Nem életem videója, viszont teljesen szívből jött. :)
2020. január 21., kedd
Amiért véget ért a történetünk.
Nem életem videója, viszont teljesen szívből jött. :)
2016. október 3., hétfő
Guruló Angyalok & a testi hibáink
Úgy gondoltam, hogy itt is megosztom azt a bejegyzésünket amit a Guruló Angyalos facebook oldalunkra írtunk, hátha így több emberhez eljut. :)
Úgy döntöttünk, hogy ma a testünk elfogadásáról írunk. Az ötlet Mosolykától (Hozleiter Fanny) jött. Ő augusztus 15.-én feltöltött magáról egy képet a facebook oldalára, ahol nyíltan felvállalt a testéről egy képet. Egyébként ő elkezdett egy Anamé programot ezzel szeretne javítani a gerincferdülésén és nem utolsósorban az életminőségén is. Láttuk a két képet Fanny és gratulálunk a javuláshoz! Csak így tovább. :) Valahogy mindig bebizonyítod, hogy nincs lehetetlen. :)
Na de térjünk is vissza a témához. Először is szeretnénk leszögezni, hogy nem szeretnénk ezzel Fannyt utánozni, de úgy gondoljuk , hogyha minél többen felvállaljuk a kis „tökéletlen” testünket akkor mások is, hisz senkinek sincs szégyellni valója.
Lilla: Emlékszem mikor óvodás voltam a csoportunkban két Lilla volt. Én voltam a kis Lilla, a másik lány a nagy Lilla. Emiatt nagyon sokáig utáltam a nevem, igaz ma már nem cserélném le. :) Azért én voltam a „kis” mert hát mindig is alacsonyabb voltam, mint a társaim. Legelőször ezt kellett elfogadjam magamon. Lehet, hogy az alapbetegségem miatt sem lettem óriás… de az is lehet ha két lábon járó lennék, akkor is hordanom kéne azokat a magassarkúkat, hisz apukám se olyan magas és a családban is vannak alacsony növésűek. Viszont felesleges találgassak, mert ezt nem tudhatom mi lett volna ha… Később ugye elkezdett görbülni a hátam…a sok ülés miatt és az izomgyengeségem következtében gerincferdülésem lett. Ami 12 éves koromra nagyon csúnya volt. Igazából akkor még annyira nem is zavart. Majd 2006.novemberében meg operálták a gerincem. Ami nem úgy alakult ahogy terveztük. Azt hittem befekszek a műtőasztalra és tökéletesen egyenes háttal fogok kijönni… hát nem így lett. Igaz szebb lett a hátam, mint volt, de fél évente műtétekre kellett járjak ami azt jelentette, hogy mindig ugyanott „vágtak fel”. Itt már nem csak azzal kellett megküzdenem, hogy elfogadjam, hogy még mindig nem tökéletes a hátam… hanem azzal, hogy van egy óriási heg a hátamon, amit minél többször műtöttek annál vastagabb heg takarta. Na és arról ne is beszéljünk, hogy emellett fűzőt is kellett hordjak. Divatos ruhák pápá.. Persze közben a Professzor azt ígérte, hogy felállít engem, ezért a láb kontraktúráimat is megműtötte. Szóval a csípőimnél is van két szép hegem, a térdeim alatt is. Bár így utólag visszanézve felesleges volt a műtét, mert akkor se lett szintén tökéletes egyenes a lábam ( viszont akkor a remény nagy Úr volt), de most is hasonló, mint akkor volt. Pár évvel ezelőtt ugye bevállaltam még egy komoly és veszélyes gerincműtétet, valamilyen szinten abban a reményben, hogy most már tényleg totálisan szép hátam lesz, persze legfőképp azért, mert sokat köhögtem már váladékosan hisz a gerincem nyomta a tüdőmet. Nem okozok meglepetést ha azt írom, hogy ez a műtét se lett olyan, mint amilyenre számítottam. Természetesen látható a változás, és a köhögés is elmúlt, tehát egyáltalán nem volt felesleges kör. Ezeket már úgy érzem teljesen sikerült elfogadjam sőt igazából ezek a hegeim sohasem zavartak. Ugyanúgy felvettem olyan felsőket aminek kivágott háta volt. Talán amit még mai napig se nagyon fogadok el, az a veseműtétem hege. Akkor is kétszer vágták fel a hasam. Egyrészt vastag is, másrészt a heg mellette kijött egy hasi sérv. Természetesen legalább a sérvet szerettem volna, ha nincs ott. Meg is tettem hozzá a szükséges lépéseket, de a helyi kórház a műtét napján mégse vállalta el a műtétem, mert szerintük, nem bírtak volna leszedni a lélegeztetőről… Ezzel nem igazán értek egyet, hisz tudom milyen hatalmas akaraterőm van, másrészt vagy 13 sokkal nagyobb műtét után felébredtem és semmi gond nem volt. Na de ennek is oka van. :) Nagyon sokáig hasonlítgattam magam más csinos lányok testéhez. Mindig reménykedtem, hogy egyszer én is olyan leszek. Ma már nem reménykedek, hisz a fenti sorok is azt bizonyítják, hogy valami miatt nekem már így kell leéljem az életem. Ma már nem bánom, ma már elfogadtam magam úgy ahogy vagyok. Ma már nem élek álomvilágban, nem reménykedek. Elfogadtam, hogy sohasem leszek 170 centi, egyeneshátú, hegektől mentes lapos hasú csaj… ( Bizony a másik, hogy sohasem volt lapos hasam, és hát most sincs az utóbbi hetekben plusz 3-4kg feljött rám :) )
Én így vagyok tökéletlenül tökéletes a hegeimmel. :)
Azt még hozzá kell tegyem, hogy a saját kis mumusunk az aki a tökéletes testre vágyik. Azokat az embereket akik szeretnek minket, sohasem úgy látnak minket ahogyan mi magunkat. Sőt a pasik is ha vonzódnak hozzátok egyáltalán nem fogja őket zavarni a hibáitok. Én is mindig rettegtem ha le kellett vetkőzni egy pasi előtt vajon, hogy fog reagálni és ez is bizonyítja, hogy őket egyáltalán nem érdekelte csak én stresszeltem túl a dolgot. Úgyhogy hajrá fiúk/lányok tessék elfogadni önmagatokat, hisz csakis egyszer élünk ebben a testben hát akkor hozzuk ki belőle a legjobbat. ;)
Gina: Nekem az óvodában még nem volt külsőleg észrevehető a betegség, ugyanúgy játszottam a társaimmal, mentem sétálni, másztam mászókára. Majd idővel egyre nehezebben mentem fel lépcsőn, emlékszem mindig itthon gyakoroltuk anyával a fellépéseket, mintha lépcső lenne csinált nekem lépcsőfokokat. Majd egyre nehezebben álltam fel, a kezemmel kellett támaszkodnom térdeimre és úgy feltolni magam. Általános iskolában aztán már sétálni is keveset tudtam, mert hamar elfáradtam, gerincem is már nagyon ferde volt, nehéz volt megtartani magam állva. Aztán 2007-2008-ban volt kettő gerincműtétem, az egyik a nyaki rész volt, mivel nem tudtam megtartani a fejem és hátraesett. ( biztos a sok észtől ) A műtét előtt persze hetekig nyújtották a gerincem, hogy minél egyenesebben tudják majd rögzíteni. Ez iszonyú fájdalmas volt, főleg hogy a koponyámban 4 csavar volt vagyis egy korona szerű szerkezet a fejemen,(ezeknek a csavaroknak látszik a homlokomon kétoldalt a helye) ami mozdulatlanul tartotta fejem, hogy a nyaki részen a csont jól forrjon össze műtét után. Nah erre a korona szerkezetre akasztottak súlyokat ami felfele húzott, a csípőmön meg lábamon meg lefele húztak a súlyok. Ez persze hanyatt fekve történt. Ez volt a nyújtás, amit minél tovább kellett bírnom. Nem kell mondanom, hogy a szobatársaim alig bírták nézni is. Visszagondolva elég morbid. Majd amikor már elég egyenes voltam gerincem is megműtötték. A jobb lábszárcsontomból vettek csontot amit a gerincembe vagy nyakamba raktak már nem emlékszem. A műtét után nem a gerincem fájt jobban, hanem a lábam a csont visszanövés miatt. A gerincműtét után sokat kellett feküdnöm meg előtte is, ezért műtétek után kerekesszékkel tudtam/tudok közlekedni. A műtétek után egy ideig még „szép” volt a hátam, de aztán elkezdett visszagörbülni. Persze életmentő volt a műtét mert megfulladtam volna egy idő után a nyakam miatt, de jobbra számítottunk mi is, mint Lilláék. Aztán jött 2014-ben az újraélesztésem, aminek a vége egy légcsőkanül lett, ami nem engedi, hogy megfulladjak, ugyanis összeesne a légcsövem. Ezt volt a legnehezebb elfogadnom, hogy egy csővel a nyakamba kell élnem. Akkor azt gondoltam nekem már sosem lesz barátom, nem fog senki elfogadni, de persze ez az elképzelésem sem jött be. Teljesen elfogadják ezt a dolgot és inkább csak nekem kell leküzdenem a gátlásokat, amit még elég nehéz, de idővel biztos menni fog.
Régebben eléggé zavartak a hegek, a hátamon, lábamon, mindig csak sötétben mertem levetkőzni fiúk előtt, hogy minél kevesebb látszódjon a testemből, a hibáimból. Azt hiszem ezek a „sebek” csak minket zavartak, csak nekünk voltak gátlásaink miatta, de mára már tudom, hogy ezektől a hibáktól még ugyanúgy szeretnek és vonzódhatnak hozzánk, mint bárki máshoz.
Nem hittük volna, hogy valaha erről a témáról írni fogunk, de szeretnénk erőt adni sorstársainknak és a nem sorstársainknak is, hogy nem kell szégyelljétek a testi hibáitokat hisz nem vagytok egyedül.
Úgy döntöttünk, hogy ma a testünk elfogadásáról írunk. Az ötlet Mosolykától (Hozleiter Fanny) jött. Ő augusztus 15.-én feltöltött magáról egy képet a facebook oldalára, ahol nyíltan felvállalt a testéről egy képet. Egyébként ő elkezdett egy Anamé programot ezzel szeretne javítani a gerincferdülésén és nem utolsósorban az életminőségén is. Láttuk a két képet Fanny és gratulálunk a javuláshoz! Csak így tovább. :) Valahogy mindig bebizonyítod, hogy nincs lehetetlen. :)
Na de térjünk is vissza a témához. Először is szeretnénk leszögezni, hogy nem szeretnénk ezzel Fannyt utánozni, de úgy gondoljuk , hogyha minél többen felvállaljuk a kis „tökéletlen” testünket akkor mások is, hisz senkinek sincs szégyellni valója.
Lilla: Emlékszem mikor óvodás voltam a csoportunkban két Lilla volt. Én voltam a kis Lilla, a másik lány a nagy Lilla. Emiatt nagyon sokáig utáltam a nevem, igaz ma már nem cserélném le. :) Azért én voltam a „kis” mert hát mindig is alacsonyabb voltam, mint a társaim. Legelőször ezt kellett elfogadjam magamon. Lehet, hogy az alapbetegségem miatt sem lettem óriás… de az is lehet ha két lábon járó lennék, akkor is hordanom kéne azokat a magassarkúkat, hisz apukám se olyan magas és a családban is vannak alacsony növésűek. Viszont felesleges találgassak, mert ezt nem tudhatom mi lett volna ha… Később ugye elkezdett görbülni a hátam…a sok ülés miatt és az izomgyengeségem következtében gerincferdülésem lett. Ami 12 éves koromra nagyon csúnya volt. Igazából akkor még annyira nem is zavart. Majd 2006.novemberében meg operálták a gerincem. Ami nem úgy alakult ahogy terveztük. Azt hittem befekszek a műtőasztalra és tökéletesen egyenes háttal fogok kijönni… hát nem így lett. Igaz szebb lett a hátam, mint volt, de fél évente műtétekre kellett járjak ami azt jelentette, hogy mindig ugyanott „vágtak fel”. Itt már nem csak azzal kellett megküzdenem, hogy elfogadjam, hogy még mindig nem tökéletes a hátam… hanem azzal, hogy van egy óriási heg a hátamon, amit minél többször műtöttek annál vastagabb heg takarta. Na és arról ne is beszéljünk, hogy emellett fűzőt is kellett hordjak. Divatos ruhák pápá.. Persze közben a Professzor azt ígérte, hogy felállít engem, ezért a láb kontraktúráimat is megműtötte. Szóval a csípőimnél is van két szép hegem, a térdeim alatt is. Bár így utólag visszanézve felesleges volt a műtét, mert akkor se lett szintén tökéletes egyenes a lábam ( viszont akkor a remény nagy Úr volt), de most is hasonló, mint akkor volt. Pár évvel ezelőtt ugye bevállaltam még egy komoly és veszélyes gerincműtétet, valamilyen szinten abban a reményben, hogy most már tényleg totálisan szép hátam lesz, persze legfőképp azért, mert sokat köhögtem már váladékosan hisz a gerincem nyomta a tüdőmet. Nem okozok meglepetést ha azt írom, hogy ez a műtét se lett olyan, mint amilyenre számítottam. Természetesen látható a változás, és a köhögés is elmúlt, tehát egyáltalán nem volt felesleges kör. Ezeket már úgy érzem teljesen sikerült elfogadjam sőt igazából ezek a hegeim sohasem zavartak. Ugyanúgy felvettem olyan felsőket aminek kivágott háta volt. Talán amit még mai napig se nagyon fogadok el, az a veseműtétem hege. Akkor is kétszer vágták fel a hasam. Egyrészt vastag is, másrészt a heg mellette kijött egy hasi sérv. Természetesen legalább a sérvet szerettem volna, ha nincs ott. Meg is tettem hozzá a szükséges lépéseket, de a helyi kórház a műtét napján mégse vállalta el a műtétem, mert szerintük, nem bírtak volna leszedni a lélegeztetőről… Ezzel nem igazán értek egyet, hisz tudom milyen hatalmas akaraterőm van, másrészt vagy 13 sokkal nagyobb műtét után felébredtem és semmi gond nem volt. Na de ennek is oka van. :) Nagyon sokáig hasonlítgattam magam más csinos lányok testéhez. Mindig reménykedtem, hogy egyszer én is olyan leszek. Ma már nem reménykedek, hisz a fenti sorok is azt bizonyítják, hogy valami miatt nekem már így kell leéljem az életem. Ma már nem bánom, ma már elfogadtam magam úgy ahogy vagyok. Ma már nem élek álomvilágban, nem reménykedek. Elfogadtam, hogy sohasem leszek 170 centi, egyeneshátú, hegektől mentes lapos hasú csaj… ( Bizony a másik, hogy sohasem volt lapos hasam, és hát most sincs az utóbbi hetekben plusz 3-4kg feljött rám :) )
Én így vagyok tökéletlenül tökéletes a hegeimmel. :)
Azt még hozzá kell tegyem, hogy a saját kis mumusunk az aki a tökéletes testre vágyik. Azokat az embereket akik szeretnek minket, sohasem úgy látnak minket ahogyan mi magunkat. Sőt a pasik is ha vonzódnak hozzátok egyáltalán nem fogja őket zavarni a hibáitok. Én is mindig rettegtem ha le kellett vetkőzni egy pasi előtt vajon, hogy fog reagálni és ez is bizonyítja, hogy őket egyáltalán nem érdekelte csak én stresszeltem túl a dolgot. Úgyhogy hajrá fiúk/lányok tessék elfogadni önmagatokat, hisz csakis egyszer élünk ebben a testben hát akkor hozzuk ki belőle a legjobbat. ;)
Gina: Nekem az óvodában még nem volt külsőleg észrevehető a betegség, ugyanúgy játszottam a társaimmal, mentem sétálni, másztam mászókára. Majd idővel egyre nehezebben mentem fel lépcsőn, emlékszem mindig itthon gyakoroltuk anyával a fellépéseket, mintha lépcső lenne csinált nekem lépcsőfokokat. Majd egyre nehezebben álltam fel, a kezemmel kellett támaszkodnom térdeimre és úgy feltolni magam. Általános iskolában aztán már sétálni is keveset tudtam, mert hamar elfáradtam, gerincem is már nagyon ferde volt, nehéz volt megtartani magam állva. Aztán 2007-2008-ban volt kettő gerincműtétem, az egyik a nyaki rész volt, mivel nem tudtam megtartani a fejem és hátraesett. ( biztos a sok észtől ) A műtét előtt persze hetekig nyújtották a gerincem, hogy minél egyenesebben tudják majd rögzíteni. Ez iszonyú fájdalmas volt, főleg hogy a koponyámban 4 csavar volt vagyis egy korona szerű szerkezet a fejemen,(ezeknek a csavaroknak látszik a homlokomon kétoldalt a helye) ami mozdulatlanul tartotta fejem, hogy a nyaki részen a csont jól forrjon össze műtét után. Nah erre a korona szerkezetre akasztottak súlyokat ami felfele húzott, a csípőmön meg lábamon meg lefele húztak a súlyok. Ez persze hanyatt fekve történt. Ez volt a nyújtás, amit minél tovább kellett bírnom. Nem kell mondanom, hogy a szobatársaim alig bírták nézni is. Visszagondolva elég morbid. Majd amikor már elég egyenes voltam gerincem is megműtötték. A jobb lábszárcsontomból vettek csontot amit a gerincembe vagy nyakamba raktak már nem emlékszem. A műtét után nem a gerincem fájt jobban, hanem a lábam a csont visszanövés miatt. A gerincműtét után sokat kellett feküdnöm meg előtte is, ezért műtétek után kerekesszékkel tudtam/tudok közlekedni. A műtétek után egy ideig még „szép” volt a hátam, de aztán elkezdett visszagörbülni. Persze életmentő volt a műtét mert megfulladtam volna egy idő után a nyakam miatt, de jobbra számítottunk mi is, mint Lilláék. Aztán jött 2014-ben az újraélesztésem, aminek a vége egy légcsőkanül lett, ami nem engedi, hogy megfulladjak, ugyanis összeesne a légcsövem. Ezt volt a legnehezebb elfogadnom, hogy egy csővel a nyakamba kell élnem. Akkor azt gondoltam nekem már sosem lesz barátom, nem fog senki elfogadni, de persze ez az elképzelésem sem jött be. Teljesen elfogadják ezt a dolgot és inkább csak nekem kell leküzdenem a gátlásokat, amit még elég nehéz, de idővel biztos menni fog.
