötleteket is merítek az akkori válaszunkból, mert úgy érzem talán kicsit segít a bejegyzés megírásában.
Na akkor kezdjük a legelején.
Először is arra akarom rávilágítani az olyan olvasóimat akik hasonlóképpen gondolkoznak, mint a fentebb említett kommentelő. Aki legyen Kriszta. ( Még mindig nem így hívják, de ha már Aladárra írtam a fentebbi akkor legyen ez egy Mézga családos bejegyzés. :D ) Valószínű sokan úgy gondolják, hogy biztos a sérült lány nyomul az egészséges fiúra, az megsajnálja és sajnálatból összejön vele, majd együtt is maradnak, mert nem akarja a fiú megbántani a lányt. Csak megsúgom ez nem a valóság.
A valóságban másképp van, legalábbis nálunk így volt....
Egy társkereső oldalon ismertük meg egymást. Én igazság szerint nem párt találni regisztráltam fel. Sőt többször töröltem magam, majd újra regisztráltam. Megismertem fontos embereket az életemben, vannak akik mai napig az életem részei, mint barátok, ismerősök. Persze randiztam az oldalról fiúkkal kár lenne ezt is letagadni. Kapcsolataim is voltak onnan, de ez már egy másik sztori lenne. Egyik éjszaka unatkoztam, mivel már akkor is kis éjszakai bagoly voltam. Nézelődtem, megnéztem az új tagokat. Láttam, hogy az újak közül senkinek sem volt 'lávolójuk" így egy pár pasit belávoltam... de nem azért, mert tetszettek csak gondoltam legyen egy kis pozitív élményük is így friss tagként. Majd lefeküdtem aludni. Másnap mikor beléptem az oldalra megnéztem az üzeneteim és fogtam a fejem, mert az egyik fiú a belávolók közül írt... Mivel nem sok infó volt fent róla, se egy normális kép, nekem elsőre nem is tetszett, sokáig gondolkoztam válaszoljak-e. Végül válaszoltam, mert nem akartam bunkó lenni. Azt tudni kell, hogy sose szégyelltem ott sem az állapotom, olyan képeim voltak fent amiken székben is ülök, a bemutatkozásomba is le volt írva, hisz nem akartam senkit hülyíteni. Körülbelül a harmadik levélnél lett szimpatikus a srác. Később kiderült, az első kettőnél nem ő írt, hanem egy lánybarátja aki titokban felregisztrálta az oldalra. Persze ezt kb a 10. levél után tudtam meg, de így legalább össze állt a kép. Nagyon sokat leveleztünk. Egy hónapon át nap, mint nap beszéltünk. Én nem tekintettem ezt olyan komolynak, én simán meséltem a randijaimról, mert én persze közben randiztam fiúkkal. Majd ott lett gyanús a dolog, amikor "próbált" lebeszélni az adott pasiról. Itt kezdem sejteni, hogy tetszek neki. A levelek egyre hosszabbak lettek átmentek flörtölésbe és azon kaptuk magunkat, hogy várjuk egymás sorait. Majd megbeszéltük, hogy egy vasárnapi napon találkozunk. Mivel messze laktunk egymástól ő Pest megyében, én Békés megyében ő jött volna ide hozzám, hisz nekem nem olyan könnyű az utazás. Viszont a sors közbe szólt, a hétvége előtti pénteken, jött a telefon, hogy hétfőn be kell feküdjek Budapestre a kórházba, mert Csütörtökön megtörténik a gerincműtétem. Így a tali elmaradt hisz készülődtem, lelkileg is a műtétre. Hétfőn szépen befeküdtem a kórházba, amikor délután írt, hogy elfoglaltam-e már a szobám, mert ő megy harmadik műszakba dolgozni. Én mondtam, hogy igen itt vagyok már a szobámban. Aztán egyszer csak egy fiatal lány beállított egy nagy plüss macival meg egy kis doboz málnával, mondván, hogy ezt egy fiatal ember küldi majd kiment a szobámból. Akkor már tudtam, hogy kiküldi, hisz egyetlen egy fiúnak meséltem erről a dologról és az a jelenlegi párom. :) Még a levelezésünk előtt feljött valahogy témának, és elejtettem egy olyan mondatot, hogy "Nekem az lesz az igazi aki ha megtudja, hogy a málna a kedvenc gyümölcsöm akkor az első randinkra málnával lep meg." :) (Akkor ugye még nem volt semmi olyanról szó, hogy mi valaha is találkozni fogunk.) Később ő is bekopogtatott, nem harmadik műszakba ment, hanem hozzám, előtte meg véradóba volt nekem vért adni, mert a műtétemhez szükséges volt. :) Soha nem gondoltam volna, hogy az első randim egy fiúval egy kórházi szobába lesz. Megtörtént az első csók is aznap. Majd az elkövetkezendő egy hónapba amit ott töltöttem, hetente 3-4x bejött hozzám, mellettem volt mind a szép pillanatokban, mint a nehéz időszakokban. Azóta eltelt több, mint 3 év... Legyőzte szerelmünk a távolságot, 2 éve már egymás mellett alszunk el. :)
Szóval a valóságban így van. A lány nem is gondolja, hogy esélye lehet egy egészséges fiúnál. Viszont a fiúnak olyan szép a lelke, hogy úgy szereti a lányt ahogy van. Szokták mondani a szerelem nem válogat.... és tényleg nem. ;)
A mi történetünk is példa arra, hogy nem a sérült nyomul az egészségesre, persze biztosan van olyan is, de egy kapcsolathoz két ember kell. Ugyanúgy, mint az egészségeseknél, te sem jössz össze olyannal aki nem tetszik hiába egészséges, hisz nem ez a fontos, hogy ne legyen beteg. Hanem az, hogy szeresd a testét, lelkét, hogy jól érezd magad vele. Egy magas érzelmi intelligenciával rendelkező férfinak/nőnek teljesen mindegy, hogy a partnere székben van vagy sem. Fogyatékkal él vagy sem.
