Egy kis nosztalgia

Nagyon régen írtam már új bejegyzést és számtalanszor bocsánatot kérek emiatt. Most úgy döntöttem nem fogok. Nekem is van életem és nem mindig van időm el is mesélni. Élni akarom ha már megadatott. Igaz nem mentség, lett volna időm írni, de nem tettem. Sajnos az egyik rossz tulajdonságaim közé tartozik a lustaság. De igérem kinövöm. ;)
Sok minden történt az elmúlt pár hónapban. Megpróbálom röviden elmesélni.

Először is amit meg kell említsek az április 12.-én történt. Egy csütörtöki estén egy jótékonysági est. Aminek én voltam a főszereplője. Miattam gyűlt össze annyi ember , akik segíteni akartak, hogy közelebb kerüljek az álmomhoz. Csodálatos este volt, elmesélni nem lehet. Ezt átkellett élni és aki ott volt az tudja is miről beszélek. Köszönöm az összes felépőnek, a sztárvendégeknek és a szervezőknek. Nem írok neveket, mert nem szeretnék ki hagyni senkit. Akikről szó van úgyis tudják. De egy személyt megemlítek a csodálatos osztályfőnökömet, Szilágyiné Nyemcsok Adriennt, aki négy évig jóban-rosszban mellettem állt és akinek az ötlete volt ez az egész. :) Egy beszélgetésünk alkalmával azt mondta, azért csinálja, mert szeretné mielőtt elmegyek az iskolából, hogy kapjak én is valamit. Kaptam! Többet , mint gondolná. :) Köszönöm mindenkinek aki eljött. Aznap csak későn tudtam elaludni , hisz a valóság szebb volt, mint egy álom. Bár meg is lett az eredménye, péntek reggel matek órára nem tudtam bemenni, hisz elaludtam. A lényeget majdnem kihagytam, aznap 711.100 ft gyűlt össze az őssejt kezelésemre. :) Egy kisfiú még az aprópénzét és bedobta a gömbe. Sokszor mondogatjuk, hogy nincsennek igazán segítőkész emberek, ez is bizonyítja, hogy igenis vannak! :) Thank you everybody! :)
(Volt erről egy rádió riport, de sajnos az oldalról már le lett szedve így nem tudom belinkelni és nem tudom átadni a hangulatot. :( )

Na de egy kicsit pörgessük vissza az időt. Április 3.-án volt a 18. szülinapom és április  5.-én a barátaim megleptek egy meglepi szülinappal. Furcsáltam is, hogy az nap el lettem itthonról úgymond "zavarva". De mikor hazajöttem egy csodálatos meglepetés várt. Mindenki ott volt akikre mindig számíthatok. Köszönöm ezt a csodálatos meglepetést nektek. :)



"Nincs szükséged 100 barátra, csak néhányra: azokra, akik mosolyt csalnak az arcodra, és mikor minden összedőlni látszik, rámutatnak arra mennyire erős is vagy valójában."

Mára ennyit. Holnap jövök új bejegyzéssel és folytatom a mesélést. :)