Régebben eléggé zavartak a hegek, a hátamon, lábamon, mindig csak sötétben mertem levetkőzni fiúk előtt, hogy minél kevesebb látszódjon a testemből, a hibáimból. Azt hiszem ezek a „sebek” csak minket zavartak, csak nekünk voltak gátlásaink miatta, de mára már tudom, hogy ezektől a hibáktól még ugyanúgy szeretnek és vonzódhatnak hozzánk, mint bárki máshoz.
Nem hittük volna, hogy valaha erről a témáról írni fogunk, de szeretnénk erőt adni sorstársainknak és a nem sorstársainknak is, hogy nem kell szégyelljétek a testi hibáitokat hisz nem vagytok egyedül.
2016. szeptember 13., kedd
Sérült és egészséges párkapcsolata tényleg lehetetlen??
Itt ülök a laptop előtt és valamilyen eszméletlen módon nosztalgikus hangulatba kerültem. Bele olvastam a blogomba és bevallom őszintén elszomorodtam... Annyira imádtam írni ezt a blogot és most évente kétszer ha írok bele. Lelkiismeret furdalásom is lett. Viszont nem ígérgetek most ilyesmit, hogy igyekszek minden héten írni... mert lássuk be eddig sem igazán tartottam be. :D Szóval egyezzünk meg abban, hogy ha valamilyen fontos dolog történik az életemben... vagy ha eszembe jut egy olyan téma amiről szívesen írnék akkor azonnal jelentkezem. Nem szeretem az erőltetni a dolgokat. Nem akarok olyan blogíró lenni, hogy mindennap írjak a semmiről csak, hogy rákattintsanak az oldalamra. Benne van a pakliban, hogy ezt az oldalt se sokan olvassátok már, de én nem arra megyek, hogy minél több követőm legyen... Hanem inkább arra, hogy azt a pár embert aki olvassa valamilyen szinten motiváljam vagy akár empatikusabbá tegyem, ez témafüggő.
Az elmúlt napokban az ismert közösségi oldalon a betegségem egy csoportjában az egyik komment nagyon szemet szúrt. Azóta késztetést érzek, hogy erről egy kicsit írjak. Mivel nem szeretném senki személyiségi jogát megsérteni ezért név nélkül másolom be és a hozzászólásban elhangzó nevet is megváltoztattam.
"Aladár is beleun előbb vagy utóbb. Egy kicsit jobban belegondolva: egészséges férfi, sérült lány?!"
Nem szeretném leírni azt, hogy kikről van szó. Viszont a szitu adott. Van egy kerekesszékes nő ( bizony nő, hisz a sérült lányok is egyszer felnőnek és ugyanolyan nők lesznek ,mint az egészségesek, csak szokás lekicsinyíteni a hátránnyal élőket) és egy egészséges férfi akik évek óta boldog párkapcsolatban élnek.
Most először én is írok az én kapcsolatomról, eddig még sehol sem tettem. Egy rádió riportunk volt már a párommal, ahol elmeséltük a megismerkedésünk történetét. Meg természetesen kaptunk "furcsa" kérdéseket is. Ötleteket is merítek az akkori válaszunkból, mert úgy érzem talán kicsit segít a bejegyzés megírásában.
Na akkor kezdjük a legelején.
Először is arra akarom rávilágítani az olyan olvasóimat akik hasonlóképpen gondolkoznak, mint a fentebb említett kommentelő. Aki legyen Kriszta. ( Még mindig nem így hívják, de ha már Aladárra írtam a fentebbi akkor legyen ez egy Mézga családos bejegyzés. :D ) Valószínű sokan úgy gondolják, hogy biztos a sérült lány nyomul az egészséges fiúra, az megsajnálja és sajnálatból összejön vele, majd együtt is maradnak, mert nem akarja a fiú megbántani a lányt. Csak megsúgom ez nem a valóság.
Egy társkereső oldalon ismertük meg egymást. Én igazság szerint nem párt találni regisztráltam fel. Sőt többször töröltem magam, majd újra regisztráltam. Megismertem fontos embereket az életemben, vannak akik mai napig az életem részei, mint barátok, ismerősök. Persze randiztam az oldalról fiúkkal kár lenne ezt is letagadni. Kapcsolataim is voltak onnan, de ez már egy másik sztori lenne. Egyik éjszaka unatkoztam, mivel már akkor is kis éjszakai bagoly voltam. Nézelődtem, megnéztem az új tagokat. Láttam, hogy az újak közül senkinek sem volt 'lávolójuk" így egy pár pasit belávoltam... de nem azért, mert tetszettek csak gondoltam legyen egy kis pozitív élményük is így friss tagként. Majd lefeküdtem aludni. Másnap mikor beléptem az oldalra megnéztem az üzeneteim és fogtam a fejem, mert az egyik fiú a belávolók közül írt... Mivel nem sok infó volt fent róla, se egy normális kép, nekem elsőre nem is tetszett, sokáig gondolkoztam válaszoljak-e. Végül válaszoltam, mert nem akartam bunkó lenni. Azt tudni kell, hogy sose szégyelltem ott sem az állapotom, olyan képeim voltak fent amiken székben is ülök, a bemutatkozásomba is le volt írva, hisz nem akartam senkit hülyíteni. Körülbelül a harmadik levélnél lett szimpatikus a srác. Később kiderült, az első kettőnél nem ő írt, hanem egy lánybarátja aki titokban felregisztrálta az oldalra. Persze ezt kb a 10. levél után tudtam meg, de így legalább össze állt a kép. Nagyon sokat leveleztünk. Egy hónapon át nap, mint nap beszéltünk. Én nem tekintettem ezt olyan komolynak, én simán meséltem a randijaimról, mert én persze közben randiztam fiúkkal. Majd ott lett gyanús a dolog, amikor "próbált" lebeszélni az adott pasiról. Itt kezdem sejteni, hogy tetszek neki. A levelek egyre hosszabbak lettek átmentek flörtölésbe és azon kaptuk magunkat, hogy várjuk egymás sorait. Majd megbeszéltük, hogy egy vasárnapi napon találkozunk. Mivel messze laktunk egymástól ő Pest megyében, én Békés megyében ő jött volna ide hozzám, hisz nekem nem olyan könnyű az utazás. Viszont a sors közbe szólt, a hétvége előtti pénteken, jött a telefon, hogy hétfőn be kell feküdjek Budapestre a kórházba, mert Csütörtökön megtörténik a gerincműtétem. Így a tali elmaradt hisz készülődtem, lelkileg is a műtétre. Hétfőn szépen befeküdtem a kórházba, amikor délután írt, hogy elfoglaltam-e már a szobám, mert ő megy harmadik műszakba dolgozni. Én mondtam, hogy igen itt vagyok már a szobámban. Aztán egyszer csak egy fiatal lány beállított egy nagy plüss macival meg egy kis doboz málnával, mondván, hogy ezt egy fiatal ember küldi majd kiment a szobámból. Akkor már tudtam, hogy kiküldi, hisz egyetlen egy fiúnak meséltem erről a dologról és az a jelenlegi párom. :) Még a levelezésünk előtt feljött valahogy témának, és elejtettem egy olyan mondatot, hogy "Nekem az lesz az igazi aki ha megtudja, hogy a málna a kedvenc gyümölcsöm akkor az első randinkra málnával lep meg." :) (Akkor ugye még nem volt semmi olyanról szó, hogy mi valaha is találkozni fogunk.) Később ő is bekopogtatott, nem harmadik műszakba ment, hanem hozzám, előtte meg véradóba volt nekem vért adni, mert a műtétemhez szükséges volt. :) Soha nem gondoltam volna, hogy az első randim egy fiúval egy kórházi szobába lesz. Megtörtént az első csók is aznap. Majd az elkövetkezendő egy hónapba amit ott töltöttem, hetente 3-4x bejött hozzám, mellettem volt mind a szép pillanatokban, mint a nehéz időszakokban. Azóta eltelt több, mint 3 év... Legyőzte szerelmünk a távolságot, 2 éve már egymás mellett alszunk el. :)
Szóval a valóságban így van. A lány nem is gondolja, hogy esélye lehet egy egészséges fiúnál. Viszont a fiúnak olyan szép a lelke, hogy úgy szereti a lányt ahogy van. Szokták mondani a szerelem nem válogat.... és tényleg nem. ;)
A mi történetünk is példa arra, hogy nem a sérült nyomul az egészségesre, persze biztosan van olyan is, de egy kapcsolathoz két ember kell. Ugyanúgy, mint az egészségeseknél, te sem jössz össze olyannal aki nem tetszik hiába egészséges, hisz nem ez a fontos, hogy ne legyen beteg. Hanem az, hogy szeresd a testét, lelkét, hogy jól érezd magad vele. Egy magas érzelmi intelligenciával rendelkező férfinak/nőnek teljesen mindegy, hogy a partnere székben van vagy sem. Fogyatékkal él vagy sem.
Csak megsúgom, mi fogyatékkal élő ( utálom ezt a szót, de ha így van a köztudatban akkor így írom le...) emberek is pont ugyanolyanok vagyunk, mint TI egészségesek. Hisz szellemileg épek vagyunk, csak a testünk "selejt". :D Egy kérdés... na jó kettő: Tinédzser korotokba mire vágytatok? Felnőtt korotokba mire? Valószínűleg bulizást mondanátok, első szerelmet ilyesmit. Felnőtt korotokban karrier, család. Egy sérült is ugyanezekre vágyik. BOLDOGSÁGRA, mint mindenki más.
Ezért szúrt szemet ez a hozzászólás is. Beleun... Igen biztosan bele lehet unni, de nem feltétlen azért mert sérült az egyik fél. Akkor az egészséges emberek között mért van szakítás, elválás? Én úgy gondolom, hogy nem attól fog megromlani egy ilyen pár kapcsolata sem, mert segítségre szorul az egyik fél. Egyszerűen lehet elmúlik a szerelem jön a sok veszekedés, ugyanúgy, mint minden párkapcsolatban. Hisz ha teher lenne a segítségnyújtás akkor nem évek múlva jönne rá erre a másik hanem hónapokon belül.
Nekem is volt olyan hát kapcsolatnak mondtuk akkor, ma már nem mondanám annak, hogy a fiú apukája ellenezte ezt az egészet nagyon.
Volt egy ilyen mondata: "Mozgássérült járjon mozgássérülttel, egészséges egészségessel."
Akkoriban ez nagyon szíven ütött, és nagyon sokáig úgy gondoltam, hogy talán igaza is van. Persze működhet az olyan kapcsolat is, főleg úgy, hogyha önállóan eltudják magukat látni. Na ez az ami nekem nem megy, az izomsorvadás miatt sok mindenben segítségre szorulok ez nem titok. Próbálkoztam ismerkedni olyan fiúkkal akik szintén kerekesszékesek, de aztán mindketten rájöttünk, hiába jövünk be egymásnak, nem működne pont a fenti okok miatt, hisz mind ketten segítségre szorulunk. Viszont utána jöttek olyan emberek az életemben akik igenis gyúrtak egy kicsit az önbizalmamon is elhittem, hogy szerethető vagyok, egy dögös kis csaj. Bevallom törtem össze szíveket, gondolom ez sokaknak most meglepő....és persze az enyémet is törték össze.
A jelenlegi kapcsolatomból is nem egyszer akartam kilépni. Nem azért, mert nem szeretem, hanem azért , mert mai napig úgy érzem jobbat érdemel, mint én. El akartam engedni... Akárhányszor feljött ez témának, nem engedte. Azt mondta, hagy döntse el ő kit szeret és ő neki én vagyok az igazi, senki más nem kell neki és számára ugyanolyan vagyok, mint bármelyik nő. :)
Sokszor rottyon vagyok amiért támadják a kapcsolatunkat akár a környezetünkben élők, akár vad idegenek. Viszont ő mindig azt mondja, hogy ne foglalkozzak ezzel úgyis rácáfolunk mindenre. Ma már elhiszem ezeket neki, és tudom, hogy kitartunk egymás mellett továbbra is. Mondhat bárki bármit. Talán most jutottam el arra a pontra, hogy nem érdekel.
Viszont ezeket muszáj volt leírjam, hogy sokan kicsit belássanak, hogy miképpen működik egy ilyen kapcsolat. Akik ellenzik ezt, hátha kicsit átgondolják és elfogadják ezt az egészet. Hisz mi nekünk is ugyanannyi jogunk van boldognak lenni, mint nektek! :) Beállhatunk gondolom apácának is, bár én még kerekesszékes apácát sem láttam. :D
És lenne még egy üzenetem az olyan szülőknek akik sérült gyermeket nevelnek. ( A kommentelő is egy ilyen szülő volt.) Hogy igenis a Ti gyermeketek se kevesebb és egyszer ők is felnőnek és szerelmesek lesznek. Ne tiltsátok őket az egészséges fiúktól/lányoktól sem. Örüljetek, hogy elfogadják őket úgy ahogy vannak. Hisz ti is ugyanúgy szeretitek a beteg gyermeketeket, mint az egészségeset is.. nem de? :) Lehet, hogy ti furcsáljátok, ezt az egészet, mert ti nem tudjátok elképzelni magatokat egy ilyen helyzetben. Viszont aki benne van ebben, ne nehezítsétek meg még jobban. Hisz mindenki megérdemli a boldogságot! :)
És ti nektek sorstársaim akik még szinglin élnek, soha ne adjátok fel. Fogadjátok el önmagatokat és jönni fog az akit neked szánt az ég. :)
Remélem nem lett nagyon kusza és sikerült rávilágítsak arra amire szerettem volna. :)
Szívesen várok véleményeket és kérdéseket is ezzel a témával kapcsolatban , amikre a következő bejegyzésben válaszolok! :)
Az elmúlt napokban az ismert közösségi oldalon a betegségem egy csoportjában az egyik komment nagyon szemet szúrt. Azóta késztetést érzek, hogy erről egy kicsit írjak. Mivel nem szeretném senki személyiségi jogát megsérteni ezért név nélkül másolom be és a hozzászólásban elhangzó nevet is megváltoztattam.
"Aladár is beleun előbb vagy utóbb. Egy kicsit jobban belegondolva: egészséges férfi, sérült lány?!"
Nem szeretném leírni azt, hogy kikről van szó. Viszont a szitu adott. Van egy kerekesszékes nő ( bizony nő, hisz a sérült lányok is egyszer felnőnek és ugyanolyan nők lesznek ,mint az egészségesek, csak szokás lekicsinyíteni a hátránnyal élőket) és egy egészséges férfi akik évek óta boldog párkapcsolatban élnek.
Most először én is írok az én kapcsolatomról, eddig még sehol sem tettem. Egy rádió riportunk volt már a párommal, ahol elmeséltük a megismerkedésünk történetét. Meg természetesen kaptunk "furcsa" kérdéseket is. Ötleteket is merítek az akkori válaszunkból, mert úgy érzem talán kicsit segít a bejegyzés megírásában.