Csak megsúgom, mi fogyatékkal élő ( utálom ezt a szót, de ha így van a köztudatban akkor így írom le...) emberek is pont ugyanolyanok vagyunk, mint TI egészségesek. Hisz szellemileg épek vagyunk, csak a testünk "selejt". :D Egy kérdés... na jó kettő: Tinédzser korotokba mire vágytatok? Felnőtt korotokba mire? Valószínűleg bulizást mondanátok, első szerelmet ilyesmit. Felnőtt korotokban karrier, család. Egy sérült is ugyanezekre vágyik. BOLDOGSÁGRA, mint mindenki más.
Ezért szúrt szemet ez a hozzászólás is. Beleun... Igen biztosan bele lehet unni, de nem feltétlen azért mert sérült az egyik fél. Akkor az egészséges emberek között mért van szakítás, elválás? Én úgy gondolom, hogy nem attól fog megromlani egy ilyen pár kapcsolata sem, mert segítségre szorul az egyik fél. Egyszerűen lehet elmúlik a szerelem jön a sok veszekedés, ugyanúgy, mint minden párkapcsolatban. Hisz ha teher lenne a segítségnyújtás akkor nem évek múlva jönne rá erre a másik hanem hónapokon belül.
Nekem is volt olyan hát kapcsolatnak mondtuk akkor, ma már nem mondanám annak, hogy a fiú apukája ellenezte ezt az egészet nagyon.
Volt egy ilyen mondata: "Mozgássérült járjon mozgássérülttel, egészséges egészségessel."
Akkoriban ez nagyon szíven ütött, és nagyon sokáig úgy gondoltam, hogy talán igaza is van. Persze működhet az olyan kapcsolat is, főleg úgy, hogyha önállóan eltudják magukat látni. Na ez az ami nekem nem megy, az izomsorvadás miatt sok mindenben segítségre szorulok ez nem titok. Próbálkoztam ismerkedni olyan fiúkkal akik szintén kerekesszékesek, de aztán mindketten rájöttünk, hiába jövünk be egymásnak, nem működne pont a fenti okok miatt, hisz mind ketten segítségre szorulunk. Viszont utána jöttek olyan emberek az életemben akik igenis gyúrtak egy kicsit az önbizalmamon is elhittem, hogy szerethető vagyok, egy dögös kis csaj. Bevallom törtem össze szíveket, gondolom ez sokaknak most meglepő....és persze az enyémet is törték össze.
A jelenlegi kapcsolatomból is nem egyszer akartam kilépni. Nem azért, mert nem szeretem, hanem azért , mert mai napig úgy érzem jobbat érdemel, mint én. El akartam engedni... Akárhányszor feljött ez témának, nem engedte. Azt mondta, hagy döntse el ő kit szeret és ő neki én vagyok az igazi, senki más nem kell neki és számára ugyanolyan vagyok, mint bármelyik nő. :)
Sokszor rottyon vagyok amiért támadják a kapcsolatunkat akár a környezetünkben élők, akár vad idegenek. Viszont ő mindig azt mondja, hogy ne foglalkozzak ezzel úgyis rácáfolunk mindenre. Ma már elhiszem ezeket neki, és tudom, hogy kitartunk egymás mellett továbbra is. Mondhat bárki bármit. Talán most jutottam el arra a pontra, hogy nem érdekel.
Viszont ezeket muszáj volt leírjam, hogy sokan kicsit belássanak, hogy miképpen működik egy ilyen kapcsolat. Akik ellenzik ezt, hátha kicsit átgondolják és elfogadják ezt az egészet. Hisz mi nekünk is ugyanannyi jogunk van boldognak lenni, mint nektek! :) Beállhatunk gondolom apácának is, bár én még kerekesszékes apácát sem láttam. :D
És lenne még egy üzenetem az olyan szülőknek akik sérült gyermeket nevelnek. ( A kommentelő is egy ilyen szülő volt.) Hogy igenis a Ti gyermeketek se kevesebb és egyszer ők is felnőnek és szerelmesek lesznek. Ne tiltsátok őket az egészséges fiúktól/lányoktól sem. Örüljetek, hogy elfogadják őket úgy ahogy vannak. Hisz ti is ugyanúgy szeretitek a beteg gyermeketeket, mint az egészségeset is.. nem de? :) Lehet, hogy ti furcsáljátok, ezt az egészet, mert ti nem tudjátok elképzelni magatokat egy ilyen helyzetben. Viszont aki benne van ebben, ne nehezítsétek meg még jobban. Hisz mindenki megérdemli a boldogságot! :)
És ti nektek sorstársaim akik még szinglin élnek, soha ne adjátok fel. Fogadjátok el önmagatokat és jönni fog az akit neked szánt az ég. :)
Remélem nem lett nagyon kusza és sikerült rávilágítsak arra amire szerettem volna. :)
Szívesen várok véleményeket és kérdéseket is ezzel a témával kapcsolatban , amikre a következő bejegyzésben válaszolok! :)
Legyetek jók.
Lilla
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)