Na akkor kezdjük a legelején.
Először is arra akarom rávilágítani az olyan olvasóimat akik hasonlóképpen gondolkoznak, mint a fentebb említett kommentelő. Aki legyen Kriszta. ( Még mindig nem így hívják, de ha már Aladárra írtam a fentebbi akkor legyen ez egy Mézga családos bejegyzés. :D ) Valószínű sokan úgy gondolják, hogy biztos a sérült lány nyomul az egészséges fiúra, az megsajnálja és sajnálatból összejön vele, majd együtt is maradnak, mert nem akarja a fiú megbántani a lányt. Csak megsúgom ez nem a valóság.
A valóságban másképp van, legalábbis nálunk így volt....
Egy társkereső oldalon ismertük meg egymást. Én igazság szerint nem párt találni regisztráltam fel. Sőt többször töröltem magam, majd újra regisztráltam. Megismertem fontos embereket az életemben, vannak akik mai napig az életem részei, mint barátok, ismerősök. Persze randiztam az oldalról fiúkkal kár lenne ezt is letagadni. Kapcsolataim is voltak onnan, de ez már egy másik sztori lenne. Egyik éjszaka unatkoztam, mivel már akkor is kis éjszakai bagoly voltam. Nézelődtem, megnéztem az új tagokat. Láttam, hogy az újak közül senkinek sem volt 'lávolójuk" így egy pár pasit belávoltam... de nem azért, mert tetszettek csak gondoltam legyen egy kis pozitív élményük is így friss tagként. Majd lefeküdtem aludni. Másnap mikor beléptem az oldalra megnéztem az üzeneteim és fogtam a fejem, mert az egyik fiú a belávolók közül írt... Mivel nem sok infó volt fent róla, se egy normális kép, nekem elsőre nem is tetszett, sokáig gondolkoztam válaszoljak-e. Végül válaszoltam, mert nem akartam bunkó lenni. Azt tudni kell, hogy sose szégyelltem ott sem az állapotom, olyan képeim voltak fent amiken székben is ülök, a bemutatkozásomba is le volt írva, hisz nem akartam senkit hülyíteni. Körülbelül a harmadik levélnél lett szimpatikus a srác. Később kiderült, az első kettőnél nem ő írt, hanem egy lánybarátja aki titokban felregisztrálta az oldalra. Persze ezt kb a 10. levél után tudtam meg, de így legalább össze állt a kép. Nagyon sokat leveleztünk. Egy hónapon át nap, mint nap beszéltünk. Én nem tekintettem ezt olyan komolynak, én simán meséltem a randijaimról, mert én persze közben randiztam fiúkkal. Majd ott lett gyanús a dolog, amikor "próbált" lebeszélni az adott pasiról. Itt kezdem sejteni, hogy tetszek neki. A levelek egyre hosszabbak lettek átmentek flörtölésbe és azon kaptuk magunkat, hogy várjuk egymás sorait. Majd megbeszéltük, hogy egy vasárnapi napon találkozunk. Mivel messze laktunk egymástól ő Pest megyében, én Békés megyében ő jött volna ide hozzám, hisz nekem nem olyan könnyű az utazás. Viszont a sors közbe szólt, a hétvége előtti pénteken, jött a telefon, hogy hétfőn be kell feküdjek Budapestre a kórházba, mert Csütörtökön megtörténik a gerincműtétem. Így a tali elmaradt hisz készülődtem, lelkileg is a műtétre. Hétfőn szépen befeküdtem a kórházba, amikor délután írt, hogy elfoglaltam-e már a szobám, mert ő megy harmadik műszakba dolgozni. Én mondtam, hogy igen itt vagyok már a szobámban. Aztán egyszer csak egy fiatal lány beállított egy nagy plüss macival meg egy kis doboz málnával, mondván, hogy ezt egy fiatal ember küldi majd kiment a szobámból. Akkor már tudtam, hogy kiküldi, hisz egyetlen egy fiúnak meséltem erről a dologról és az a jelenlegi párom. :) Még a levelezésünk előtt feljött valahogy témának, és elejtettem egy olyan mondatot, hogy "Nekem az lesz az igazi aki ha megtudja, hogy a málna a kedvenc gyümölcsöm akkor az első randinkra málnával lep meg." :) (Akkor ugye még nem volt semmi olyanról szó, hogy mi valaha is találkozni fogunk.) Később ő is bekopogtatott, nem harmadik műszakba ment, hanem hozzám, előtte meg véradóba volt nekem vért adni, mert a műtétemhez szükséges volt. :) Soha nem gondoltam volna, hogy az első randim egy fiúval egy kórházi szobába lesz. Megtörtént az első csók is aznap. Majd az elkövetkezendő egy hónapba amit ott töltöttem, hetente 3-4x bejött hozzám, mellettem volt mind a szép pillanatokban, mint a nehéz időszakokban. Azóta eltelt több, mint 3 év... Legyőzte szerelmünk a távolságot, 2 éve már egymás mellett alszunk el. :)
Szóval a valóságban így van. A lány nem is gondolja, hogy esélye lehet egy egészséges fiúnál. Viszont a fiúnak olyan szép a lelke, hogy úgy szereti a lányt ahogy van. Szokták mondani a szerelem nem válogat.... és tényleg nem. ;)
A mi történetünk is példa arra, hogy nem a sérült nyomul az egészségesre, persze biztosan van olyan is, de egy kapcsolathoz két ember kell. Ugyanúgy, mint az egészségeseknél, te sem jössz össze olyannal aki nem tetszik hiába egészséges, hisz nem ez a fontos, hogy ne legyen beteg. Hanem az, hogy szeresd a testét, lelkét, hogy jól érezd magad vele. Egy magas érzelmi intelligenciával rendelkező férfinak/nőnek teljesen mindegy, hogy a partnere székben van vagy sem. Fogyatékkal él vagy sem.
Csak megsúgom, mi fogyatékkal élő ( utálom ezt a szót, de ha így van a köztudatban akkor így írom le...) emberek is pont ugyanolyanok vagyunk, mint TI egészségesek. Hisz szellemileg épek vagyunk, csak a testünk "selejt". :D Egy kérdés... na jó kettő: Tinédzser korotokba mire vágytatok? Felnőtt korotokba mire? Valószínűleg bulizást mondanátok, első szerelmet ilyesmit. Felnőtt korotokban karrier, család. Egy sérült is ugyanezekre vágyik. BOLDOGSÁGRA, mint mindenki más.
Ezért szúrt szemet ez a hozzászólás is. Beleun... Igen biztosan bele lehet unni, de nem feltétlen azért mert sérült az egyik fél. Akkor az egészséges emberek között mért van szakítás, elválás? Én úgy gondolom, hogy nem attól fog megromlani egy ilyen pár kapcsolata sem, mert segítségre szorul az egyik fél. Egyszerűen lehet elmúlik a szerelem jön a sok veszekedés, ugyanúgy, mint minden párkapcsolatban. Hisz ha teher lenne a segítségnyújtás akkor nem évek múlva jönne rá erre a másik hanem hónapokon belül.
Nekem is volt olyan hát kapcsolatnak mondtuk akkor, ma már nem mondanám annak, hogy a fiú apukája ellenezte ezt az egészet nagyon.
Volt egy ilyen mondata: "Mozgássérült járjon mozgássérülttel, egészséges egészségessel."
Akkoriban ez nagyon szíven ütött, és nagyon sokáig úgy gondoltam, hogy talán igaza is van. Persze működhet az olyan kapcsolat is, főleg úgy, hogyha önállóan eltudják magukat látni. Na ez az ami nekem nem megy, az izomsorvadás miatt sok mindenben segítségre szorulok ez nem titok. Próbálkoztam ismerkedni olyan fiúkkal akik szintén kerekesszékesek, de aztán mindketten rájöttünk, hiába jövünk be egymásnak, nem működne pont a fenti okok miatt, hisz mind ketten segítségre szorulunk. Viszont utána jöttek olyan emberek az életemben akik igenis gyúrtak egy kicsit az önbizalmamon is elhittem, hogy szerethető vagyok, egy dögös kis csaj. Bevallom törtem össze szíveket, gondolom ez sokaknak most meglepő....és persze az enyémet is törték össze.
A jelenlegi kapcsolatomból is nem egyszer akartam kilépni. Nem azért, mert nem szeretem, hanem azért , mert mai napig úgy érzem jobbat érdemel, mint én. El akartam engedni... Akárhányszor feljött ez témának, nem engedte. Azt mondta, hagy döntse el ő kit szeret és ő neki én vagyok az igazi, senki más nem kell neki és számára ugyanolyan vagyok, mint bármelyik nő. :)
Sokszor rottyon vagyok amiért támadják a kapcsolatunkat akár a környezetünkben élők, akár vad idegenek. Viszont ő mindig azt mondja, hogy ne foglalkozzak ezzel úgyis rácáfolunk mindenre. Ma már elhiszem ezeket neki, és tudom, hogy kitartunk egymás mellett továbbra is. Mondhat bárki bármit. Talán most jutottam el arra a pontra, hogy nem érdekel.
Viszont ezeket muszáj volt leírjam, hogy sokan kicsit belássanak, hogy miképpen működik egy ilyen kapcsolat. Akik ellenzik ezt, hátha kicsit átgondolják és elfogadják ezt az egészet. Hisz mi nekünk is ugyanannyi jogunk van boldognak lenni, mint nektek! :) Beállhatunk gondolom apácának is, bár én még kerekesszékes apácát sem láttam. :D
És lenne még egy üzenetem az olyan szülőknek akik sérült gyermeket nevelnek. ( A kommentelő is egy ilyen szülő volt.) Hogy igenis a Ti gyermeketek se kevesebb és egyszer ők is felnőnek és szerelmesek lesznek. Ne tiltsátok őket az egészséges fiúktól/lányoktól sem. Örüljetek, hogy elfogadják őket úgy ahogy vannak. Hisz ti is ugyanúgy szeretitek a beteg gyermeketeket, mint az egészségeset is.. nem de? :) Lehet, hogy ti furcsáljátok, ezt az egészet, mert ti nem tudjátok elképzelni magatokat egy ilyen helyzetben. Viszont aki benne van ebben, ne nehezítsétek meg még jobban. Hisz mindenki megérdemli a boldogságot! :)
És ti nektek sorstársaim akik még szinglin élnek, soha ne adjátok fel. Fogadjátok el önmagatokat és jönni fog az akit neked szánt az ég. :)
Remélem nem lett nagyon kusza és sikerült rávilágítsak arra amire szerettem volna. :)
Szívesen várok véleményeket és kérdéseket is ezzel a témával kapcsolatban , amikre a következő bejegyzésben válaszolok! :)
Legyetek jók.
Lilla
2015. október 10., szombat
Sikerült?! :)
Lassan két éve nem írtam ebbe a blogba. Hihetetlen mennyire repül az idő. Ennek egyik oka az volt, hogy a mentett jelszavam eltűnt ezáltal elfelejtettem a bejelentkezéshez szükséges adatokat.De ma végre rászántam magam, hogy addig próbálkozok még nem sikerül újra belépni. A végeredmény ez a bejegyzés egyszóval SIKER. :)
Legutóbbi bejegyzésemben a vese műtétről írtam. Vissza gondolva is elég kemény időszak volt, de ezt is átvészeltem , mint oly sok mindent. Azóta szerencsére minden rendben van a a bal vesémmel, egyáltalán nem érzékelem, hogy nincs már meg a jobb. Igaz a hasi hegemnél lett egy kis hasisérvem amit előbb utóbb meg kell operálni, de ez még a jövő gondja, most pedig a JELENBEN vagyunk.
Azóta túl vagyok a bécsi őssejtkezelésen is. Csodás pár nap volt. Gyönyörű hely és csupa jószívű ember él ott. A kórház sem ilyen, mint itthon. Igaz csak a műtét napján reggel kellett oda menni és délután háromkor már vissza is mehettem a szállásra, de ott külföldön azt is megkérdezték mit kérek enni. Mivel németül nem értettem az étlapot így a biztosra mentem és pizzát rendeltek nekem. Az ilyet itthon is bevezethetnék. :) A lényeg egyenlőre nem álltam még fel, viszont sokat erősödtem én úgy érzem. És a legfontosabb azóta egyáltalán nem jön rám a köhögős fulladás amit egy régi bejegyzésemben említettem.
Idézem: "Letudnám élni az életem őssejt kezelés nélkül is de úgy érzem szükségem van arra a pár évre ami megakadályozza az állapotom romlását. Nyár óta hajnalba mindig köhögök, ha elfáradok köhögök.. nem is köhögéshez hasonlítanám vagyis olyan fuldoklásos köhögéshez. Gondolom ti is nyeltetek már félre, vagy voltatok betegek áttudjátok érezni milyen amikor kb 1órán keresztül folyamatosan köhögsz és maximum akkor múlik el ha lepihensz. Valamikor még az ágyban is folytatódik. Igen jelentkeztek nálam ezek a tünetek, de próbálok nem sok figyelmet fordítani rá." (2012. március 15.)
Nahát röpke három év telt el és még mindig nem fulladtam meg... :D Sőt a kezelés óta nem is köhögtem ( kivéve akkor amikor beteg voltam... :D ) szóval ha csak ennyit segített nekem ez is megérte. :)
És ami nekem a legfontosabb a műtétek során sokat fogytam és nagyon nehezen sikerült visszahíznom de két év után ezt is elkönyvelhetem, hogy újra a régi alakom van.. Mostmár jól érzem magam a bőrömben. Ez is SIKERÜLT.
Ebben a pár sorban már három dolgot leírtam ami sikerült:
-Belépési adatok megfejtése
-Az őssejt kezelés hatására a köhögés eltűnt
-A visszaszerzett kilók
Ezek után merje valaki azt mondani, hogy lehetetlen... :)
Apró dolgok, amik természetesek de mégis oly fontosak... :)
folyt.köv.
Legutóbbi bejegyzésemben a vese műtétről írtam. Vissza gondolva is elég kemény időszak volt, de ezt is átvészeltem , mint oly sok mindent. Azóta szerencsére minden rendben van a a bal vesémmel, egyáltalán nem érzékelem, hogy nincs már meg a jobb. Igaz a hasi hegemnél lett egy kis hasisérvem amit előbb utóbb meg kell operálni, de ez még a jövő gondja, most pedig a JELENBEN vagyunk.
Azóta túl vagyok a bécsi őssejtkezelésen is. Csodás pár nap volt. Gyönyörű hely és csupa jószívű ember él ott. A kórház sem ilyen, mint itthon. Igaz csak a műtét napján reggel kellett oda menni és délután háromkor már vissza is mehettem a szállásra, de ott külföldön azt is megkérdezték mit kérek enni. Mivel németül nem értettem az étlapot így a biztosra mentem és pizzát rendeltek nekem. Az ilyet itthon is bevezethetnék. :) A lényeg egyenlőre nem álltam még fel, viszont sokat erősödtem én úgy érzem. És a legfontosabb azóta egyáltalán nem jön rám a köhögős fulladás amit egy régi bejegyzésemben említettem.
Idézem: "Letudnám élni az életem őssejt kezelés nélkül is de úgy érzem szükségem van arra a pár évre ami megakadályozza az állapotom romlását. Nyár óta hajnalba mindig köhögök, ha elfáradok köhögök.. nem is köhögéshez hasonlítanám vagyis olyan fuldoklásos köhögéshez. Gondolom ti is nyeltetek már félre, vagy voltatok betegek áttudjátok érezni milyen amikor kb 1órán keresztül folyamatosan köhögsz és maximum akkor múlik el ha lepihensz. Valamikor még az ágyban is folytatódik. Igen jelentkeztek nálam ezek a tünetek, de próbálok nem sok figyelmet fordítani rá." (2012. március 15.)
Nahát röpke három év telt el és még mindig nem fulladtam meg... :D Sőt a kezelés óta nem is köhögtem ( kivéve akkor amikor beteg voltam... :D ) szóval ha csak ennyit segített nekem ez is megérte. :)
És ami nekem a legfontosabb a műtétek során sokat fogytam és nagyon nehezen sikerült visszahíznom de két év után ezt is elkönyvelhetem, hogy újra a régi alakom van.. Mostmár jól érzem magam a bőrömben. Ez is SIKERÜLT.
Ebben a pár sorban már három dolgot leírtam ami sikerült:
-Belépési adatok megfejtése
-Az őssejt kezelés hatására a köhögés eltűnt
-A visszaszerzett kilók
Ezek után merje valaki azt mondani, hogy lehetetlen... :)
Apró dolgok, amik természetesek de mégis oly fontosak... :)
folyt.köv.
2013. október 29., kedd
A vesével csak a baj van
2013. szeptember 25.-én kellett volna befeküdjek a Szegedi Klinikára, de előtte két nappal kiderült, hogy módosult 27.-re, mert a Professzor elutazott, így nem is tud azon a héten megoperálni. Így 27.-én, pénteken útnak indultunk. Felvettek az osztályra ( persze előtte sok papírt alá kellett írjak ) , majd megkaptam a 14-es szobát, ami szemben volt a nővérpulttal. Mondanom sem kell, hogy az a pult égig ért, senki nem látszódott ki mögüle és Te se láttál mögé... Ilyet sem láttam még egy kórházban sem, pedig jártam már pár helyen. VIP szobát kaptunk, amiért napi 6 ezer forintot kellett volna fizessünk, de ezt később elengedték... ez volt az ára, hogy anyu ott lehetett velem. Igazából annyiból különbözött a nem VIP szobától, hogy a szekrényeket belehetett zárni, meg volt egy kis beépített hűtő.. Nem mondom, hogy olyan rossz szoba volt, mert szerencsére volt külön fürdőszoba is, de azért ez nem volt VIP szobának mondható. Egy luxus cikknek számító dolog sem volt, annyi pénzért. Na és a higiéniáról ne is beszéljünk. Lehet csak én éltem most ezt úgy meg mintha börtönbe lennék, de a további soraimból majd megértitek, miért éreztem ezt. Na de kanyarodjunk vissza az elejére. Szóval elfoglaltam a szobámat, majd közölték, hogy meg kell várni az altatóorvost és ha ő is meg a kezelő orvosom megengedi hétvégére hazamehetek, de vasárnap vissza kell menjek. Az altatóorvos nagyon aranyos volt, Idának hívták. Mindent rendben talált,majd azt mondta, hogy megfigyelés céljából az intenzív osztályon kell majd töltsek egy-két napot. De ez majd hétfő reggel derül ki, hogy lesz-e szabad ágy. Tehát addig egészen kérdőjeles volt a műtétem.(Sőt még a műtét napján sem volt biztos!) Na de a lényeg, hogy a kezelő orvosom sem volt aznap, így az ügyeletes doktor nő engedett a hétvégére haza, azzal a feltétellel, hogy vasárnap 9 órára ott kell legyek. Örültem, mert így két éjszakát még otthon tölthettem... Vasárnap vissza is mentünk, aznap vettek vért, meg felkészítettek a műtétre. Ebédet még ehettem, de utána semmit, csak éjfélig ihattam. Poór Peti és a barátnője Dóri is meglátogatott aznap, kaptam tőlük sok finom csokit, amit persze akkor nem is ehettem meg. De jó érzés volt velük is újra találkozni. :) Este meg kaptam egy kis nyugtató bogyót amitől még másnap délelőtt is tiszta kába voltam.
10:45-kor jött értem a beteghordó, aki egy csupa szív ember volt, megkaptam a fenékbe a szurit majd úti cél a műtő volt. A műtőben mint mindenki tudja elég hideg van, így kaptam egy vastagabb takarót amíg várakoztunk. Majd szóltak, hogy mehetünk és beljebb toltak, ott pedig át tettek a műtőasztalra. Különböző tapaszokat tettek a mellkasomra (EKG), vérnyomásmérőt a karomra, majd branült szúrtak a bal kezembe. Oda kaptam fájdalomcsillapítót, meg valami kábító cuccot. Egy kicsit bele is szédültem. Majd végül nem Ida altatott, hanem Kamilla doktornő ha jól emlékszem, egy kedves szőke hölgy. :) Felém tartotta az oxigénmaszkot én pedig mély "álomba" zuhantam. Amikor felébredtem az a mondat fogadott, hogy "ébredj Lilla, nem vették ki a vesédet, csak egy követ vettek ki". Nem emlékszem rá, hogy válaszoltam volna a következő emlékem, hogy már az intenzív osztályon vagyok. Nagyon aranyos ott mindenki, az orvosok és a nővérek/ápolók is. Mindenkinek van saját nővére/ápolója aki figyel rá. Na jó valamikor két, három emberre figyelnek, de akkor is maximálisan.
Egy éjszakát töltöttem ott, másnap délután visszakerülhettem a szobámba. Mikor visszavittek a beteghordók, természetesen miért is ne beakadtunk egy másik ágyba. Így meghúzódott az a drén cső, ami a jobb oldalamból volt kivezetve. Ez vezeti a váladékot így tisztul ott belül minden. Nekem már az intenzíven semmi nem folyt a zacskóba, a szobámba pedig elkezdett. Senki nem értette miért. Egyre több váladék folyt. Közben a hányingerrel küzdöttem. (Minden műtétnél ez van) Ultrahangot is csináltak egy jó párszor, ahol kiderült, hogy a bal vesém tökéletes, de a jobb még tele van kővel. De ezek állítólag jó helyen vannak nem okoznak gondot. Szerdán apukám és a testvérem is eljött meglátogatni. Na meg Poór Peti barátom is benézett egy pár percre, akitől kaptam egy képet ami még Csernus előadáson készült a kis csapatunkról, meg egy kis műanyag párducot hozott nekem, de sokáig abban a hitben élt, hogy az egy leopárd. ( meséltem neki egy állatkertes sztorit, ahol a leopárddal jó élményem volt, ezért kaptam volna. :D ). A legjobb barátnőm Bogi is benézett aznap délután, de én még akkor is a hányingerrel küzdöttem.
Azon a héten pénteken, délelőtt egyszer csak jött a beteghordó, hogy visz egy vizsgálatra, ahol lehúzzák, húgycsőn keresztül azt a sínt ami most a húgycső és a vesét köti össze vagy valami ilyesmi volt. Oké... én egészen eddig a pillanatig azt sem tudtam, hogy olyan is van most bennem. Egy orvos sem magyarázta el mit csináltak velem. A vizitek általában sugdolózással teltek és fél percig sem tartottak. A kezelő orvosom végezte ezt a "sín lehúzást". Nem mondom, hogy kellemes volt, de nem is fájt. Még szerencse, hogy nem vagyok szégyenlős, mert sokszor szét kellet tegyem itt a lábam. :DDD Elvileg ez a sín elgörbült vagy megtört és azt hitték ezért nem csinálja jól a dolgát a vesém. Még aznap ez a doki bejött, hogy fogadnék-e hallgatókat, feltennének nekem pár kérdést és nekem csak válaszolni kellene rájuk. Oké.. szívesen válaszoltam volna azokra a kérdésekre, csak éppen még én sem tudtam mit csináltak velem, mert valahogy elfelejtették közölni. Így természetesen nem akartam beégetni magam, egyszóval nemet mondtam erre a "felkérésre".
Aznap délután meg a szerelmem lepett meg. Képes volt Dabasról eljönni csak azért, hogy lásson és itt is mellettem legyen. Még szállást is vett ki így szombaton is velem volt. Ha ezt olvassa köszönöm neki. <3 :) Sokat jelentett, hogy ott volt velem!
Hétfőtől újból a csodát várták ami nem akart megérkezni sőt... A Prof. kitalálta, hogy kijjebb kell húzni az oldalamból a drén csőt, hátha az okozza a bajt. Meg cseréljenek vastagabb katéterre a 16os helyett, 22re... Azért van különbség a kettő között. A kezelő orvosom ezt a csövet kijjebb is húzta. Ez a drén cső alapból oda van öltve a bőrhöz , ezt el kellett vágni, de valahogy elkötötte, hogy ne csússzon ki az oldalamból. Hát amilyen szerencsés voltam másnap ez a cső láttuk, hogy kezd kijjebb csúszni. Egyből szóltunk a nővérnek... jó mindjárt szól valakinek, de addig ne nagyon mozogjak. Egy órán keresztül feküdtem mozdulatlanul mire jött valaki... Akkor jött Csiszi aki mindennap átkötötte a sebemet. Egyből szólt egy orvosnak, a kezelőorvosomnak ( szándékosan nem írok neveket. :D ), de mire a doki oda ért addigra magától kicsúszott a cső. És ugyanúgy folyt a "váladék" ami később kiderült, hogy az is vizelet volt.. Majd egy ilyen kis leeresztő zsákot ragasztottak az oldalamra, így tudták elvezetni a testemből áramló folyadékot. Ilyen "zsákocskát" a sztómások használnak, ha jól tudom.
Aztán két napig semmi nem folyt, már úgy volt, hogy pénteken (október 11.-én) hazamehetek. Csütörtökön le is vették rólam ezt a zsákot. Leragasztották azt a kis lyukat is. Egy óra sem telt el amikor átázott a kötés, szóltunk Csiszinek aki egyből jött és átkötötte, azt mondta ez előszokott fordulni. Akkor még nem is aggódtunk de estére elkezdett folyni a váladék megint, a nővér is átkötötte már. Estére olyannyira elkezdett folyni, hogy újból ilyen zsák került az oldalamra, mert amúgy fél óránként lehetett volna kötést cserélni. Kezdetekben váladék, majd véres váladék, a végén pedig megint vizelet folyt. Így természetesen nem mehettem haza...
Így a péntek délutánom úgy telt, hogy hajat mostunk anyuval amit friss vágással, négy kerékkel egy művészet megoldani de megoldottuk. :D Természetesen műtét óta nem először mostam hajat, előtte hétvégén is volt erre példa csak akkor ott volt Peti és a segítő kezei. :D Csodálkoztam, hogy aznap nem kapok vacsorát, csak azt kérdezték meg, hogy kérek-e Teát? De aznap pont nem kértem. Majd este hat órakor, nővérátadáskor közölték a tényeket, hogy ugye tudom, hogy nem ehetek ma már, csak éjfélig ihatok. Ugyan honnan tudnám? Megint elfelejtettek szólni. Közölték, hogy holnap műtenek ( szombati napon! ) fel helyeznek újból egy olyan sínt, amit már egyszer eltávolítottak. Király- gondoltam- még egy műtét. Az ügyeletes doktornőtől kérdeztem meg, hogy ez most mi, meg hogy altatásban végzik-e. Mondta, hogy igen és, hogy reggel 9-re jön a főorvos úr aki ezt elvégzi rajtam. Molnár doktor urat kaptam, előtte este pont azt mondtam, bárcsak őt kapnám. Ő volt a legszimpatikusabb. Jól jártam vele, tőle több infót megtudtam fél perc alatt, mint bárki mástól. :)
Szombat reggel még a nővérke próbálkozott a branül szúrással, persze, már ennyi idő után szinte épp vénám sem volt. Mindennap vérvétel, branülök. A kezeimen zöld és lila foltok. Még a mai napig vannak, persze már halványodnak. Első szúrási próbálkozása sikertelen volt, második úgyszintén ( még jó, hogy bírom a tűt, na meg a fájdalmat, mert nem volt kellemes ) majd észrevette, hogy a csuklómon látszódnak az erek. Megpróbálhatja ott? Bár nagyon fájni fog. Felőlem csinálja.. -mondtam. A szúrás nem is fájt, de később már igen. Mozgatni nem tudtam a bal kezemet. 9 körül pedig, jött a beteghordó, ismerős terepre mentem, így nem féltem. :) Ez másik beteghordó volt, ő Lilla helyett Lilinek szólított. Kicsit várni kellett a műtőre, megint kaptam takarót, hogy ne fázzak. Eközben a doki is megérkezett, köszönt és megsimogatta a kezem, majd a műtő fele vette az irányt. Majd később feltett a műtő asztalra. Most másik altató orvost kaptam, de ő is aranyos volt. (Mielőtt elaltatott alá kellett írjak, hogy beleegyezek a műtétbe..) Meg a műtős segédnő, vagy nem tudom őket minek hívják. Kérdezte is azt a branült mikor szúrták? Mondom ma reggel. És miért szúrták, nem szokták az osztályon?! Hát mondom ezt a parancsot kapta a nővér. Majd megkérdezte miért pont ide szúrták, itt fáj a legjobban.. Mondom én azt nem tudom, de a fájdalmat már érzem. Megígérte még alszok keresnek jobb helyet a branülnek ehelyett. Az altatás részt, nem írom le, mert ugyanaz volt, mint az előzőnél. :) 11-kor már ki is toltak és a szobámba kerültem vissza. Ott már teljesen ébren voltam és a branül is át volt szúrva egy jobb helyre. A csuklómból nem vették ki, de az ápoló sráccal kivetettem. Nem fájt ez a kisebb műtét féle , csak éreztem, hogy oda lent azért motoszkáltak, olyan égető érzés volt.
Az orvos azt mondta a hétvége a döntő, ha továbbra is folyik a zsákba a vizelet akkor ki kell venni a vesét. Mert ő látja, hogy nem működik jól, be van gyulladva. Meg van egy kis rés a vesén, mivel nem forrt még jól össze... és megtalálta a könnyebb utat a vizelet, úgy fogalmazott a doki hülye lenne ott folyni ahol mi akarjuk ( a sínen keresztül ), ha van egy egyszerűbb útja.. Végülis érthető, de nem természetes, hogy az oldalamból is pisi folyik.. Én itt már éreztem, hogy elkerülhetetlen az újabb műtét, hisz ugyanannyi vizelet folyt a katéteres zacskóba, mint a másikba...
Lelkileg már teljesen ki voltam. Nem bírtam a bezártságot, a várakozást, meg a különböző herce-hurcákat. Egyszerűen csak haza akartam menni, túl akartam lenni ezen az egészen, de nem láttam a végét. Hogy is láthattam volna? Hisz október 16.-án kezdtem előröl az egészet. Persze hét elején még a Prof. hitt benne, hogy meggyógyul a jobb vese, elmondása szerint látott már ennél rosszabb vesét ami meggyógyult. Én ekkor már minden áron csak megakartam szabadulni tőle, csak a gondot okozta nekem.
Kedden már a másnapi műtét listára voltam írva, természetesen kérdőjelesen... Készítettek volna már megint fel a műtétre, mire közölték, hogy nem műtenek holnap. Ekkor már teljesen ki voltam. Csodás, hogy ugyanazt eljátsszák velem mint Pesten, hogy lesz műtét aztán mégsem. Azt mondták azért marad el, mert az intenzív osztályon nincs hely, pedig nekem az operáció után oda kell menjek megint megfigyelésre. Nem értettem miért nem szereztek egy helyet nekem, mikor már múlt héten sejtették, hogy valami nincs rendben. Az esti viziten már azt mondták, hogy egyetlenegy szabad ágy van az ITO-n és hogyha azt az ágyat reggel 8-ig nem foglalja be senki, akkor megműtenek engem is. Szuper, majd reggel eldől a sorsom. Aznap kértem anyutól egy negyed szem nyugtatót, hogy legalább egy kicsit tompítson és tudjak aludni. Reggel már az a hír fogadott, hogy lesz műtét. Hülyén hangzik, de örültem neki. De egyben mérges is voltam, hogy legelőször miért nem ezt a beavatkozást végezték el rajtam, pedig erre jöttem. Tudom, hogy a jót akart az orvosom is, de kevesebb fájdalmam estem volna keresztül és hamarabb elfelejthettem volna ezt az egészet.
11:53-kor jöttek értem. Megint popsiba injekció és ugyanaz a procedúra, mint az első műtétemnél. Csak aznap többet kellett várni, még fél 1-kor nem aludtam, mikor az órára néztem. 15:23-kor hoztak ki, innentől már egy vesével élek. Lekerültem az ITO-ra, itt két éjszakát töltöttem,( mindkét nap a szokásos hányinger volt az ellenségem) Mint már említettem itt figyelnek az emberre és törődnek is vele. Csodálkoztak az ott dolgozók, hogy visszakerültem, ők már azt hitték rég otthon vagyok. Pénteken már vissza is kerültem a szobámba és aznap már megint mellettem volt Peti egészen vasárnapig, sok erőt adott. Sőt pénteken Ricsi is meglátogatott, ő is adott nekem vért a gerincműtétemnél. Most végre személyesen is megismerhettem.Köszönöm neki is és a csokit is. :) Kedden pedig végre haza is mehettem.Igaz katéterrel, meg varratokkal a hasamba de végre a saját ágyikómba aludhattam. A katétertől már megszabadultam, a varratoktól még nem, hisz kétszer vágták fel a hasam ugyanott így nehezebben gyógyul. Majd jövőhéten ha minden jól megy kiveszik.
Röviden ennyi a szegedi sztorim. Megviselt, de túléltem és összeszedem magam és pár hét múlva elfogom felejteni ezt a kemény időszakot. Vissza gondolva már nem is lesz olyan kemény. De mosolyogni fogok elvégre én győztem. ;)
És végül köszönöm anyucikámnak, hogy végig szenvedte velem ezt a közel egy hónapot. Szeretlek!
U.i.: Bocsi a sok szó ismétlésért. :D
 |
| A vesekő |
Azon a héten pénteken, délelőtt egyszer csak jött a beteghordó, hogy visz egy vizsgálatra, ahol lehúzzák, húgycsőn keresztül azt a sínt ami most a húgycső és a vesét köti össze vagy valami ilyesmi volt. Oké... én egészen eddig a pillanatig azt sem tudtam, hogy olyan is van most bennem. Egy orvos sem magyarázta el mit csináltak velem. A vizitek általában sugdolózással teltek és fél percig sem tartottak. A kezelő orvosom végezte ezt a "sín lehúzást". Nem mondom, hogy kellemes volt, de nem is fájt. Még szerencse, hogy nem vagyok szégyenlős, mert sokszor szét kellet tegyem itt a lábam. :DDD Elvileg ez a sín elgörbült vagy megtört és azt hitték ezért nem csinálja jól a dolgát a vesém. Még aznap ez a doki bejött, hogy fogadnék-e hallgatókat, feltennének nekem pár kérdést és nekem csak válaszolni kellene rájuk. Oké.. szívesen válaszoltam volna azokra a kérdésekre, csak éppen még én sem tudtam mit csináltak velem, mert valahogy elfelejtették közölni. Így természetesen nem akartam beégetni magam, egyszóval nemet mondtam erre a "felkérésre".
Aznap délután meg a szerelmem lepett meg. Képes volt Dabasról eljönni csak azért, hogy lásson és itt is mellettem legyen. Még szállást is vett ki így szombaton is velem volt. Ha ezt olvassa köszönöm neki. <3 :) Sokat jelentett, hogy ott volt velem!
 |
| A zsák az oldalamon... |
Aztán két napig semmi nem folyt, már úgy volt, hogy pénteken (október 11.-én) hazamehetek. Csütörtökön le is vették rólam ezt a zsákot. Leragasztották azt a kis lyukat is. Egy óra sem telt el amikor átázott a kötés, szóltunk Csiszinek aki egyből jött és átkötötte, azt mondta ez előszokott fordulni. Akkor még nem is aggódtunk de estére elkezdett folyni a váladék megint, a nővér is átkötötte már. Estére olyannyira elkezdett folyni, hogy újból ilyen zsák került az oldalamra, mert amúgy fél óránként lehetett volna kötést cserélni. Kezdetekben váladék, majd véres váladék, a végén pedig megint vizelet folyt. Így természetesen nem mehettem haza...
Így a péntek délutánom úgy telt, hogy hajat mostunk anyuval amit friss vágással, négy kerékkel egy művészet megoldani de megoldottuk. :D Természetesen műtét óta nem először mostam hajat, előtte hétvégén is volt erre példa csak akkor ott volt Peti és a segítő kezei. :D Csodálkoztam, hogy aznap nem kapok vacsorát, csak azt kérdezték meg, hogy kérek-e Teát? De aznap pont nem kértem. Majd este hat órakor, nővérátadáskor közölték a tényeket, hogy ugye tudom, hogy nem ehetek ma már, csak éjfélig ihatok. Ugyan honnan tudnám? Megint elfelejtettek szólni. Közölték, hogy holnap műtenek ( szombati napon! ) fel helyeznek újból egy olyan sínt, amit már egyszer eltávolítottak. Király- gondoltam- még egy műtét. Az ügyeletes doktornőtől kérdeztem meg, hogy ez most mi, meg hogy altatásban végzik-e. Mondta, hogy igen és, hogy reggel 9-re jön a főorvos úr aki ezt elvégzi rajtam. Molnár doktor urat kaptam, előtte este pont azt mondtam, bárcsak őt kapnám. Ő volt a legszimpatikusabb. Jól jártam vele, tőle több infót megtudtam fél perc alatt, mint bárki mástól. :)
Szombat reggel még a nővérke próbálkozott a branül szúrással, persze, már ennyi idő után szinte épp vénám sem volt. Mindennap vérvétel, branülök. A kezeimen zöld és lila foltok. Még a mai napig vannak, persze már halványodnak. Első szúrási próbálkozása sikertelen volt, második úgyszintén ( még jó, hogy bírom a tűt, na meg a fájdalmat, mert nem volt kellemes ) majd észrevette, hogy a csuklómon látszódnak az erek. Megpróbálhatja ott? Bár nagyon fájni fog. Felőlem csinálja.. -mondtam. A szúrás nem is fájt, de később már igen. Mozgatni nem tudtam a bal kezemet. 9 körül pedig, jött a beteghordó, ismerős terepre mentem, így nem féltem. :) Ez másik beteghordó volt, ő Lilla helyett Lilinek szólított. Kicsit várni kellett a műtőre, megint kaptam takarót, hogy ne fázzak. Eközben a doki is megérkezett, köszönt és megsimogatta a kezem, majd a műtő fele vette az irányt. Majd később feltett a műtő asztalra. Most másik altató orvost kaptam, de ő is aranyos volt. (Mielőtt elaltatott alá kellett írjak, hogy beleegyezek a műtétbe..) Meg a műtős segédnő, vagy nem tudom őket minek hívják. Kérdezte is azt a branült mikor szúrták? Mondom ma reggel. És miért szúrták, nem szokták az osztályon?! Hát mondom ezt a parancsot kapta a nővér. Majd megkérdezte miért pont ide szúrták, itt fáj a legjobban.. Mondom én azt nem tudom, de a fájdalmat már érzem. Megígérte még alszok keresnek jobb helyet a branülnek ehelyett. Az altatás részt, nem írom le, mert ugyanaz volt, mint az előzőnél. :) 11-kor már ki is toltak és a szobámba kerültem vissza. Ott már teljesen ébren voltam és a branül is át volt szúrva egy jobb helyre. A csuklómból nem vették ki, de az ápoló sráccal kivetettem. Nem fájt ez a kisebb műtét féle , csak éreztem, hogy oda lent azért motoszkáltak, olyan égető érzés volt.
Az orvos azt mondta a hétvége a döntő, ha továbbra is folyik a zsákba a vizelet akkor ki kell venni a vesét. Mert ő látja, hogy nem működik jól, be van gyulladva. Meg van egy kis rés a vesén, mivel nem forrt még jól össze... és megtalálta a könnyebb utat a vizelet, úgy fogalmazott a doki hülye lenne ott folyni ahol mi akarjuk ( a sínen keresztül ), ha van egy egyszerűbb útja.. Végülis érthető, de nem természetes, hogy az oldalamból is pisi folyik.. Én itt már éreztem, hogy elkerülhetetlen az újabb műtét, hisz ugyanannyi vizelet folyt a katéteres zacskóba, mint a másikba...
Lelkileg már teljesen ki voltam. Nem bírtam a bezártságot, a várakozást, meg a különböző herce-hurcákat. Egyszerűen csak haza akartam menni, túl akartam lenni ezen az egészen, de nem láttam a végét. Hogy is láthattam volna? Hisz október 16.-án kezdtem előröl az egészet. Persze hét elején még a Prof. hitt benne, hogy meggyógyul a jobb vese, elmondása szerint látott már ennél rosszabb vesét ami meggyógyult. Én ekkor már minden áron csak megakartam szabadulni tőle, csak a gondot okozta nekem.
Kedden már a másnapi műtét listára voltam írva, természetesen kérdőjelesen... Készítettek volna már megint fel a műtétre, mire közölték, hogy nem műtenek holnap. Ekkor már teljesen ki voltam. Csodás, hogy ugyanazt eljátsszák velem mint Pesten, hogy lesz műtét aztán mégsem. Azt mondták azért marad el, mert az intenzív osztályon nincs hely, pedig nekem az operáció után oda kell menjek megint megfigyelésre. Nem értettem miért nem szereztek egy helyet nekem, mikor már múlt héten sejtették, hogy valami nincs rendben. Az esti viziten már azt mondták, hogy egyetlenegy szabad ágy van az ITO-n és hogyha azt az ágyat reggel 8-ig nem foglalja be senki, akkor megműtenek engem is. Szuper, majd reggel eldől a sorsom. Aznap kértem anyutól egy negyed szem nyugtatót, hogy legalább egy kicsit tompítson és tudjak aludni. Reggel már az a hír fogadott, hogy lesz műtét. Hülyén hangzik, de örültem neki. De egyben mérges is voltam, hogy legelőször miért nem ezt a beavatkozást végezték el rajtam, pedig erre jöttem. Tudom, hogy a jót akart az orvosom is, de kevesebb fájdalmam estem volna keresztül és hamarabb elfelejthettem volna ezt az egészet.
Röviden ennyi a szegedi sztorim. Megviselt, de túléltem és összeszedem magam és pár hét múlva elfogom felejteni ezt a kemény időszakot. Vissza gondolva már nem is lesz olyan kemény. De mosolyogni fogok elvégre én győztem. ;)
És végül köszönöm anyucikámnak, hogy végig szenvedte velem ezt a közel egy hónapot. Szeretlek!
U.i.: Bocsi a sok szó ismétlésért. :D
2013. szeptember 23., hétfő
A kórházban töltött napok
Erőt veszek magamon és leírom, azt ami az elmúlt hónapokban történt velem.
A kezdetek.
2013.június. 21
Egy átlagos péntek délután volt, amikor anya hazaért a munkából. Bejön a szobámba láttam meglepődött arcát kérdem mi a baj? Majd közli, hogy most hívtak Pestről, hétfőn be kell feküdjek a kórházba, mert csütörtökön műtét. Néztem nagy szemekkel, szívverésem felgyorsult és csak annyit mondtam, hogy jövőhéten? Amire a válasz egy bólintás volt.
Egyszerre örültem a hírnek, de ugyanakkor egyszerre sújtott le. Én azt gondoltam, hogy előtte pár héttel szólnak, hogy lelkiekben is felkészüljek. Most hirtelen pörögni kezdtek az események. Kezem-lábam remegett a hírtől, de próbáltam lenyugtatni magam. Hisz már több, mint egy éve szerettem volna túl esni rajta, de én mindig júliusra koncentráltam, hogy akkor fognak operálni. A péntek délutánt Bogi barátnőmmel töltöttem. Utolsó találkozónk volt, mert ő egy hónapra Szicíliába ment, én meg készültem a Pesti kis kalandomra...
2013. június. 22
Bevásárlás, fodrász, pakolás. Röviden ez jellemezte a napomat, amikor már nyugodtabb voltam. Estefele meg Rita barátnőm jött át. Ráadásul ekkor volt nagy vihar, ami áramszünetet produkált és valami éjfél körül jött vissza. Úgyhogy gyertyafénynél beszélgettünk, ettünk, vacsoráztunk. Majd mikor Ritus erőt vett magán, hogy Ő csak hazaindul a sötétségben. Én miután elment gyertyafényes fürdőt vettem. :) Később visszatért az áram, így világosban folytathattam a teendőimet.
A másnap legfőképpen készülődéssel telt, pakolás, hajfestés ilyesmik. ( innentől már csak a lényegesebb napokhoz írok dátumot, mert ezt még anno írtam meg, de így utólag nehéz vissza emlékezni minden egyes napra... hát igen ha a lustaság fájna... :D )
Hétfőn délután fele érkeztem meg a "lakosztályomba". Váratlanul ért, hisz a szoba abszolút nem egy kórházi szobára hasonlított. Volt benne minden, hűtő , tv, ventilátor, széf, zárható szekrény. Sőt még az ajtót is belehetett zárni ha elhagytad a szobát. Persze a kulcsot a nővérpultnál le kellett adni. Külön fürdőszoba vagyis ez közös volt a szomszéd szobával. A kórházi ágyon kívül semmi sem emlékeztetett arra, hogy kórházban vagyok. Kellett pár nap mire a Pesti zajt megszoktam hisz felénk nem jár villamos sem annyi autó, mint ott. Mivel hirtelen jött ez az egész és gondoskodni kellett vérről a műtéthez. Így nem volt más megoldás, mint facebookon kértem segítséget. Nagyon sokan megosztották a kérésemet, és nagyon sokan segítettek is. Itt is nagyon szépen köszönöm azt a sok biztató levelet és legfőképp azt, hogy sokan még úgy is elmentek nekem vért adni, hogy félnek a tűtől. :) Mindenkinek nagyon hálás vagyok!
Ezt azért ide írtam és nem a végére, mert kapcsolódik a sztorihoz. Pár nap alatt lett híre ennek az egésznek.. :) Szóval már a kórházi dolgozók is már csak ennyit mondtak: " láttalak a neten, megosztottalak. " Az első nap már látogatóim is voltak, első személyes találkozás volt. Ezt most nem ebbe a bejegyzésbe részletezném. De ez a nap sok mindent megváltoztatott az unalmas kis életemben. :)))
Másnap már mennem kellett légzőtornára, naponta háromszor fél órát. Mielőtt betanítottak elmondták, hogy műtét után mi vár rám az intenzíven. Mivel az intenzív osztályon volt ez a torna így mindennapos vendég lettem ott. Erre azért volt szükség, hogy erősödjön a tüdőm és jobban viseljem a műtétet, valamint a műtét utáni napokat.
Legelőször úgy volt, hogy június 27.én lesz a műtétem. De előtte nap este közölték, hogy behoztak egy lányt akit ha nem operálnak meg azonnal le is bénulhat. Így az én műtétemet át tolták aztán hét szerdára. Azt mondta az orvosom, hogy nem is bánja, mert így legalább többet megyek fújni és jobban fog erősödni a tüdőm. Valamilyen szinten megkönnyebbülés volt, hogy nem lesz másnap műtét, de azért szerettem volna már túl lenni rajta és hát ez plusz egy hetet jelentett ami meghosszabbította a kórházban való tartózkodásom.
Később összebarátkoztunk ezzel a lánnyal aki miatt halasztódott a műtétem: Biankával és az anyukájával. Valamint a másik leányzóval Anettel és az anyukájával. Miattuk nem voltak unalmasak a napok. Sokszor jártunk át egymáshoz pletykálni ilyenkor garantált volt a nevetés. :) Amikor ők nem kelhettek fel én jártam át hozzájuk, később ők jöttek hozzám az intenzívre is, majd a szobámba.
Igazából az aztán hét szerdai műtét is elmaradt de ott csak másnapra tolták át, mivel szerdán nem lett volna szabad műtő. Így a nagy nap július 4.-e volt. Emlékszem szerda este még éjfélkor valaki nagyon zajongott a motorjával oda kint. A szomszéd szobában lévő lánnyal facebookon tárgyaltuk meg az eseményeket, hogy mi okozhatja vajon a zajt. Majd később sikeresen eltudtunk aludni. Emlékezéseim szerint reggel 6 körül keltem fel. Előtte nap az éjszakás nővérke már behozta azt a fertőtlenítőt amivel le kellett fürödjek. Meg a köpenyt is oda adta amit fel kellett venni. Így megkezdtem a reggeli tusolást. Az egyik műanyag pohárkába lévő cuccal kellett teljesen lezuhanyozni, a másikkal csak a hátamat. Majd fogat kellett mosni és a szájöblítővel a számat kellett öblögetni. Majd mikor ezzel végeztem felvettem azt a szexi, zöld, átlátszó rucit. Később jött is a nővér, hogy befáslizza a lábam, és adott egy tablettát amire azt mondta 7kor vegyem be. Azonban 7 óra előtt 10 perccel jött a beteghordó, hogy nem sokára jön és visz a műtőbe, így gyors bekaptam azt a tablettát és hát onnantól végem volt semmire sem emlékszem. Valószínű annyira elkábított vagy én nem tudom mi történhetett, pedig anyu szerint fent voltam még akkor is amikor betoltak.. Reggel negyed 8 kor toltak be és este 8 előtt 5 percel hoztak ki. A tervezett 10 órás műtét egy pár órával több lett. Sok vért vesztettem és nehezen akart elállni ezért is tartott ilyen sokáig. Még a bordáimmal akartak valamit csinálni, de azt elhalasztották mondván vagy kibírom vagy nem, ha mégis akkor két hétig lélegeztető gépen leszek. Így nem mertek kockáztatni. Aznap én szerintem fel sem keltem, mert nem rémlik.
A másnapból is csak annyi, hogy intubálva voltam, nem vettek le egyből a lélegeztetőgépről ezért egy cső volt lenyomva a torkomon. Amitől beszélni sem tudtam. De amikor ki nyítottam a szemem ott volt mellettem anyukám meg a gyógytornász. Tornázgattak egy kicsit. Próbáltam volna elmagyarázni nekik, hogy segítsenek a kezeimnek meg a lábaimnak, mert teljesen elzsibbadtak. De hát nem értették úgyhogy feladtam az activityt. Később jött az altatóorvosom és megszabadított attól a csőtől. Emlékszem, hogy be is csuktam a szemem csak, hogy ne lássam mit csinálnak. Rosszabbra számítottam, de nem is volt olyan kellemetlen. És végre tudtam beszélni is. Innestől kezdődött meg a kemény munka, felköhögni a válladékot.. plusz a légzőtorna. Itt szigorúan betartották a napi hármat, én őszintén bevallom mikor le kellett járni, néha egyet elkummantottam, de csak azért mert nem akartam este 11kor is zavarni őket. Nem olyan sok mindenre emlékszem ezekből a napokból a morfium miatt sokat aludtam. Ha ébren voltam pedig rettenetes hányinger gyötört így folyamatosan kértem a hányás csillapító inekciót. Rossz drogos lennék, mert a morfiummal mindig harcolok. :D Mivel nehezen akart kitisztulni a tüdőm így a 3 nap helyett 6 napot töltöttem azon az osztályon, így is alkudoztam az altatóorvossal, hogy visszamehessek a saját szobámba. Az intenzív osztályon ültem fel elsőnek, azt hittem sose fogom megtudni tartani magam. A műtét is legyengített, plusz az új testhelyzet is. Rá egy-két napra már az ágyban megtudtam ülni a kedvenc pózomban, törökülésben. Akkor már tudtam, hogy lesz ez még jobb is. Na de a lényeg, hogy felkerültem de így is le kellett volna járjak fújni. Próbálkoztam egy két napig ezt be is tartani. De már abba elfáradtam, hogy a második emeletről lejussak az elsőre. Mire a lift oda ért stb. Így megint alkudozni kényszerültem. :D Szerencsére megengedték, hogy nem kell tornára járjak, azzal a feltétellel, hogyha sokat ülök és azt a kicsi váladékot még megpróbálom felköhögni. Mindennap járt a kötözős néni, aki a hátamat átkötötte. A vágásomon alul egy helyen váladékozott valószínű ezért sem akarta hazaengedni plusz még jött egy olyan dolog amire senki nem számított. De erről most nem szeretnék írni, de mindennap azzal küzdöttem hátha jobb lesz.. mai napig még nem javult a helyzet. De hiszem, hogy hamarosan fog! :) Talán egy másik bejegyzésben elmesélem. Július 23.án saját felelősséggel hazajöttem. Itthon gyorsan gyógyultam. Szerencsére már az ülés és minden sokkal jobb, de még nem az igazi, de mindenhez idő kell. Na meg kezdem visszahízni az ott hagyott kilókát... hát igen csak anyu főztje meg a sok nasi. :D
A műtétre az Országos Gerincgyógyászati Központban került sor és az operációt dr Fazekas Béla végezte. Köszönöm neki is az újabb csodás munkáját. :)
A nyáron sokat lázasodtam be és nem tudtuk mitől. Voltak olyan napok amikor nagyon jól voltam, és volt amikor ki voltam nyúlva. Később rájöttünk, hogy valószínű a vesém miatt. ( Begyulladt, fájt, tele van kövekkel.) Hisz tudtuk már egy jó ideje, hogy a jobb nem működik és azt is, hogy elfog jönni ez a nap amikor végleg beadja a kulcsot. Így most egy újabb operáció előtt állok. Kiveszik Szegeden a jobb vesém. Napot nem szeretnék most közölni, de hamarosan... :) Több kárt okoz, hogy bennem van mintha nem lenne. És reméljük, hogy megoldja a fentebb említett problémát is. A pozitív energiákra most is igényt tartok. :) Na hát ennyi röviden és tömören az elmúlt hónapok történései.
Köszönöm mindenkinek aki ezalatt az idő alatt mellettem állt és támogatott valamint azoknak akik még a kórházba is bejöttek engem meglátogatni. Nélkülük már rég rég feladtam volna! :) Különösen köszönöm annak a 23.-ai látogatónak akivel azóta már egy párt alkotunk. Na de talán egyszer Love sztory-t is majd egy másik bejegyzésben elmesélem, de annak még nem jött el az ideje. ; )
A kezdetek.
2013.június. 21
Egy átlagos péntek délután volt, amikor anya hazaért a munkából. Bejön a szobámba láttam meglepődött arcát kérdem mi a baj? Majd közli, hogy most hívtak Pestről, hétfőn be kell feküdjek a kórházba, mert csütörtökön műtét. Néztem nagy szemekkel, szívverésem felgyorsult és csak annyit mondtam, hogy jövőhéten? Amire a válasz egy bólintás volt.
Egyszerre örültem a hírnek, de ugyanakkor egyszerre sújtott le. Én azt gondoltam, hogy előtte pár héttel szólnak, hogy lelkiekben is felkészüljek. Most hirtelen pörögni kezdtek az események. Kezem-lábam remegett a hírtől, de próbáltam lenyugtatni magam. Hisz már több, mint egy éve szerettem volna túl esni rajta, de én mindig júliusra koncentráltam, hogy akkor fognak operálni. A péntek délutánt Bogi barátnőmmel töltöttem. Utolsó találkozónk volt, mert ő egy hónapra Szicíliába ment, én meg készültem a Pesti kis kalandomra...
2013. június. 22
Bevásárlás, fodrász, pakolás. Röviden ez jellemezte a napomat, amikor már nyugodtabb voltam. Estefele meg Rita barátnőm jött át. Ráadásul ekkor volt nagy vihar, ami áramszünetet produkált és valami éjfél körül jött vissza. Úgyhogy gyertyafénynél beszélgettünk, ettünk, vacsoráztunk. Majd mikor Ritus erőt vett magán, hogy Ő csak hazaindul a sötétségben. Én miután elment gyertyafényes fürdőt vettem. :) Később visszatért az áram, így világosban folytathattam a teendőimet.
A másnap legfőképpen készülődéssel telt, pakolás, hajfestés ilyesmik. ( innentől már csak a lényegesebb napokhoz írok dátumot, mert ezt még anno írtam meg, de így utólag nehéz vissza emlékezni minden egyes napra... hát igen ha a lustaság fájna... :D )
Ezt azért ide írtam és nem a végére, mert kapcsolódik a sztorihoz. Pár nap alatt lett híre ennek az egésznek.. :) Szóval már a kórházi dolgozók is már csak ennyit mondtak: " láttalak a neten, megosztottalak. " Az első nap már látogatóim is voltak, első személyes találkozás volt. Ezt most nem ebbe a bejegyzésbe részletezném. De ez a nap sok mindent megváltoztatott az unalmas kis életemben. :)))
 |
| Légzőtorna |
Másnap már mennem kellett légzőtornára, naponta háromszor fél órát. Mielőtt betanítottak elmondták, hogy műtét után mi vár rám az intenzíven. Mivel az intenzív osztályon volt ez a torna így mindennapos vendég lettem ott. Erre azért volt szükség, hogy erősödjön a tüdőm és jobban viseljem a műtétet, valamint a műtét utáni napokat.
Legelőször úgy volt, hogy június 27.én lesz a műtétem. De előtte nap este közölték, hogy behoztak egy lányt akit ha nem operálnak meg azonnal le is bénulhat. Így az én műtétemet át tolták aztán hét szerdára. Azt mondta az orvosom, hogy nem is bánja, mert így legalább többet megyek fújni és jobban fog erősödni a tüdőm. Valamilyen szinten megkönnyebbülés volt, hogy nem lesz másnap műtét, de azért szerettem volna már túl lenni rajta és hát ez plusz egy hetet jelentett ami meghosszabbította a kórházban való tartózkodásom.
Később összebarátkoztunk ezzel a lánnyal aki miatt halasztódott a műtétem: Biankával és az anyukájával. Valamint a másik leányzóval Anettel és az anyukájával. Miattuk nem voltak unalmasak a napok. Sokszor jártunk át egymáshoz pletykálni ilyenkor garantált volt a nevetés. :) Amikor ők nem kelhettek fel én jártam át hozzájuk, később ők jöttek hozzám az intenzívre is, majd a szobámba.
Igazából az aztán hét szerdai műtét is elmaradt de ott csak másnapra tolták át, mivel szerdán nem lett volna szabad műtő. Így a nagy nap július 4.-e volt. Emlékszem szerda este még éjfélkor valaki nagyon zajongott a motorjával oda kint. A szomszéd szobában lévő lánnyal facebookon tárgyaltuk meg az eseményeket, hogy mi okozhatja vajon a zajt. Majd később sikeresen eltudtunk aludni. Emlékezéseim szerint reggel 6 körül keltem fel. Előtte nap az éjszakás nővérke már behozta azt a fertőtlenítőt amivel le kellett fürödjek. Meg a köpenyt is oda adta amit fel kellett venni. Így megkezdtem a reggeli tusolást. Az egyik műanyag pohárkába lévő cuccal kellett teljesen lezuhanyozni, a másikkal csak a hátamat. Majd fogat kellett mosni és a szájöblítővel a számat kellett öblögetni. Majd mikor ezzel végeztem felvettem azt a szexi, zöld, átlátszó rucit. Később jött is a nővér, hogy befáslizza a lábam, és adott egy tablettát amire azt mondta 7kor vegyem be. Azonban 7 óra előtt 10 perccel jött a beteghordó, hogy nem sokára jön és visz a műtőbe, így gyors bekaptam azt a tablettát és hát onnantól végem volt semmire sem emlékszem. Valószínű annyira elkábított vagy én nem tudom mi történhetett, pedig anyu szerint fent voltam még akkor is amikor betoltak.. Reggel negyed 8 kor toltak be és este 8 előtt 5 percel hoztak ki. A tervezett 10 órás műtét egy pár órával több lett. Sok vért vesztettem és nehezen akart elállni ezért is tartott ilyen sokáig. Még a bordáimmal akartak valamit csinálni, de azt elhalasztották mondván vagy kibírom vagy nem, ha mégis akkor két hétig lélegeztető gépen leszek. Így nem mertek kockáztatni. Aznap én szerintem fel sem keltem, mert nem rémlik.
A másnapból is csak annyi, hogy intubálva voltam, nem vettek le egyből a lélegeztetőgépről ezért egy cső volt lenyomva a torkomon. Amitől beszélni sem tudtam. De amikor ki nyítottam a szemem ott volt mellettem anyukám meg a gyógytornász. Tornázgattak egy kicsit. Próbáltam volna elmagyarázni nekik, hogy segítsenek a kezeimnek meg a lábaimnak, mert teljesen elzsibbadtak. De hát nem értették úgyhogy feladtam az activityt. Később jött az altatóorvosom és megszabadított attól a csőtől. Emlékszem, hogy be is csuktam a szemem csak, hogy ne lássam mit csinálnak. Rosszabbra számítottam, de nem is volt olyan kellemetlen. És végre tudtam beszélni is. Innestől kezdődött meg a kemény munka, felköhögni a válladékot.. plusz a légzőtorna. Itt szigorúan betartották a napi hármat, én őszintén bevallom mikor le kellett járni, néha egyet elkummantottam, de csak azért mert nem akartam este 11kor is zavarni őket. Nem olyan sok mindenre emlékszem ezekből a napokból a morfium miatt sokat aludtam. Ha ébren voltam pedig rettenetes hányinger gyötört így folyamatosan kértem a hányás csillapító inekciót. Rossz drogos lennék, mert a morfiummal mindig harcolok. :D Mivel nehezen akart kitisztulni a tüdőm így a 3 nap helyett 6 napot töltöttem azon az osztályon, így is alkudoztam az altatóorvossal, hogy visszamehessek a saját szobámba. Az intenzív osztályon ültem fel elsőnek, azt hittem sose fogom megtudni tartani magam. A műtét is legyengített, plusz az új testhelyzet is. Rá egy-két napra már az ágyban megtudtam ülni a kedvenc pózomban, törökülésben. Akkor már tudtam, hogy lesz ez még jobb is. Na de a lényeg, hogy felkerültem de így is le kellett volna járjak fújni. Próbálkoztam egy két napig ezt be is tartani. De már abba elfáradtam, hogy a második emeletről lejussak az elsőre. Mire a lift oda ért stb. Így megint alkudozni kényszerültem. :D Szerencsére megengedték, hogy nem kell tornára járjak, azzal a feltétellel, hogyha sokat ülök és azt a kicsi váladékot még megpróbálom felköhögni. Mindennap járt a kötözős néni, aki a hátamat átkötötte. A vágásomon alul egy helyen váladékozott valószínű ezért sem akarta hazaengedni plusz még jött egy olyan dolog amire senki nem számított. De erről most nem szeretnék írni, de mindennap azzal küzdöttem hátha jobb lesz.. mai napig még nem javult a helyzet. De hiszem, hogy hamarosan fog! :) Talán egy másik bejegyzésben elmesélem. Július 23.án saját felelősséggel hazajöttem. Itthon gyorsan gyógyultam. Szerencsére már az ülés és minden sokkal jobb, de még nem az igazi, de mindenhez idő kell. Na meg kezdem visszahízni az ott hagyott kilókát... hát igen csak anyu főztje meg a sok nasi. :D
 |
| Az első varrat szedés után |
 |
| Műtét előtt és után 7 héttel |
 |
| Műtét előtt is műtét után, itt már a "lakosztályomban" :) |
 |
| Ez még műtét előtti kép belülről... :) |
 |
| Most valami ilyesmi belülről... :) |
A nyáron sokat lázasodtam be és nem tudtuk mitől. Voltak olyan napok amikor nagyon jól voltam, és volt amikor ki voltam nyúlva. Később rájöttünk, hogy valószínű a vesém miatt. ( Begyulladt, fájt, tele van kövekkel.) Hisz tudtuk már egy jó ideje, hogy a jobb nem működik és azt is, hogy elfog jönni ez a nap amikor végleg beadja a kulcsot. Így most egy újabb operáció előtt állok. Kiveszik Szegeden a jobb vesém. Napot nem szeretnék most közölni, de hamarosan... :) Több kárt okoz, hogy bennem van mintha nem lenne. És reméljük, hogy megoldja a fentebb említett problémát is. A pozitív energiákra most is igényt tartok. :) Na hát ennyi röviden és tömören az elmúlt hónapok történései.
Köszönöm mindenkinek aki ezalatt az idő alatt mellettem állt és támogatott valamint azoknak akik még a kórházba is bejöttek engem meglátogatni. Nélkülük már rég rég feladtam volna! :) Különösen köszönöm annak a 23.-ai látogatónak akivel azóta már egy párt alkotunk. Na de talán egyszer Love sztory-t is majd egy másik bejegyzésben elmesélem, de annak még nem jött el az ideje. ; )
2013. június 9., vasárnap
A műtéti előkészületek...
Megint réges rég írtam a blogba. Bűntudatom is van miatta, pedig annyi de annyi minden történt körülöttem...
De először is aki még nem lájkolta az új facebook oldalamat, az itt megteheti: http://www.facebook.com/SimonfiLilla?fref=ts
Itt próbáltam többet írni, mint ebbe a blogba. Valószínű onnan fogok kimásolni dolgokat, hisz akkor pontosan megfogalmaztam mik voltak. :)
És most jön a másolgatós rész :P
február 26:
Szombaton Pesten voltam, leírom, hogy miért. Egy nagyon jó gerincspecialistához mentem, Dr. Jeszenszky Dezsőhöz. Voltam már nála júniusban, akkor kért tőlem egy CT vizsgálatot amit most elvittem neki és megmutattam. Természetesen friss röntgent is vittem neki. ( De ezeket a dolgokat a blog bejegyzésemben a múltkor leírtam, aki lemaradt róla, ajánlom olvassa vissza. ) Megnézték Fazekas doktor úrral együtt a leleteimet, majd ott is csináltattak velem egy röntgent, majd újra beszélgetnem kellett velük. Jeszenszky doktor úr azt mondta, hogy ez nem maradhat így, mert a medencém 30°-os. Azt mondta nem nehéz műtét csak izgalmas, mivel alapból volt már gerincműtétem és kivan merevítve a hátam. Amit ugyebár szétkel majd szedni, tehát jóval nagyobb műtét lesz, mint az eddigiek. Erről az orvosról azt kell tudni, hogy ő csak Svájcban operál súlyos eseteket. Az enyém nem olyan súlyos, valószínű majd Pesten fognak műteni, és Fazekas Béla lesz a kezelőorvosom. Egyenlőre annyi a teendőm, hogy egy szívultrahangot kell csináltassak, meg egy légzésfunkciót. Majd 8.-án újra Budapestre utazok az aneszteziológushoz, hogy vállalja-e az intézmény az altatásomat. Utána többet fogok tudni én is. Ma voltam szívultrahangon, minden rendben, pénteken meg a légzésfunkciót csináltatom meg. Reméljük ott is csupa jót mondanak.
Március 9:
Ugye a múltkor voltam Fazekas doktor úrnál és elvileg ő fog műteni. Elküldött szívultrahangra, légzésfunkcióra. Aztán most mentem vissza az altatóorvoshoz. Nagyon cuki volt az altatóorvos, eleinte nem mosolygott mert én sem, de utána rámosolyogtam azt mindig vigyorgott. azt mondta, hogy a görbületem miatt 47%-os a légzésfunkció és hogy ez nem gond, mert a műtét által sokat fog majd javulni. Elmondta hogy mettől meddig hogy csinálják meg a hátam, milyen csavarokkal stb. Meg hogy hosszú műtétem lesz 7-8 órás, de lehet 10 is. Jóval nagyobb műtét lesz, mint a többi műtétem. Meg hogy a légzés miatt kockázatos, már mint előszokott fordulni, hogy valakit nem bírnak azonnal levenni a lélegeztetőgépről, így van aki két hétig azon van... De végül is kockázatnak ezt mondta, meg hogy nagy lehet a vérveszteség ( szereznem kell majd embereket, akik adnak nekem vért, kapásból van 3 de még kell, akinek azonos a vércsoportja velem ). Aztán most majd mennem kell alapos kivizsgálásokra. Egy csomó beutalót kaptam. Április 9.-én megyek megint, de akkor megyek Fazekas doktor úrhoz, altatóorvoshoz is meg pszichológushoz. Ez történt velem tegnap.
Ezután megkezdődtek a kivizsgálások... És április 9.-én újra a fővárosba utaztam. Minden részletre már nem emlékszem. A pszichológiai vizsgálattal kezdtem. Nagyon aranyos volt a férfi aki úgymond kifaggatott. :) Meg a végén csinált velem egy tesztet.( Rorschach-teszt köznyelven "tintapaca-teszt"): Érdekes volt, mert sokszor még én magam sem tudtam mit látok a képeken, de végülis mindig mondtam valamit. A teszt eredményéről még semmit sem tudok. Körülbelül egy óráig tartott a "randink", majd a végén anyuval is elbeszélgetett egy kicsit. Utána kijöttek és a kezembe nyomott egy több oldalból álló tesztet amit a kivizsgálások között ki kellett töltsek, majd visszajuttatni hozzá az irodájába. Mondhatom voltak érdekes kérdések, de kitöltöttem és visszajuttattam. :) Majd mentem az ultrahang vizsgálatra, na én ott azt hittem a hasamat megultrahangozzák és annyi.. Na persze a lábam is csatlakozott ehhez a kivizsgáláshoz, meg a felső testem is. Nem tudom miért kellett de így egy kicsit késtem az altatóorvostól, mert így is később hívtak be az időpontokat meg 10 percenként kaptam. Viszont itt is aranyos doki vizsgált, és még nyomtatta a papírokat, mondta, hogy drukkol nekem meg megkérdezte ki csinálja a hajam? :) Miután itt végeztem várt az altatóorvos. Megnézte a papírokat mondta, hogy minden rendben. Szerencsére ugyanaz volt akinél márciusban voltam. Elmondta ugyanazokat a dolgokat. Hozzátette a betegségem miatt kemény időszak vár rám, hisz nem olyan gyors a felépülés. Ez sem tántorított el... kihívás elfogadva! :))) Majd végül Fazekas doktor úrhoz mentem. Igaz műtéti időpontot nem tudott adni, mert a súlyos eseteket veszik előre. Az én esetem ahogy fogalmazott "szerencsére nem súlyos, maximum csak kényelmetlen". Persze megértem, hogy vannak olyanok akik az életükért küzdenek, mert ha nem operálják meg őket rossz vége is lehet. Úgyhogy nincs más dolgom, mint kivárni a sorom... :) Június végéig tuti nem lesz műtét, de elméletileg fél éven belül meg kell legyen hisz addig érvényesek az eredményeim és így csak egy-kettőt kell megismételni. :) De én vonzom, hogy minél hamarabb túl legyek rajta, a legjobb az lenne, ha júliusba túl lennék ezen az egészen. Hisz amint felépülök, terveim között szerepel Peking és az őssejt kezelés... :P És legkésőbb októberbe ki kell menjek erre a kezelésre... :) A következő bejegyzésbe leírom, hogy miért!!! :P Addig legyen meglepetés. Köszönöm aki szánt arra időt, hogy ezt a bejegyzésem is elolvasta! :) Hatalmas puszi jár érte! :*
De először is aki még nem lájkolta az új facebook oldalamat, az itt megteheti: http://www.facebook.com/SimonfiLilla?fref=ts
Itt próbáltam többet írni, mint ebbe a blogba. Valószínű onnan fogok kimásolni dolgokat, hisz akkor pontosan megfogalmaztam mik voltak. :)
És most jön a másolgatós rész :P
február 26:
Szombaton Pesten voltam, leírom, hogy miért. Egy nagyon jó gerincspecialistához mentem, Dr. Jeszenszky Dezsőhöz. Voltam már nála júniusban, akkor kért tőlem egy CT vizsgálatot amit most elvittem neki és megmutattam. Természetesen friss röntgent is vittem neki. ( De ezeket a dolgokat a blog bejegyzésemben a múltkor leírtam, aki lemaradt róla, ajánlom olvassa vissza. ) Megnézték Fazekas doktor úrral együtt a leleteimet, majd ott is csináltattak velem egy röntgent, majd újra beszélgetnem kellett velük. Jeszenszky doktor úr azt mondta, hogy ez nem maradhat így, mert a medencém 30°-os. Azt mondta nem nehéz műtét csak izgalmas, mivel alapból volt már gerincműtétem és kivan merevítve a hátam. Amit ugyebár szétkel majd szedni, tehát jóval nagyobb műtét lesz, mint az eddigiek. Erről az orvosról azt kell tudni, hogy ő csak Svájcban operál súlyos eseteket. Az enyém nem olyan súlyos, valószínű majd Pesten fognak műteni, és Fazekas Béla lesz a kezelőorvosom. Egyenlőre annyi a teendőm, hogy egy szívultrahangot kell csináltassak, meg egy légzésfunkciót. Majd 8.-án újra Budapestre utazok az aneszteziológushoz, hogy vállalja-e az intézmény az altatásomat. Utána többet fogok tudni én is. Ma voltam szívultrahangon, minden rendben, pénteken meg a légzésfunkciót csináltatom meg. Reméljük ott is csupa jót mondanak.
Március 9:
Ugye a múltkor voltam Fazekas doktor úrnál és elvileg ő fog műteni. Elküldött szívultrahangra, légzésfunkcióra. Aztán most mentem vissza az altatóorvoshoz. Nagyon cuki volt az altatóorvos, eleinte nem mosolygott mert én sem, de utána rámosolyogtam azt mindig vigyorgott. azt mondta, hogy a görbületem miatt 47%-os a légzésfunkció és hogy ez nem gond, mert a műtét által sokat fog majd javulni. Elmondta hogy mettől meddig hogy csinálják meg a hátam, milyen csavarokkal stb. Meg hogy hosszú műtétem lesz 7-8 órás, de lehet 10 is. Jóval nagyobb műtét lesz, mint a többi műtétem. Meg hogy a légzés miatt kockázatos, már mint előszokott fordulni, hogy valakit nem bírnak azonnal levenni a lélegeztetőgépről, így van aki két hétig azon van... De végül is kockázatnak ezt mondta, meg hogy nagy lehet a vérveszteség ( szereznem kell majd embereket, akik adnak nekem vért, kapásból van 3 de még kell, akinek azonos a vércsoportja velem ). Aztán most majd mennem kell alapos kivizsgálásokra. Egy csomó beutalót kaptam. Április 9.-én megyek megint, de akkor megyek Fazekas doktor úrhoz, altatóorvoshoz is meg pszichológushoz. Ez történt velem tegnap.
Ezután megkezdődtek a kivizsgálások... És április 9.-én újra a fővárosba utaztam. Minden részletre már nem emlékszem. A pszichológiai vizsgálattal kezdtem. Nagyon aranyos volt a férfi aki úgymond kifaggatott. :) Meg a végén csinált velem egy tesztet.( Rorschach-teszt köznyelven "tintapaca-teszt"): Érdekes volt, mert sokszor még én magam sem tudtam mit látok a képeken, de végülis mindig mondtam valamit. A teszt eredményéről még semmit sem tudok. Körülbelül egy óráig tartott a "randink", majd a végén anyuval is elbeszélgetett egy kicsit. Utána kijöttek és a kezembe nyomott egy több oldalból álló tesztet amit a kivizsgálások között ki kellett töltsek, majd visszajuttatni hozzá az irodájába. Mondhatom voltak érdekes kérdések, de kitöltöttem és visszajuttattam. :) Majd mentem az ultrahang vizsgálatra, na én ott azt hittem a hasamat megultrahangozzák és annyi.. Na persze a lábam is csatlakozott ehhez a kivizsgáláshoz, meg a felső testem is. Nem tudom miért kellett de így egy kicsit késtem az altatóorvostól, mert így is később hívtak be az időpontokat meg 10 percenként kaptam. Viszont itt is aranyos doki vizsgált, és még nyomtatta a papírokat, mondta, hogy drukkol nekem meg megkérdezte ki csinálja a hajam? :) Miután itt végeztem várt az altatóorvos. Megnézte a papírokat mondta, hogy minden rendben. Szerencsére ugyanaz volt akinél márciusban voltam. Elmondta ugyanazokat a dolgokat. Hozzátette a betegségem miatt kemény időszak vár rám, hisz nem olyan gyors a felépülés. Ez sem tántorított el... kihívás elfogadva! :))) Majd végül Fazekas doktor úrhoz mentem. Igaz műtéti időpontot nem tudott adni, mert a súlyos eseteket veszik előre. Az én esetem ahogy fogalmazott "szerencsére nem súlyos, maximum csak kényelmetlen". Persze megértem, hogy vannak olyanok akik az életükért küzdenek, mert ha nem operálják meg őket rossz vége is lehet. Úgyhogy nincs más dolgom, mint kivárni a sorom... :) Június végéig tuti nem lesz műtét, de elméletileg fél éven belül meg kell legyen hisz addig érvényesek az eredményeim és így csak egy-kettőt kell megismételni. :) De én vonzom, hogy minél hamarabb túl legyek rajta, a legjobb az lenne, ha júliusba túl lennék ezen az egészen. Hisz amint felépülök, terveim között szerepel Peking és az őssejt kezelés... :P És legkésőbb októberbe ki kell menjek erre a kezelésre... :) A következő bejegyzésbe leírom, hogy miért!!! :P Addig legyen meglepetés. Köszönöm aki szánt arra időt, hogy ezt a bejegyzésem is elolvasta! :) Hatalmas puszi jár érte! :*
2013. február 5., kedd
újabb akadályok
Furcsa, hogy lassan minden bejegyzésemet azzal kezdem, hogy elnézést kérek, hogy rég írtam. Igazából az események mindig pörögtek, de sohasem jutottam odáig, hogy megfogalmazzam és le is írjam. Ezért döntöttem úgy, hogy most nagyjából leírom.
2012.június.1-én voltam Budapesten, egy Svájcban élő/dolgozó orvosnál, aki egy nagyon jó gerinc specialista. Ha valaki betudja bizonyítani, hogy létezik csoda az Ő. Dr. Jeszenszky Dezső. Számtalan ferde gerincből, egyeneset varázsolt. Mivel nekem még mindig van gerincferdülésem ezért úgy döntöttem belevágok, megérdeklődöm, hogy az én hátamból lehet-e szebbet varázsolni. Hiába volt öt gerincműtétem még mégsem az igazi. Tehát elmentem hozzá, megnézett észrevette, hogy az előző orvosom a medencémhez abszolút nem is nyúlt, ezért van az a látszólagos görbületem, ami egyébként egészségi problémát nem okoz, de engem igen is zavar. Bevallom utálok tükörbe nézni felső nélkül, zavar a heg, zavar a görbület. Lányból vagyok szeretnék csinos lenni, de ez egy kicsit nehezít ezen. Azért van hosszú hajam és azért van általában mindig leengedve, hogy takarjam. A doktor úr azt mondta, minden lehetséges amit csak akarok, de nagyon nagy műtét lenne, mert szét kellene szedni azt ami benne van, de operálható. Úgy döntöttem belevágok, mert tudom, hogy a végeredmény megéri. Úgy váltunk el, hogy készítenem kell egy CT-t a gerincemről és eljuttatni hozzá, de jártam már úgy, hogy eltűntek az ilyen dolgaim vagy csak szimplán nem reagáltak rá. Így arra jutottam, hogy megvárom még újra Magyarországra látogat és személyesen nyomom a kezébe és mutatom meg. Úgyhogy február 22 vagy 23.-án kell menjek, akkor dől el, hogy mit mond, vállalja a műtétet vagy sem. Bízom benne, hogy igen, mert az egy dolog, hogy engem esztétikailag zavar, de szerintem ebből még később problémám adódhatna. Például én is szeretnék anya lenni és nagyon sok nő bebizonyította már azt, hogy így is lehet gyermeket nevelni én is befogom, de szerintem nem tenne jót a babának ha az anyukájának a háta nem lenne teljesen egyenes, komplikációt meg nem szeretnék.
A CT eredmény alapján meg kiderült, hogy van két problémám amikről eddig nem is tudtam. Az egyik, hogy petefészek cisztáim vannak a másik pedig, hogy a jobb vesém nem működik. Persze akkor még a CT alapján csak vesekőre tippeltek, utána a kivizsgálások kimutatták, hogy nem működik. Szerencse, hogy kettő van belőle.. :D Az urológiára is lassan el kell látogassak, mert letelt a fél év. Szóval majd arról is beszámolok, mi volt és mit mondtak. A ciszták miatt meg sűrűn látogatom a nőgyógyászatot, mert gyógyszeres kezelés alatt állok vagyis jelenleg nem, most szüneteltetés van. De a napokban majd nőgyógyászati ultrahangra is el kell látogassak.. Úgyhogy majd arról is írok beszámolót.
Igazából a sok rossz ellenére sem volt kedvem blogot írni. Akkor ezeket nem tudtam volna így leírni, mára már feldolgoztam, hogy ez a helyzet, de ez sem fog ki rajtam. A végén úgyis én győzök! :)
2012.június.1-én voltam Budapesten, egy Svájcban élő/dolgozó orvosnál, aki egy nagyon jó gerinc specialista. Ha valaki betudja bizonyítani, hogy létezik csoda az Ő. Dr. Jeszenszky Dezső. Számtalan ferde gerincből, egyeneset varázsolt. Mivel nekem még mindig van gerincferdülésem ezért úgy döntöttem belevágok, megérdeklődöm, hogy az én hátamból lehet-e szebbet varázsolni. Hiába volt öt gerincműtétem még mégsem az igazi. Tehát elmentem hozzá, megnézett észrevette, hogy az előző orvosom a medencémhez abszolút nem is nyúlt, ezért van az a látszólagos görbületem, ami egyébként egészségi problémát nem okoz, de engem igen is zavar. Bevallom utálok tükörbe nézni felső nélkül, zavar a heg, zavar a görbület. Lányból vagyok szeretnék csinos lenni, de ez egy kicsit nehezít ezen. Azért van hosszú hajam és azért van általában mindig leengedve, hogy takarjam. A doktor úr azt mondta, minden lehetséges amit csak akarok, de nagyon nagy műtét lenne, mert szét kellene szedni azt ami benne van, de operálható. Úgy döntöttem belevágok, mert tudom, hogy a végeredmény megéri. Úgy váltunk el, hogy készítenem kell egy CT-t a gerincemről és eljuttatni hozzá, de jártam már úgy, hogy eltűntek az ilyen dolgaim vagy csak szimplán nem reagáltak rá. Így arra jutottam, hogy megvárom még újra Magyarországra látogat és személyesen nyomom a kezébe és mutatom meg. Úgyhogy február 22 vagy 23.-án kell menjek, akkor dől el, hogy mit mond, vállalja a műtétet vagy sem. Bízom benne, hogy igen, mert az egy dolog, hogy engem esztétikailag zavar, de szerintem ebből még később problémám adódhatna. Például én is szeretnék anya lenni és nagyon sok nő bebizonyította már azt, hogy így is lehet gyermeket nevelni én is befogom, de szerintem nem tenne jót a babának ha az anyukájának a háta nem lenne teljesen egyenes, komplikációt meg nem szeretnék.
A CT eredmény alapján meg kiderült, hogy van két problémám amikről eddig nem is tudtam. Az egyik, hogy petefészek cisztáim vannak a másik pedig, hogy a jobb vesém nem működik. Persze akkor még a CT alapján csak vesekőre tippeltek, utána a kivizsgálások kimutatták, hogy nem működik. Szerencse, hogy kettő van belőle.. :D Az urológiára is lassan el kell látogassak, mert letelt a fél év. Szóval majd arról is beszámolok, mi volt és mit mondtak. A ciszták miatt meg sűrűn látogatom a nőgyógyászatot, mert gyógyszeres kezelés alatt állok vagyis jelenleg nem, most szüneteltetés van. De a napokban majd nőgyógyászati ultrahangra is el kell látogassak.. Úgyhogy majd arról is írok beszámolót.
Igazából a sok rossz ellenére sem volt kedvem blogot írni. Akkor ezeket nem tudtam volna így leírni, mára már feldolgoztam, hogy ez a helyzet, de ez sem fog ki rajtam. A végén úgyis én győzök! :)
 |
| Ezen a képen látszik a hátam állapota.. Na ezen szeretnék változtatni! |
2012. október 17., szerda
Fotózás
Igazából ez egy kezdeményezés lenne a részünkről. Hisz külföldön teljesen elfogadottak a mozgássérült modellek, de hazánkban egyenlőre nem is tudunk ilyesmit felmutatni. Ezt kéne megváltoztatni. Szerintem simán reklámozhatna egy sminket egy mozgi nő. Hisz ahhoz nem kell mondjuk épp láb, hogy az arcunkkal hozzájáruljunk.
Na de térjünk vissza, ahhoz a bizonyos szombati naphoz. Én érkeztem a legmesszebbről így én indultam el a legkorábban a fotózásra. Féltem, hogy a két és fél óra alvásom a képeken is meg fog látszani, de szerintem ahhoz képest nem lettek rosszak.
Nagyon barátságos környezet fogadott minket. El se hittem, hogy ott vagyok. Azt hittem álmodok, „túl szép, hogy igaz legyen” gondoltam.. de nem volt álom, ez volt a valóság. És ezt elsősorban Buday Gergőnek köszönhetjük hisz az egész az Ő ötlete volt, hogy ez az álmunk valóra váljon.
Jó volt látni, hogy ugyanúgy belőlünk is a legjobbat akarták kihozni, mint az igaz modellekből. Csodálatos sminket kaptunk Szelecsényi Ritától.
Teljesen alkalmazkodott mindenki hozzánk. Nem néztek le minket, azért mert másabbak vagyunk. Empatikus csapat fogadott minket. Azokban a pózokba fotóztak minket, amiket meg tudtunk csinálni. Imádtam Kadosa Zoltán kommentárjait, miközben fotózott. Még most is tisztán emlékszem mindegyikre. :)
Ha több mindent szeretnél megtudni a kezdeményezésről akkor itt megtalálsz minket: http://www.facebook.com/abilityfashion ( Sőt megismerheted a lányok történetét is)
És a videó a képekről amik rólam készültek:
A lányokkal a közös videó:
Érettségi és bankett
A múltkor elmeséltem mi történt velem áprilisban. Most a májusomról szeretnék beszámolni.
Május 5.-én négy év után elballagtam. Előtte nap a Hajdúböszörményi barátnőm érkezett meg hozzám. Örültem, hogy velem lehet, hisz Ő olyan nekem mint egy kis hugica. Segített nekem másnap a készülődésben és egy csodálatos hétvégét töltöttünk el együtt. Vasárnap még a hétfői magyar érettségire is együtt készülgettünk. Szombaton pedig azt hiszem méltón megünnepeltük a ballagásomat a fiúkkal együtt. :)
Május 7.-én elkezdődött az érettségis hét. Akkor azt hittem, hogy sosem telik el az a négy nap. Így utólag vissza gondolva nem is volt olyan para az egész. Írásbeli pipa. :)Tudom, hogy azt mondtam, hogy csak a májusról írok, de ha már itt vagyok akkor a Júniust is megemlítem.
Június 18.-án elkezdődött a szóbeli érettségi. Én voltam az első. Igazából amikor megtudtam, hogy én leszek aki kezdi, beparáztam. Utálok első lenni. :D De jó volt hamar túl lenni rajta.
Június 20.-án pedig átvehettük az érettségis bizonyítványunkat és elmondhattuk, hogy papír szerint érettek vagyunk. Este pedig a bankettünk volt. :)
2012. augusztus 16., csütörtök
Leánykérés?? :)
Igaz azt ígértem, hogy folytatom a mesélést, hogy mik történtek velem. De azért ne merüljünk el a múltban, most a jelen egyik pillanatát szeretném megosztani veletek. Fent vagyok egy társ kereső oldalon (nem, nem azért, mert ott keresek magamnak pasit, ismerkedni vagyok fent). Az alábbi levelet kaptam ma, amit szeretnék megosztani veletek. Engem megmosolyogtatott. :)
Szia Lillus!
Mi is lehetne az első szavam...? Hűűűhaaa... Najó, ez a kilencedik lett, de sebaj
Teljesen véletlenül láttalak meg, és bizony leesett a szám - persze gyorsan visszaraktam, mert biztosan nem vonzódsz a - szó szerint - nyáladzó pasikhoz... ekkor pedig ugye végigolvastam a profilod (valójában többször is) és szomorúan jelentem be, a korábban sikeresen megmentett állam immáron porrá zúzódott
Az eszem megáll, hogy a legapróbb részletekig tökéletes orcád mellett ilyen belsőd - ha szabad így írni - fejlődött ki!
Nos, milyen is élvezni a másik szépségét, intelligenciáját illetve humorát? Most megtudhattam... és tudod mit?
Lehet meg fog lepni, amit írni fogok, de irigyellek téged! De még inkább a környezetedben élőket, amiért az a szerencse éri őket nap mint nap, hogy mellettük vagy, hogy rájuk mosolyogsz, hogy bearanyozod a szürke hétköznapjaikat a szépségeddel, hogy erőt öntesz mindenkibe.
Erőt sugárzol, amiért köszönet járna.
Kedvesség árad minden szavadból, amiért köszönet járna.
Nézz csak meg engem, 8 millió kilométerre vagyok tőled, és elér, megérint a bájod.
Azt kéred az olvasóidtól, ne éljenek sztereotípiákkal, de ez valójában illogikus kérés, hiszen ha meglátom az arcod, akaratlanul is az jut eszembe, hogy a tiédhez fogható szépséget én még ugyan nem láttam!!
Kell-e vajon éveket töltenem a megismeréseddel ahhoz, hogy rájöjjek mennyire vonzó nő vagy belsőleg IS? Vagy elég figyelmesen elolvasnom amit, és ahogyan írsz magadról, és máris nyilvánvalóan adja magát a RITKA felfedezés: itt egy csodálatos lány!
Ekkor nem beskatulyázlak, hanem elakad a lélegzetem
De azért remélem futja még pár sorra, mielőtt elkékülnék az oxigén-hiánytól
Azt kéred, hogy ne sajnáljanak, mert abból megkapod a napi adagod repetával együtt... elárulom, hogy lehet, hogy sajnállak, de ez az érzés eltörpül amellett, hogy mennyire sajnálom azt, hogy nem ismerlek téged... jajjajj de rossz nekem... úgyhogy tessék aztán rendesen megsajnálni ám engem!!!
Írd az égre, de úgy ám, hogy ott is maradjon, mert mire Gyulára érek megkérni a kezed, lehet elviszi a szél
Talán ezért is számít maga a pillanat, talán ezért is akartam megírni neked, mennyire lenyűgözöl - ugye ismered azt az érzést, amikor a bensőd bizsereg, amikor valakire figyelsz? Bennem ezt hozod létre, mert jólesik újra és újra elolvasni a soraid, annyira szuggesztívan írsz!!!
Most lehet előjött belőlem 100 évnyi íráskényszer, de ahogy olvaslak, hihetetlen erős késztetést érzek arra, hogy megírjam, mi és mennyire tetszik benned! Mert akármennyire is hízelegnek neked, egy kis kétség lehet, hogy mindig ott van benned, hogy mindezt csak a sajnálat avagy a "kötelező" kedvesség mondatja velük...
Természetesen nem célzok rá, és nem is ötlött fel bennem, hogy a környezeted eszerint viselkedne - csak annyit akarok kihozni mindebből, hogy a gyönyörű és bájos, humoros szexbombával nemcsak illik, DE KELL IS közölni, hogy mennyire "ott van"
És épp ez a baj.. hogy te ott vagy
Mármint Gyulán.. én meg itt sínylődöm a tudattal, hogy létezel, de szinte elérhetetlen vagy...
No persze nincs olyan, hogy "lehetetlen", és ha nem ordítana rólam, hogy szívesen megismernélek, akkor a kedvedért szívesen mellékelek egy mindössze 531 oldalas esszét arról, hogy "teccee ám, tecce ám de naon"
Amit most kihagyok, különben még meglincselsz, amiért a levelem átcsap folytatásos regénnyé
Szeretek írni, szeretek beszélni, és rólad van is mit mondani, de ezek közül nagyon unhatod már a legtöbb témát, hogy mennyire letaglózó a mosolyod; hogy mennyire ügyelsz a finom az alakod megtartására; hogy mindig mosolyogsz és sosem adod fel; hogy amikor azt hinném nem következik több poén, akkor meglepsz egy újabbal (még szerencse); hogy annyi energiát sugárzol, hogy a Napunk azt se tudja hová bújjon szégyenében a lemaradásával...
...és a lista folytatódna, de ahhoz közelebb kell engedned magadhoz! De csak egy picivel közelebb, nehogy rád vessem magam és törhetetlen bilinccsel összeláncoljalak magammal...
Tutira te járnál rosszabbul - én csak rád nézek és máris mennék a boltba bilincset venni
Azt hiszem sikerült elég jól kifejtenem, mennyire lenyűgözöl engem aaa őőő izé........ mindeneddel!!
Erős egyéniség vagy, ami igen ritka manapság, sugallod szüntelenül, hogy sose szabad feladni - igaz ez az én mostani kezdeményezésemre is!
Szóval ha épp nem vagy senkibe sem szerelmes, ajánlom magam
Annyit elárulok magamról, hogy van pár fóbiám... például félős vagyok... ugyanis félek a komolyságtól... nem is birok sokáig komoly maradni, mert félek, hogy rám ragad - márpedig az utolsó bötűig egyetértek veled: a humor lételem - az enyém legalábbis biztosan
Nade a sorok közt elvész a lényeg: hozzám jönnél feleségül?
Aztán csak őszintén válaszolni
A következő üzenete is ilyen "rövidre" sikeredett, de innen üzenem neki, hogy szintén sokat nevettem rajta. :) És hamarosan válaszolok rá! ;)
Mi is lehetne az első szavam...? Hűűűhaaa... Najó, ez a kilencedik lett, de sebaj
Teljesen véletlenül láttalak meg, és bizony leesett a szám - persze gyorsan visszaraktam, mert biztosan nem vonzódsz a - szó szerint - nyáladzó pasikhoz... ekkor pedig ugye végigolvastam a profilod (valójában többször is) és szomorúan jelentem be, a korábban sikeresen megmentett állam immáron porrá zúzódott
Az eszem megáll, hogy a legapróbb részletekig tökéletes orcád mellett ilyen belsőd - ha szabad így írni - fejlődött ki!
Nos, milyen is élvezni a másik szépségét, intelligenciáját illetve humorát? Most megtudhattam... és tudod mit?
Lehet meg fog lepni, amit írni fogok, de irigyellek téged! De még inkább a környezetedben élőket, amiért az a szerencse éri őket nap mint nap, hogy mellettük vagy, hogy rájuk mosolyogsz, hogy bearanyozod a szürke hétköznapjaikat a szépségeddel, hogy erőt öntesz mindenkibe.
Erőt sugárzol, amiért köszönet járna.
Kedvesség árad minden szavadból, amiért köszönet járna.
Nézz csak meg engem, 8 millió kilométerre vagyok tőled, és elér, megérint a bájod.
Azt kéred az olvasóidtól, ne éljenek sztereotípiákkal, de ez valójában illogikus kérés, hiszen ha meglátom az arcod, akaratlanul is az jut eszembe, hogy a tiédhez fogható szépséget én még ugyan nem láttam!!
Kell-e vajon éveket töltenem a megismeréseddel ahhoz, hogy rájöjjek mennyire vonzó nő vagy belsőleg IS? Vagy elég figyelmesen elolvasnom amit, és ahogyan írsz magadról, és máris nyilvánvalóan adja magát a RITKA felfedezés: itt egy csodálatos lány!
Ekkor nem beskatulyázlak, hanem elakad a lélegzetem
De azért remélem futja még pár sorra, mielőtt elkékülnék az oxigén-hiánytól
Azt kéred, hogy ne sajnáljanak, mert abból megkapod a napi adagod repetával együtt... elárulom, hogy lehet, hogy sajnállak, de ez az érzés eltörpül amellett, hogy mennyire sajnálom azt, hogy nem ismerlek téged... jajjajj de rossz nekem... úgyhogy tessék aztán rendesen megsajnálni ám engem!!!
Írd az égre, de úgy ám, hogy ott is maradjon, mert mire Gyulára érek megkérni a kezed, lehet elviszi a szél
Talán ezért is számít maga a pillanat, talán ezért is akartam megírni neked, mennyire lenyűgözöl - ugye ismered azt az érzést, amikor a bensőd bizsereg, amikor valakire figyelsz? Bennem ezt hozod létre, mert jólesik újra és újra elolvasni a soraid, annyira szuggesztívan írsz!!!
Most lehet előjött belőlem 100 évnyi íráskényszer, de ahogy olvaslak, hihetetlen erős késztetést érzek arra, hogy megírjam, mi és mennyire tetszik benned! Mert akármennyire is hízelegnek neked, egy kis kétség lehet, hogy mindig ott van benned, hogy mindezt csak a sajnálat avagy a "kötelező" kedvesség mondatja velük...
Természetesen nem célzok rá, és nem is ötlött fel bennem, hogy a környezeted eszerint viselkedne - csak annyit akarok kihozni mindebből, hogy a gyönyörű és bájos, humoros szexbombával nemcsak illik, DE KELL IS közölni, hogy mennyire "ott van"
És épp ez a baj.. hogy te ott vagy
Mármint Gyulán.. én meg itt sínylődöm a tudattal, hogy létezel, de szinte elérhetetlen vagy...
No persze nincs olyan, hogy "lehetetlen", és ha nem ordítana rólam, hogy szívesen megismernélek, akkor a kedvedért szívesen mellékelek egy mindössze 531 oldalas esszét arról, hogy "teccee ám, tecce ám de naon"
Amit most kihagyok, különben még meglincselsz, amiért a levelem átcsap folytatásos regénnyé
Szeretek írni, szeretek beszélni, és rólad van is mit mondani, de ezek közül nagyon unhatod már a legtöbb témát, hogy mennyire letaglózó a mosolyod; hogy mennyire ügyelsz a finom az alakod megtartására; hogy mindig mosolyogsz és sosem adod fel; hogy amikor azt hinném nem következik több poén, akkor meglepsz egy újabbal (még szerencse
); hogy annyi energiát sugárzol, hogy a Napunk azt se tudja hová bújjon szégyenében a lemaradásával......és a lista folytatódna, de ahhoz közelebb kell engedned magadhoz! De csak egy picivel közelebb, nehogy rád vessem magam és törhetetlen bilinccsel összeláncoljalak magammal...
Tutira te járnál rosszabbul - én csak rád nézek és máris mennék a boltba bilincset venni
Azt hiszem sikerült elég jól kifejtenem, mennyire lenyűgözöl engem aaa őőő izé........ mindeneddel!!
Erős egyéniség vagy, ami igen ritka manapság, sugallod szüntelenül, hogy sose szabad feladni - igaz ez az én mostani kezdeményezésemre is!
Szóval ha épp nem vagy senkibe sem szerelmes, ajánlom magam
Annyit elárulok magamról, hogy van pár fóbiám... például félős vagyok... ugyanis félek a komolyságtól... nem is birok sokáig komoly maradni, mert félek, hogy rám ragad - márpedig az utolsó bötűig egyetértek veled: a humor lételem - az enyém legalábbis biztosan
Nade a sorok közt elvész a lényeg: hozzám jönnél feleségül?
Aztán csak őszintén válaszolni
A következő üzenete is ilyen "rövidre" sikeredett, de innen üzenem neki, hogy szintén sokat nevettem rajta. :) És hamarosan válaszolok rá! ;)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)